Válogatott: az angolok arra vártak, hogy elfáradjon a magyar csapat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 23:37
null
Gareth Southgate arra várt, hogy elfáradjon a magyar csapat (Fotó: Török Attila)
A Magyarország–Anglia (0–4) vb-selejtezőt követően angol részről Gareth Southgate szövetségi kapitány értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón, míg Harry Kane az ITV Sportnak nyilatkozott.

 

„Fantasztikus eredményt értünk el – nyilatkozta a mérkőzés után az angol ITV Sportnak Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya. – Nehéz itt játszani, de amilyen nehéz mérkőzés volt, olyan jól is alakult. Tudtuk, ha itt jó eredményt érünk el, fél lábbal már kint leszünk a világbajnokságon. Nem is érhettünk volna el ennél jobb eredményt, négy nulla és egy nagyszerű este számunkra.”

„Az volt a célunk, hogy gyorsan és minél szélesebben járassuk a labdát. Az ellenfelünk elfáradt a második félidőben, és akkor kulcsfontosságú volt, hogy ki tudtuk használni a helyzeteinket. Még két meccs vár most ránk. Andorra ellen hazai pályán, majd Lengyelországban, ami hasonló lesz a ma estihez” – tette hozzá Kane, aki az angol újságírók kérdésére elmondta, nem hallott rasszista hangokat a lelátóról.

„Nagyon jó mentalitással reagáltak a játékosaim a stadion atmoszférájára, elcsendesítették a tömeget. Az első félidőben, illetve az első gólig nagyon nehéz dolgunk volt, az utolsó passzokkal, cselekkel akadtak nehézségeink a támadóharmadban. Tudtuk, hogy el fognak fáradni a hazaiak, és akkor már megvoltak a nagy gólszerzési lehetőségeink. Az első két gólunk gyors kontrákból született, jól bántunk a labdával az egész mérkőzés alatt, és amikor kinyílt az ellenfél, jöttek a gólok” – nyilatkozta Gareth Southgate.

Az angol tréner megjegyezte, a hazai szurkolótábor előtt ünnepelni nem volt szerencsés, ugyanakkor ő is elmondta, rasszista hangokat nem hallott.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ
I-CSOPORT

Magyarország–Anglia 0–4 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Cakir (török)
Magyarország:
Gulácsi – Kecskés Á., Orbán, Szalai A. – Bolla B. (Varga K., 70.), Kleinheisler (Gazdag, 82.), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai (Sallói, 66.), Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Anglia: Pickford – K. Walker, Stones, Maguire, Shaw – Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.) – Sterling, Mount (Lingard, 84.), Grealish (Saka, 88.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Sterling (55.), Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport többi mai mérkőzésén
Lengyelország–Albánia 4–1
Andorra–San Marino 2–0

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 13–1 +12 12
2. Lengyelország 4 2 1 1 11–6 +5 7
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 10–8 +2 7
4. Albánia 4 2 2 4–6 –2 6
5. Andorra 4 1 3 3–8 –5 3
6. San Marino 4 4 0–12 –12 0

AZ I-CSOPORT TOVÁBBI SZEPTEMBERI PROGRAMJA

SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00:Anglia–Andorra
20.45:San Marino–Lengyelország

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45:Lengyelország–Anglia
20.45:Albánia–San Marino

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik