Válogatott: „Amit Tallinnban láttam egyesektől, az volt az első, egyben az utolsó alkalom”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 17:37
null
Két játékos kihúzta a gyufát Tallinnban Marco Rossinál (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Mint arról beszámoltunk, kihirdette keretét az Észtország és Finnország elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésekre Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember két olyan játékosnak is meghívót postázott, aki a legutóbbi, észtek elleni idegenbeli mérkőzésen (3–3) elfogadhatatlan hozzáállással lépett pályára. Rossi leszögezte, ha még egyszer hasonlót tapasztal, az adott futballista egy életre leírja magát a válogatottnál, amíg ő a szövetségi kapitány.

 

„A mai napig le vagyok lombozva az észtországi meccsünk miatt – jelentette ki a szűk körben rendezett telki sajtóbeszélgetésen Marco Rossi. Ha valaki technikai hibát követ el, azt mondom, ez benne van a futballban. Ha valaki taktikailag hibázik, az már kevésbé, hiszen a taktikát ildomos tudni, de még arra is azt mondom, hogy egy-egy rontás ezen a téren is belefér. Ami viszont az én szememben megengedhetetlen, az az, ha valakinek nem megfelelő a mentalitása! Az én csapatomban nem fordulhat elő, hogy valaki ne adjon bele apait-anyait! Lehet rosszul játszani, de akaratgyengén soha! Az első nap lefektettem a szabályokat, azokkal mindenki tisztában van. Fontos válogatási szempont az állandó játéklehetőség, még fontosabb a jó forma, a legfontosabb azonban a motiváció. Ha valakin nem látom az elszántságot, amennyire csalódott, annyira mérges leszek. Félreértés ne essék, mindenki hibázhat, de az nem jó, ha valaki többször hibázik egymás után, mert annak számolnia kell a következményekkel.”

És mik a következmények?

„Amit Tallinnban láttam egyesektől, az volt az első, egyben az utolsó alkalom. Ha még egyszer azt tapasztalom, hogy valakinek nem szent a nemzeti csapat, még aznap kiteszem a keretből, és amíg én vagyok a kapitány, többé nem kap meghívót” – szögezte le Rossi, aki nem árulta el, hogy név szerint kiről van szó.

„Kérem, elégedjenek meg annyival, hogy két játékosról. Némelyek jól futballoztak az észtek ellen, mások kevésbé, de a szóban forgó két labdarúgó hozzáállásával szembesülve alig öt perc elteltével kérdőn néztünk egymásra a szakmai stáb többi tagjával. Egyikünk sem értette, mi történik. Hovatovább én a mai napig nem értem, mi történt. Egy biztos, az érintettekkel szeretném mihamarabb tisztázni a dolgot – csapatérdekről lévén szó a teljes csapat jelenlétében.”

A kapitány kiemelte, több fiatal játékost – mint például Szoboszlai Dominik – figyelnek, nekik azonban először a saját klubjukban, valamint a korosztályos válogatottakban kell folyamatosan olyan teljesítményt nyújtaniuk, amellyel kiérdemelhetik a felnőtt meghívót. A kapitány arra is felhívta a figyelmet, hogy egy-egy fiatal játékos idő előtti debütálása hátrányt jelenthet az adott játékosnak és a csapatnak is, vagyis ebben a kérdésben nagyon átgondoltan kell dönteni.

A magyar válogatott szövetségi kapitányával készített teljes interjút – amelyben szó esik Dzsudzsák Balázsról, Szalai Ádámról és Willi Orbánról is – elolvashatja a Nemzeti Sport keddi számában!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Lepizig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Hapoel Beer Seva), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig), Vinícius (Mol Vidi FC)
Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Hoffenheim), Ugrai Roland (Atromitosz), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA
A C-LIGA PROGRAMJA
2. CSOPORT

November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 4 4 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 1 3 3–6 –3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik