Cseri Tamás (jobbra) és N'Golo Kanté csatája a labdáért a magyar–francia meccsen (Fotó: AFP)

 

– Nem zavarom a pihenés alatt?
– Éppen most ért véget az edzésünk – mondta Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry FC 33 éves futballistája.

– Edzés?!
– Ez olyan meglepő? Hiszen labdarúgó vagyok…

– Dehogyis, arra gondoltam, az Európa-bajnokság után kapott némi időt a vakációra.
– Lett volna rá lehetőség, de a szerdai, Németország elleni müncheni mérkőzés után pénteken már edzettem a csapatommal.

– Nem lett volna szükség az Eb után egy kis kikapcsolódásra?
– Talán igen, meg is beszéltem Pintér Attilával, valamint a mezőkövesdi vezetőkkel, hogy nyugodtan szólhatok, ha úgy érzem, fáradt vagyok, adnak időt a feltöltődésre. Már elkezdődött az edzőtábor, nekem meg céljaim vannak, amelyekért dolgozni kell. Hogy mást ne mondjak, szeretnék megragadni a magyar válogatott keretében, ott lenni az őszi világbajnoki selejtezőn.

(Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

– Tiszteletre méltó, de azt gondolná az ember, az Eb után szükség lenne a kikapcsolódásra.
– Az igaz, hogy május közepétől harminchat napot töltöttünk együtt, készültünk az Eb-re, majd jöttek a mérkőzések, és ami nekem ebben nehézséget jelentett, hogy ennyi ideig még nem voltam távol a családomtól, a feleségemtől, a lányaimtól. A párom természetesen tudta, miért nem vagyok otthon, mire készülök, de a gyerekeknek nehezebb megmagyarázni, hogy apa miért nem mond este mesét. Természetesen folyamatosan kapcsolatban voltam a szeretteimmel, rengeteget beszéltünk, de más tudni, hogy mi történik otthon, és egészen más velük lenni.

– Hogyan emlékszik vissza a „saját” Európa-bajnokságára?
– Hatalmas élményt jelentett, elmondhatatlan érzésekkel gazdagodtam, ahogy sokan mondták, ezekre a pillanatokra egész életünkben emlékezhetünk.

– Portugália ellen nem lépett pályára, Franciaország ellen a hetvenötödik percben állt be, Németország ellen nem nevezték a keretbe – elég ez? Vagy többre számított?
– Jó kérdés… Őszintén gondolom, aki elkezdett futballozni, álmodozott arról, hogy sok néző előtt, sztárfutballisták ellen lép pályára, de még a legszebb álmomban sem fordult elő, hogy hazai közönség előtt a világbajnok franciák ellen játszhatok. Azért nem baj, ha az ember realista: tudom, kik játszanak a posztomon, és ők mely klubokban szerepelnek, tehát ezt is megbecsüli az ember, noha nyilvánvaló, mindenki végig akarta játszani az összes mérkőzést.

– Azután, hogy a Puskás Arénában a franciák ellen beszállt a hajrában, nem volt furcsa, hogy be sem nevezték a müncheni meccsre?
– Dehogyis! Egy pillanatig sem volt bennem sértődés vagy rossz érzés, a szövetségi kapitány így döntött, és én nem is igényeltem, hogy megmagyarázza, miért nem kapok ott szerepet. Mint ahogyan azt sem indokolta, miért küld pályára a második találkozón – ez mind Marco Rossi döntése, amelyet tiszteletben kell tartani.

– Milyen instrukciókat kapott, mielőtt beállt?
– Marco Rossi azt kérte tőlem, hogy a bal oldalunkon próbáljak Fiola Attilának segíteni, mert a francia jobbhátvéd, Benjamin Pavard egyre többször kapcsolódott be a támadásokba, és a kapitány azt kérte, zárjuk le a területet, ne kerüljenek ott mögénk a franciák. Ha pedig nálunk a labda, próbáljuk megtartani, igaz, az utolsó percekre már nagyon beszorultunk.

– Hogyan emlékszik vissza a történtekre?
– Bízom benne, hogy a két lányom közül az idősebbik emlékszik majd erre a napra. Ő már hétesztendős, és ahogy hallottam, nagy élményt jelentett neki a zsúfolásig telt stadion, a szuper hangulat. A kicsi csak másfél éves, ő nem sokat érzékelt ebből, de jó volt, hogy a lányok ott lehettek a Puskás Arénában. Az elmúlt néhány hétnek még ülepednie kell, de már az edzéseken is éreztem, mennyivel gyorsabban kell gondolkozni és játszani ezen a szinten. Jó érzésekkel emlékszem majd vissza erre az időszakra, az én példám is mutatja, az álmokat sosem szabad feladni, mert senki sem tudhatja, mikor válnak valóra.