Válogatott: A rendszer ugyanaz, mint Kispesten, de a szint jóval magasabb – Costantino

Vágólapra másolva!
2020.11.23. 13:31
null
Costantino jelenleg is az UEFA pro lincences képzéssel próbálja felkészíteni magát az önálló munkára (Fotó: Szabó Miklós)
Giovanni Costantino az Európa-bajnokság után önálló edzői karrierről álmodik. Marco Rossi pályaedzője és elemzője a Messina Sportiva című lapnak mesélt jövőbeli terveiről, illetve a magyar válogatott körüli eseményekről.

A szakember kiemelte, rengeteget fejlődtek, amióta a Honvédnál közösen bajnoki címet ünnepeltek Marco Rossival. Szerinte bár a háromvédős rendszer hasonló, mint anno a kispestiekkel, a tartalom rengeteget változott.

„Sokkal magasabb szinten kell megfelelnünk és ennek megfelelően a szervezettség is más. Sosem lehet leállni a tanulással és a fejlődéssel, figyelni kell a trendeket és a lehető legmagasabb szinten átadni azokat a játékosoknak. A válogatottnál szintén plusz kihívás, hogy nem ugyanolyan alapokkal rendelkeznek a labdarúgók, nem edzheted le mindegyiküket ugyanúgy. Alkalmazkodnunk kell a munkánkban, sokkal jobban, mint a Honvédnál tettük azt. Anno a Honvédnál jól működtek a meglátásaink, az a bajnoki cím addigi karrierünk csúcsát jelentette. Most a taktika, a forma hasonló, de a tartalom szintet lépett”mesélte Costantino, aki a 2000-es évek végén még masinisztaként dolgozott hazájában, mielőtt Finnországot megjárva Rossi egyik állandó segítőjévé vált.

A szakember beszélt arról is, a magyar válogatott melletti munkájával párhuzamosan az UEFA pro licences edzői képzésén tanul. Tervei szerint pedig idővel önálló karriert szeretne.

„Már csak a korkülönbségből is adódik, előbb utóbb elválnak útjaink Marcóval. De jelenleg még nem tudnám megmondani, mikor jön el ez a pillanat. Igyekszem képezni magam, szeretnék a szülővárosom, Messina számára minél nagyobb dicsőséget szerezni. Harminchat évesen három különböző országban dolgoztam, kipróbáltam magam utánpótlásedzőként, voltam klubcsapatnál és válogatottnál egyaránt. Késznek érzem magam arra, hogy az Európa-bajnokság után akár új fejezetet nyissak”tette hozzá az olasz edző, akinek 2021-ben, az Eb után lejár a szerződése a magyar válogatottnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik