Válogatott: A hangulat lenyűgöző lesz, az biztos – Varga Kevin

– Mintha vizsgán lennénk, úgy ülünk itt.
– Tényleg! – vágta rá a nemzeti együttes saalfeldeni szállodájának teraszán az egészségügyi előírások miatt velünk szemben, tőlünk legalább másfél méterre helyen foglaló Varga Kevin, a Kasimpasa hatszoros válogatott középpályása. – Be is ugranak az iskolai emlékek.

– Ha már így alakult, teszteljük a felkészültségét: mit tud az első Európa-bajnoki csoportellenfelükről?
– Még véletlenül sem szeretném kikerülni a választ, de a portugálokat aligha kell bemutatni. Kiváló játékosokról van szó, ha bekapcsolom a televíziót, és valamelyik nagy meccset nézem, szinte biztos, hogy látok portugál futballistát a pályán. Ráadásul a szabadidőnkben olykor „fifázunk” a srácokkal, néhány klasszis onnan is ismerős.

– Felkészültség után felkészülés: nem gond, hogy hosszúra nyúlik, nem túl monoton?
– A válogatottnál sosem érzem azt, hogy egyhangúan telnének a napok. Egyébként is ritkán vagyunk együtt. A mostani eset persze más, ezúttal heteket töltöttünk együtt, ám ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztességesen szerepeljünk az Eb-n. Mára barátságok szövődtek a keret tagjai között, örülünk annak, hogy együtt lehetünk. Arról nem szólva, hogy mindnyájunk előtt ugyanaz a cél lebeg. Hogy elérjük, abban az is sokat segít, hogy Ausztriában remek körülmények között készülhetünk. Nem mintha Telkiben ne lenne minden tökéletes. Itt is, ott is minden megvan ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból az Európa-bajnokságon. Nincs más dolgunk, mint hogy mentálisan és fizikailag a lehető legjobb állapotba kerüljünk június közepére.

– Számíthat valamit, hogy a magyar válogatott többet készülhet, mint a portugál, a francia és a német?
– Persze! Az említett mentális és fizikai rész az, amin folyamatosan lehet fejleszteni, ezen a téren mindig bele lehet tenni valamit a futballba. A tehetség és a képesség az, ami limitálva van. Ha továbbra is a ránk jellemző alázattal tesszük a dolgunkat, megkeseríthetjük a riválisaink életét, talán meglepetést is szerezhetünk.

– Érdemes egyáltalán esélyekről beszélni?
– A rangos viadaloknak megvan a sajátosságuk. A jelentős játékerőt képviselő csapatok úgy vannak a papíron gyengébb együttesek elleni meccsekkel: azokat mindenképpen meg kell nyerniük, a többit meglátják. Olykor aztán ezek a mérkőzések a legnehezebbek… Hogy milyenek az esélyeink? Nyilván nem úgy vágunk neki az Eb-nek, hogy csak ússzuk meg mind a három csoporttalálkozót minimális különbségű vereséggel. Ha maximálisan felkészülünk, ha az összes taktikai utasítást betartjuk, ha topállapotban leszünk, okozhatunk nehéz pillanatokat az ellenfeleinknek. S van még valami, ami a mi malmunkra hajthatja a vizet. Ez nem más, mint hogy két meccsünket is a Puskás Arénában, majdnem hatvanezer magyar szurkolóval a hátunk mögött játszhatjuk le. A hangulat lenyűgöző lesz, az biztos. Más kérdés, hogy a koronavírus okozta helyzetben már-már elszoktunk attól, milyen jó érzés úgy kifutni a pályára, hogy tele van a lelátó. Kíváncsi vagyok arra, mit hoz ki belőlünk, illetve a vetélytársakból, hogy hosszú idő után ismét zsúfolt ház előtt futballozhatunk.

– Miben volt más a török bajnokság, mint az NB I?
– Főként abban, hogy még sohasem játszottam annyi meccsen, mint az elmúlt idényben. A klubomban harminchét bajnoki és két kupamérkőzésen jutottam szóhoz, de mielőtt a Kasimpasába igazoltam volna, a Debrecenben is pályára léptem öt találkozón. Ehhez jött még öt válogatott fellépés, így, ha jól számolom, egy híján ötven meccsen szerepeltem. Korábban ugyebár nem volt példa hasonló terhelésre, harminc-egynéhánynál több mérkőzésem nem volt egy év alatt. Hála az égnek, bírtam a tempót. Sokat jelentett, hogy jó csapatba, jó közösségbe csöppentem, az első pillanattól fogva megkaptam minden segítséget a zökkenőmentes beilleszkedéshez. Négy góllal és négy gólpasszal zártam a bajnokságot, ezt előzetesen aláírtam volna. Voltak ugyanakkor hullámvölgyek is, nem mindig ment úgy a játék, ahogy szerettem volna, de összességében nincs okom panaszra.

– Jobb futballista lett Törökországban?
– Védekezésben, úgy érzem, rengeteget fejlődtem. Az edzőnk által favorizált négy–öt–egyes hadrendben a középpálya bal oldalán kaptam javarészt lehetőséget, védekező feladatnak sem voltam híján. Nem is bánom ezt, mert ennek is köszönhető, hogy előreléptem. A javulást Marco Rossi meghívója is alátámasztja: ha nem fejlődtem volna az elmúlt időszakban, nem lennék itt.

– Miben lett még több a külföldön töltött év alatt?
– Gyökeresen megváltozott az életem. Tavaly kiestünk a Lokival, amit hatalmas kudarcként éltem meg. Bántott, hogy NB II-es lett a csapat, rettenetesen szorítottam a visszajutásért – boldog vagyok, hogy sikerült. Aki ismer, tudja, mennyire kötődöm a DVSC-hez, az sem véletlen, hogy a magyarországi karrierem során vagy Debrecenben futballoztam, vagy a környékén. Amikor megkerestek Isztambulból, mégis az volt bennem, hogy a környezetváltás hasznomra válna. Ma már nagyon örülök annak, hogy így döntöttem. Óriási változás volt ez az életemben, a helyzetemet könnyítette, hogy egyfelől a párom velem volt, másfelől beszélek angolul, és sokakkal megtaláltam a közös hangot mindjárt az elején. S hogy őszinte legyek: Debrecenből, a második vonalból nem lett volna esélyem bekerülni a válogatottba, de akkor nem is voltam azon a szinten, hogy élvezzem a szövetségi kapitány bizalmát. Amit Törökországban tanultam, az is kellett ahhoz, hogy Marco Rossi számoljon velem.

– Ha már korábban szóba hozta, hogy amikor a Kasimpasához szerződött, a négy gólt és négy gólpasszt aláírta volna – árulja el, az Eb előtt mivel egyezne ki?
– Nem árt leszögezni, hogy halálcsoportba kerültünk, jóllehet nemcsak mi vélekedhetünk így, hanem a portugálok, a franciák és a németek is. Szerintem nem úgy állnak hozzánk, hogy na, a magyarok már annak is örülnek, hogy egyáltalán itt lehetnek, és ha kikapnak mind a háromszor öt-nullára, akkor is fülig érő szájjal mennek be az öltözőbe… Tisztában lehetnek ők is azzal, hogy kellemetlen focit játszunk. Nem azért, mert ütjük-vágjuk az ellenfelet, hanem mert szenvedéllyel, apait-anyait beleadva futballozunk. Lehet, hogy nincsenek világklasszisaink, de vannak egyéniségeink és remek játékosaink, s mindenekelőtt van egy nagybetűs csapatunk. Ezért is hiszek abban, hogy amikor nekünk véget ér az Eb, minden magyar, akit csak kicsit is érdekel a labdarúgás, büszke lesz a csapatunkra. Látják, ezt most alá is írnám.

AZ EB-RE KÉSZÜLŐ BŐ KERET*
Kapusok:Bogdán Ádám(Ferencváros),Dibusz Dénes(Ferencváros),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Tóth Balázs(Puskás Akadémia)
Védők:Bolla Bendegúz(Mol Fehérvár FC),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár), Kecskés Ákos(FC Lugano – Svájc),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Lovrencsics Gergő(Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Spandler Csaba(Puskás Akadémia),Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András(DAC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros),Szoboszlai Dominik(RB Leipzig – Németország)
Támadók:Hahn János(Paksi FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár),Sallai Roland(Freiburg – Németország),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Varga Kevin(Kasimpasa – Törökország),Varga Roland(MTK Budapest)

A Nemzeti Sportot Ausztriából Pietsch Tibor, Pór Károly, Nagy-Pál Tamás (videó) és Török Attila (fotó) tudósítja.