Válogatott: a francia vb-győztest lenyűgözte a mieink Eb-szereplése

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.01.02. 14:45
null
Emmanuel Petit (kékben) szerezte a franciák harmadik gólját a brazilok elleni világbajnoki döntőben 1998-ban (Fotó: AFP, archív)
Őszinte vallomás a világbajnoktól: a francia aranygeneráció tagja, Emmanuel Petit a Nemzeti Sport főmunkatársának adott exkluzív interjújában elmondta, lenyűgözte a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése, míg az Aranylabdát egész egyszerűen viccnek nevezte.

 

– A magyar válogatott számára a 2016-os a három évtizede várt áttörés éve volt. Mit érzékelt kívülállóként a nagy magyar sikertörténetből?
– Lenyűgözött a csapat szereplése az Európa-bajnokságon, jó volt nézni a játékát – mondta Emmanuel Petit a Nemzeti Sportnak adott telefoninterjúban, amelyben az előre szabott, tízperces időkeretet sokszorosan túllépve osztotta meg velünk véleményét szakmai kérdésekről, és beszélt legféltettebb családi titkairól is. – Bevallom, korábban alig-alig ismertem a játékosait, nem voltak fókuszban. Ebben nyilván szerepet játszott az ön által említett, hosszú ideig tartó csendes időszak, és alighanem az is, hogy a magyar kluboknál, utánpótlás-nevelő akadémiáknál valamit elrontottak. A válogatott nyári teljesítménye kedvező tapasztalat, a három hármas magyar–portugál pedig a torna egyik legjobb meccse volt.

– Utólag elmondhatjuk, továbbjutást érő két góljával talán aznap nyerte meg Cristiano Ronaldo az Aranylabdát is.
– Nemcsak Cristiano Ronaldo Eb-je volt ellentmondásos, hanem az egész portugál csapaté, amely az elődöntőig úgy jutott el, hogy rendes játékidőben egyetlen mérkőzést sem nyert meg. Ha azt kérdezik tőlem akkor, melyik a torna legjobb válogatottja, semmi esetre sem mondtam volna a portugált. Ugyanakkor tény, hogy végig nem szenvedett vereséget, még a döntőben sem, pedig a franciákat mindenki esélyesebbnek tartotta náluk. Az Aranylabdáról egyébként nem szívesen beszélek.

– Miért nem?
– Mert vicc az egész. Marketingteszt, népszerűségi elismerés, amely csak a gólszerzőket, a statisztikákat uraló csatárokat díjazza. Igazságtalan, hogy a kapusoknak, hátvédeknek esélyük sincsen elnyerni. Ha rajtam múlna, posztonként osztanám. Már ha egyáltalán szükség van csapatsportban ilyen individualista versengésre.

EMMANUEL PETIT A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN NYÍLTAN BESZÉL BÁTYJA HALÁLÁRÓL, A GYERMEKEI IRÁNT ÉRZETT AGGODALMÁRÓL, ARSENE WENGER NIGHT CLUBOS TANÁCSÁRÓL ÉS ARRÓL, MIÉRT MONDTA HOGY 1998-BAN A TORNAGYŐZTESEK TALÁN CSAK BÁBOK VOLTAK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik