Válogatott: a FIFA kitart, zárt kapuk mögött a magyar-román

Vágólapra másolva!
2013.02.04. 21:19
null
Egyelőre úgy tűnik, sem ő, sem más magyar drukker nem lesz ott a Puskás Ferenc Stadionban (Fotó: Korponai Tamás)
A FIFA Fellebbviteli Bizottsága nem változtatta meg az első fokú döntést, azaz a Magyarország–Románia vb-selejtezőt zárt kapuk mögött kell megrendezni – adta hírül Twitter-csatornáján a Magyar Labdarúgó-szövetség.

 

A BOLGÁROKNAK SINCS KEGYELEM

A FIFA kedden hivatalos honlapján is kiadta, hogy elutasította a magyar szövetség fellebbezését.

A nemzetközi szövetség egyúttal a bolgárok fellebbezését is elutasította, itt is érvényben maradt az elsőfokú ítélet, amelynek értelmében nézők nélkül kell megtartani a szintén március 22-én esedékes Bulgária–Málta világbajnoki selejtezőt, valamint 35 ezer svájci frankot kell befizetni.

A FIFA azért büntette meg a bolgár szövetséget, mert október 12-én, a Dánia elleni mérkőzésén a drukkerek két petárdát dobtak a játéktérre, valamint a csereként beállt színes bőrű Patrick Mtiligát mindegyik labdaérintésénél hangosan fütyülték.

A két szövetséget egyúttal ismételten figyelmeztették, bármilyen jövőbeni rasszista, diszkriminatív incidens esetén súlyosabb büntetés (a meccs félbeszakítása, pontlevonás, kizárás) várható.

A Magyar Labdarúgó-szövetséget nem érte váratlanul a FIFA Fellebbviteli Bizottságának döntése, amely minden pontján helyben hagyja az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat – olvasható az MLSZ honlapjára kitett hétfői közlemény.

Mint ismert, a Magyarország–Izrael felkészülési mérkőzésen történt szabálysértések következményeként – 40 ezer svájci frank pénzbüntetés mellett – a március 22-i, Románia elleni vb-selejtező mérkőzést zárt kapuk mellett kell megrendeznie a magyar szövetségnek.

A FIFA céljaival egyetértve, de az ítélet arányosságát és a szankciók célravezetőségét továbbra is vitatva, az MLSZ a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ítélettel szemben, kimerítve ezzel minden rendelkezésére álló jogorvoslati fórum lehetőségét.

Az MLSZ egyúttal jelezte: „a tisztességes magyar szurkolók iránt érzett felelősségtől vezérelve, a többségben lévő, a csapatát mindenkor sportszerűen buzdító szimpatizánsainak kiszolgálása érdekében" egyeztetést kezdeményez a szurkolói képviseletekkel arról, milyen módon tudnak és kívánnak a mérkőzés sikeres megvívásához segítséget nyújtani a magyar válogatottnak. Az MLSZ minden támogatást megad ezen a területen a szurkolói kezdeményezéseknek.

A részletekről az MLSZ folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik