U21: Sallói Dániel először került be Michael Boris keretébe

Vágólapra másolva!
2017.10.31. 14:27
Michael Boris szövetségi edző kihirdette az U21-es magyar labdarúgó-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőire készülő keretét – adta hírül az mlsz.hu.

A keretben először kapott helyet a támadó Sallói Dániel a Sporting Kansas Cityből és a kapus Bese Balázs a Budaörsből.

Az U21-es válogatottunk két forduló után négy ponttal áll a csoportjában. A nemzeti csapat november 10-én a svédekkel játszik a Szusza Ferenc Stadionban, négy nappal később pedig Larnacában Ciprus ellen meccsel.

A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest), Bese Balázs (Budaörs), Horváth Dániel (Csákvár)
Védők: Lenzsér Bence (Paksi FC), Polgár Kristóf (Szombathelyi Haladás), Kecskés Ákos (Termalica Nieciecza – Lengyelország), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Pávkovics Bence (Újpest FC), Tóth Bence (Videoton FC), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)
Középpályások: Szivacski Donát (Vasas), Katona Máté (MTK Budapest), Csernik Kornél (Ferencváros), Vida Máté (Vasas FC), Haris Attila (Balmazújváros), Szalai Attila (Mezőkövesd), Gergényi Bence (Budapest Honvéd), Szoboszlai Dominik (Liefering – Ausztria), Tóth Máté (Szombathelyi Haladás), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Zsótér Donát (Újpest FC)
Támadók: Bíró Bence (Vitória Guimaraes – Portugália), Korozmán Kevin (MTK Budapest), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Kundrák Norbert (Ferencváros)

AZ ÁLLÁS
1. Belgium 4 2 2 5–2 +3 8
2. Svédország 3 2 1 8–2 +6 7
3. Ciprus 4 2 2 5–8 –3 6
4. Magyarország 2 1 1 2–1 +1 4
5. Törökország 3 2 1 1–2 –1 2
6. Málta 4 4 3–9 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik