U21: Nem tolerálom, ha szétesik a csapat – Gera Zoltán

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 07:12
Gera Zoltán először irányította hazai pályán a magyar U21-es labdarúgó-válogatottat. A norvégok elleni, 3–0-ra elvesztett felkészülési mérkőzés után beszélt a tapasztalatairól, a mérkőzésen elkövetett hibákról, s a dánok, valamint a norvégok ellen pályára lépő játékosokról, akik közül Szalai Attila és Szánthó Regő értékelt az NSO Tv-nek. 

„Az első félidő első fele úgy-ahogy rendben volt, aztán kaptunk egy gólt szögletből, amit nem lett volna szabad – mondta Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője. – A második félidő elejénbuta hiba után rúgattunk az ellenféllel egy újabb gólt, és ott el is dőlt a mérkőzés. Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy nem tolerálom azt, ha szétesik a csapat, minden esetben együtt kell maradni, akkor is, ha az ellenfél vezet.”

Hozzátette, bár egy vereség után nehéz bárkit is dicsérni, azért a két felkészülési mérkőzésen volt olyan játékos, aki meglepte a teljesítményével, de olyan is, aki arról „győzte meg”, hogy nem biztos, hogy elég jó.

Videónkban arról is beszél, van-e olyan játékos, aki vezére tud lenni amagyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatottnak.

Gera Zoltán szavaival az U21-es válogatott csapatkapitánya, Szalai Attila is egyetértett.

„Egy nullás vezetésüknél még tudtuk rendezni a sorainkat, megbeszéltük a szünetben, hogy min szeretnénk változtatni. Sajnos ez nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, jobban kitámadtunk, megkaptuk a második gólt, és ahogy a mester is fogalmazott, picit szétestünk. Ezt tényleg nem szabad hagyni, tovább kell küzdeni, próbálkozni kell.”

Videónkban a Cipruson légióskodó védő mellett Szánthó Regő is beszél a két mérkőzésről, valamint a Gera Zoltánnal való közös munkáról.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA NÉZHETI VÉGIG KÉPGALÉRIÁNKAT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG U21–Norvégia U21
0–3(0–1)
MAGYARORSZÁG:Varga Ádám – Kovács Krisztián, Nagy Zsombor, Szalai Attila, Tóth Bence (Deutsch László, a szünetben) – Hinora Kristóf (Banó-Szabó Bence, 71.), Kiss Bence (Csonka András, a szünetben) – Kiss Tamás (Schön Szabolcs, 64.), Schäfer András (Szabó Bence, a szünetben), Szánthó Regő (Kovácsréti Márk, 74.) – Bíró Bence

Gólszerző:Östigard (31.), Brynhildsen (54.), Christensen (57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik