U21-es Eb: „Nagyon motivál, hogy ismét magamra húzhatom a címeres szerelést”

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 11:07
null
Bukta Csabának (piros szerelésben) van rutinja: a korosztályos válogatottakban korábban is labdába rúgott a nemzetközi mérkőzéseken (Fotó: Dömötör Csaba)
Gera Zoltán meghívása váratlanul érte az Ausztriában légióskodó Bukta Csabát, akit fűt a vágy, hogy bizonyítson az U21-es Európa-bajnokságon.

 

VÁLTOZÁS A ROMÁN KERETBEN

Adrian Mutu, a román U21-es válogatott szövetségi edzője péntek éjszaka rossz hírt kapott: a CFR Cluj támadója, Valentin Costache nem épült fel koronavírusos megbetegedéséből. A szakember úgy döntött, az Aradban szereplő Adrian Petrével pótolja a játékost, aki csatlakozott is csoportellenfelünk keretéhez. A 23 éves csatár az idény során hét bajnokit játszott a román élvonalban, gólt nem szerzett, jó emléke azonban van a korosztályos Európa-bajnokságokról, 2019-ben ugyanis az U21-es kontinenstornán betalált Horvátország ellen.

Miután Gera Zoltán szövetségi edző betegség és sérülés miatt kénytelen volt lemondani Demjén Patrik, Szánthó Regő, Gergényi Bence, Schön Szabolcs, Nagy Zsombor, Szilágyi Zoltán és ifjabb Dárdai Pál játékáról, pénteken úgy döntött, újabb labdarúgót hív meg a szerdán kezdődő U21-es Európa-bajnokságra készülő keretbe. Választása az osztrák élvonalban szereplő Bukta Csabára esett, aki január óta kölcsönben erősíti az Altachot. A Salzburg kötelékébe tartozó 19 éves tehetséggel leginkább a támadószekció variációs lehetőségei bővülhetnek, hiszen csapatában többnyire szélsőként veszik számításba. A meghívás óta aligha lehet letörölni a mosolyt a labdarúgó arcáról, rendkívül örül, hogy lehetőséget kaphat a részben hazai rendezésű kontinenstornán.

„Óriási boldogságot éreztem, amikor megkerestek a korosztályos válogatottól – mondta lapunknak Bukta Csaba. – Éppen egy telefont vártam, de nem a szövetségtől. Amikor közölték, hogy meghívnak az U21-es Európa-bajnokságra készülő válogatottba, meglepődtem. A barátnőm próbálta kitalálni, vajon kivel beszélek, folyamatosan kérdezgetett, mert látta rajtam, hogy fülig ér a szám. Amint letettem a telefont, hívtam a szüleimet, akik szintén nagyon boldogok voltak a hír hallatán. Miután folyamatosan estek ki játékosok, bizakodtam, hátha meghívót kapok, de valójában már nem számítottam rá. Legutóbb másfél évvel ezelőtt voltam válogatott, nagyon motivál, hogy ismét magamra húzhatom a címeres szerelést. Szeretnék a szakmai stábnak, az Altachnak, a Salzburgnak s persze magamnak is bizonyítani, de elsősorban a csapatnak szeretnék segíteni a játékommal.”

A lelkes labdarúgó nagyon várja a közös munkát Gera Zoltán szövetségi edzővel. Nem lesz teljesen idegen neki a közeg, hiszen Bárány Donátot és Zsóri Dánielt Debrecenből, míg Skribek Alent, Huszti Andrást és Varju Benedeket a korosztályos válogatottakból ismeri – közülük többen felhívták, hogy gratuláljanak neki és elmondják, várják a telki edzőközpontba. Hosszú nap elé néz a szélső, vasárnap délután ugyanis még a Ried elleni hazai bajnokin játszhat, a lefújás után kilenc-tíz órás autóút vár rá, majd hétfőn némi alvás után tesztelésen vesz részt, hogy aztán csatlakozzon a társakhoz – hivatalosan szerdán nevezhetik az Eb-keretbe.

„A válogatottnál mindig az a nehézség, hogy kevés időnk van alkalmazkodni – mondta Bukta Csaba.  – A labdarúgásban azonban elengedhetetlen, hogy gyorsan felvegyük a ritmust, és mihamarabb megismerjük a társakat. Ez persze kihívás, de nem hiszem, hogy problémát jelentene. Nagy céljaink vannak, a lehető legtöbb pontot akarunk szerezni a tornán, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Nehéz csoportba kerültünk, erős vetélytársak várnak ránk, de nem arra kell figyelnünk, hogy az ellenfeleinknél kik lépnek pályára, hanem hogy kihozzuk magunkból a maximumot.”

Kérdés, milyen teljesítményt várhatunk Bukta Csabától. Amióta az Altachban játszik, minden bajnokin szerepet kapott, egyszer kezdőként, nyolcszor csereként vetették be. Megkérdeztünk, miként tekint kölcsönjátékára, milyen állapotban érzi magát.

„Korábban a Lieferingben velem egykorú, fiatal játékosokkal edzettem, új csapatomnál az egyik legfiatalabb futballista vagyok  – folytatta Bukta Csaba. – Sok tapasztalatot gyűjtök azzal, hogy naponta felnőtt, rutinos labdarúgókkal készülök. Fizikailag remek állapotban érzem magam, amikor több mint hatvan percet játszottam az Austria Wien ellen, bírtam szuflával, erőnléti gondjaim tehát nincsenek. Az edzőváltás óta még többet dolgozom, és az edzéseken, illetve a meccseken nyújtott teljesítményem alapján jó passzban érzem magam. Az elmúlt két hónapban főként taktikailag lettem érettebb, egyre több játékrendszerben mozgok otthonosan. Remélem, hasznos tagja leszek a válogatottnak.”

A CSOPORTKÖR MENETRENDJE

A-CSOPORT
1. FORDULÓ (március 24.)
Magyarország–Németország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
Románia–Hollandia (Budapest, Bozsik Aréna) 21.00
2. FORDULÓ (március 27.)
Magyarország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00
Németország–Hollandia (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
3. FORDULÓ (március 30.)
Hollandia–Magyarország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 18.00

Németország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00

B-CSOPORT
1. FORDULÓ (március 24.)
Szlovénia–Spanyolország (Maribor, Ljudski vrt Stadion) 18.00
Csehország–Olaszország (Celje, Arena Petrol) 18.00
2. FORDULÓ (március 27.)
Szlovénia–Csehország (Celje, Arena Petrol) 18.00
Spanyolország–Olaszország (Maribor, Ljudski vrt Stadion) 21.00
3. FORDULÓ (március 30.)
Olaszország–Szlovénia (Maribor, Ljudski vrt Stadion) 21.00
Spanyolország–Csehország (Celje, Arena Petrol) 21.00
C-CSOPORT
1. FORDULÓ (március 25.)
Oroszország–Izland (Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion) 18.00
Franciaország–Dánia (Szombathely,Haladás Stadion) 21.00
2. FORDULÓ (március 28.)
Izland–Dánia (Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion) 15.00
Oroszország–Franciaország (Szombathely,Haladás Stadion) 21.00
3. FORDULÓ (március 31.)
Dánia–Oroszország (Szombathely,Haladás Stadion) 18.00
Izland–Franciaország (Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion) 18.00
D-CSOPORT
1. FORDULÓ (március 25.)
Anglia–Svájc (Koper, Bonifika Stadion) 15.00
Portugália–Horvátország (Koper, Bonifika Stadion) 21.00
2. FORDULÓ (március 28.)
Horvátország–Svájc (Koper, Bonifika Stadion) 18.00
Portugália–Anglia (Ljubljana, Stozice Stadion) 21.00
3. FORDULÓ (március 31.)
Svájc–Portugália (Ljubljana, Stozice Stadion) 18.00
Horvátország–Anglia (Koper, Bonifika Stadion) 18.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik