U21-es Eb: az utolsó pillanatban is változott – íme, Gera Zoltán kerete

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 16:39
null
Gera Zoltán két MTK-játékosra sem számíthat a koronavírus miatt (Fotó: Török Attila, archív)
„A koronavírus is alakította az U21-es Eb-keretünket” – írja hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség, amely közzétette a véglegesnek szánt játékoskeretet a közelgő – részben hazai rendezésű – korosztályos kontinensbajnokságra. Gera Zoltán szövetségi edzőnek a vírusfertőzés miatt három helyen kellett változtatnia az előzetesen tervezett csapathoz képest.

 

 

Az eredeti tervek szerint a keret itthon játszó tagjai hétfőn délelőtt teljes létszámban kezdték volna meg a felkészülést Telkiben, ám a koronavírus-járvány az utolsó pillanatban keresztülhúzta a számításokat. Az MTK két labdarúgója, Schön Szabolcs és Nagy Zsombor, valamint Szilágyi Zoltán (Vasas) a hétvégén pozitív vírustesztet produkált, ezért ők nem lehetnek ott az Európa-bajnokságon, több kerettagnál pedig további tesztek elvégzésére van szükség, mielőtt csatlakozhatnak a társakhoz – írta az mlsz.hu. A honlap emlékeztet, a három említett labdarúgón kívül elővigyázatosságból a betegségéből csak a napokban felépülő zalaegerszegi Szánthó Regőt és Gergényi Bencét sem hívta meg az Eb-re a szövetségi edző.

A legfrissebb pozitív tesztek fényében Gera Zoltánnak néhány órával a hivatalos nevezési határidő előtt kellett változtatnia a keretén, és a válogatottak orvosi stábjával történt egyeztetések után úgy döntött, hogy a következő napokban a 20 plusz 3 fős keret tagjain kívül öt biztonsági tartalék is Telkiben készül a csapattal. A 28 labdarúgó közül hétfőn tizenegyen kezdték meg az összetartást a válogatott edzőtáborában, a többiek a következő napokban, a vírustesztek eredményeinek függvényében csatlakozhatnak.

„Voltak nehézségeink a keret összeállításával kapcsolatban, de a koronavírus-járvány ideje alatt hozzászoktunk már, hogy felmerülhetnek váratlan problémák, amelyeket gyakran nagyon rövid idő alatt kell megoldanunk.Sajnáljuk, hogy több játékosra nem számíthatunk betegség miatt – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – Vannak posztok, amelyek esetében nehéz döntést kellett meghoznunk, mert több olyan labdarúgó is pályázott a kerettagságra, aki az elmúlt másfél évben bizonyította, hogy számíthatunk rá, ám nem kaphat közülük mindenki szerepet az Európa-bajnokságon. Arra törekedtünk, hogy olyan játékosok legyenek a keret tagjai, akik rendszeresen játszanak a csapataikban, vannak közülük, akik három-négy évvel is fiatalabbak a többieknél, de a mutatott teljesítményükkel bizonyították, hogy helyük van az Eb-n. Három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de bízom a keret minden egyes játékosában, és abban is, hogy a legerősebb ellenfelekkel szemben is versenyképesek leszünk a tornán.”


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bese Balázs (Budafok), Kovács Péter (Budaörs)
Védők:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Huszti András (Budafoki MTE), Balogh Botond (Parma), Varju Benedek (MTK Budapest), Mocsi Attila (Haladás), Tamás Olivér (Paksi FC), Deutsch László (Puskás Akadémia)
Középpályások:
Csonka András (Budafoki MTE), Kata Mihály (MTK Budapest), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Hinora Kristóf (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók:
Bukta Csaba (SCR Altach), Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Skribek Alen (Budafok), Szőke Adrián (Heracles), Bárány Donát (DVSC), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Szövetségi edző: Gera Zoltán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik