U21: Az egyik álmom volt, hogy magamra ölthessem a címeres mezt – Zsóri

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 14:21
Megszerezte első győzelmét Gera Zoltán vezetésével a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, amely a szintén Eb-résztvevő oroszokat győzte le 2–0-ra Székesfehérváron. A hazai rendezésű kontinensviadal utolsó felkészülési meccsén Zsóri Dániel bemutatkozhatott magyar színekben, míg Szendrei Norbert első U21-es válogatott találkozóján tizenegyesből gólt is szerzett. 

„Tízéves korom óta Magyarországon focizom, és az egyik álmom az volt, hogy magamra ölthessem a magyar címeres mezt. Ez eddig a FIFA-szabály miatt nem jöhetett létre, de most eljött ez az idő is, és nagyon boldog voltam, amikor felcsendült a himnusz” – mondta az NSO Tv-nek Zsóri Dániel, aki videókban részletesebben is beszél a bemutatkozásáról.

Szendrei Norbert győztes meccsen tudta magát megmutatni Gera Zoltánnak, aki már a legutóbbi, szlovénok ellen tervezett mérkőzésen is meg akarta nézni a Budapest Honvéd középpályását, de akkor az a találkozó elmaradt.

„Úgy gondolom, jól sikerült a bemutatkozásom, mint ahogy a csapatnak is jól ment ma a játék. Több helyzetet alakítottunk ki, domináltunk, nagy szükség volt erre a sikerre. Úgy voltunk vele, ha a felnőttválogatott sikerrel vette az Eb-pótselejtezőt, akkor mi is tartozunk annyival az országnak, hogy megnyerjük ezt a találkozót.

Videónkban Szendrei a tizenegyesét is felidézi.

U21-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 2–0 (0
0)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,zárt kapuk mögött. Vezette:Marhefka (szlovák)
Magyarország:Demjén – Szűcs K., Balogh B., Nagy Zs., Gergényi – Csonka A. (Hidi M., 67.), Mezei (Palincsár, 83.), Szendrei – Szabó M. (Kiss T., 57.), Bárány (Zsóri, 67.), Schön (Kiss Ba., 83.).Szövetségi edző:Gera Zoltán
Oroszország:Makszimenko – Sztyepanov (Ribcsinszkij, 63.), Tatajev, Maszlov, Makarov (Bakajev, 63.) – Tyiknyizjan, Glebov, Lomovickij (Ignatov, 63.), Kulikov (Nyenahov, a szünetben), Golubjev – Ignatyev.Szövetségi edző:Mihail Galaktyionov

Gólszerző:Szendrei (52. – 11-esből), Kiss T. (90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik