U21: Remek hozzáállással futballoztak a játékosok – Boris

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 10:48
null
A magyar fiatalok már a svédek elleni budapesti mérkőzésen is megmutatták, tudnak küzdeni (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott győzelemmel búcsúztatta az évet: a mieink 2–0-ra nyertek Cipruson Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzést a gólt szerző Sallói Dániel, valamint Michael Boris szövetségi edző értékelte a Nemzeti Sportnak.

 

„Nehéz mérkőzést játszottunk a ciprusiak ellen, végig türelmesnek kellett maradnunk – mondta Sallói Dániel. – Az első játékrészben még kimaradtak a lehetőségeink, ám a fordulás után hamar megszereztük a vezetést, koncentráltak maradtunk, jól játszottunk, és a második góllal eldöntöttük a párharcot. Örülök, hogy gólt szereztem és gólpasszt is adtam, sőt, amikor egy-nullára vezettünk, közel jártam a második találathoz is. Hogy a négy mérkőzésen megszerzett nyolc pont mire lehet elég? Jól állunk, tulajdonképpen egyformán a svédekkel, bizakodhatunk, hogy márciusban ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk. Mindenki tudja, nehéz kijutni az Európa-bajnokságra, azonban jó helyzetben vagyunk, és ha hozzuk a kötelezőnek számító meccseket és mellette bravúrokat is bemutatunk, bármi megtörténhet.”

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, de folyamatosan javult a játékunk, és a második félidőben már jó teljesítményt nyújtott a csapat, a védekezésünk kifejezetten magas szintű volt – értékelt Michael Boris szövetségi edző. – A játékosok remek hozzáállással futballoztak, és bár érződött, hogy a svédek elleni meccs sokat kivett belőlük, futóteljesítményben és küzdeni tudásban is felülmúlták a ciprusiakat a második játékrészben. Fontos volt, hogy a svédek elleni döntetlen után megszerezzük a három pontot, és ezzel versenyben maradjunk a csoportban. Ezt hozta a csapat, és most bizakodva várhatjuk a tavaszi folytatást.”

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
Ciprus–MAGYARORSZÁG 0–2 (0–0)

Larnaca, AEK Aréna. Vezette: Fesnic (román)
CIPRUS: Hrisztodulu – Wheeler, Artimatasz, Karo (Andreu, 62.), Pszaltisz (Kumisz, 56.) – Kirjaku, Kuszulosz – Papajorgiu, Spoljarics, Frangu (Joszifidisz, 76.) – Pittasz. Szövetségi edző: Nikosz Androniku
MAGYARORSZÁG: Demjén – Hegedűs J., Kecskés Á., Tóth B. (Katona M., 82.) – Szivacski, Haris (Korozmán, 89.), Gazdag, Szoboszlai, Szalai A. – Sallói D., Bíró B. (Kundrák, 74.). Szövetségi edző: Michael Boris
Gólszerző: Sallói D. (50.), Haris (80.)
Kiállítva: Artimatasz (88.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 6 4 2
10– 5 +5 14
2. Svédország 4 2 2
10– 4 +6 8
3. MAGYARORSZÁG
4 2 2
6– 3 +3 8
4. Ciprus 6 2
4 7–13 –6 6
5. Törökország 5 1 2 2 3– 4 –1 5
6. Málta 5

5 3–10 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik