U19-U17: a horvátokkal és a szerbekkel is megküzdünk a 2020-as Eb-ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 11:00
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön Nyonban elkészítette a 2020-as U19-es és U17-es Európa-bajnokságok selejtezőjének csoportbeosztását. A mieink az U19-es korosztályban többek között Szerbiával találkoznak majd, az U17-esek pedig Horvátországgal is megmérkőznek.

A 2020-as U19-es Eb-nek Észak-Írország ad otthont. Az UEFA tizenhárom csoportra osztotta a selejtezőben induló 52 országot. A mieink a harmadik kalapból várták a sorsolást, s a 13-as számú négyesbe kerültek Horvátországgal, Grúziával és Kazahsztánnal együtt. A sorsolás után az is kiderült, a minitorna Magyarországon lesz.

A csoportok első két helyezettje, valamint a legjobb csoportharmadik továbbjut az elitkörbe. Az északírek házigazdaként biztos résztvevői a tornának, a címvédő Portugália pedig az elitkörben csatlakozik a selejtezőhöz.

Az U17-es kontinensviadal 2020 májusában Észtországban lesz.

A második kalapos magyar válogatott a 6. csoportban Szerbiával, Fehéroroszországgal és Lettországgal küzd meg az elitkörért. A négycsapatos tornának Fehéroroszország ad otthont 2019 októberében.

A csoportok első két helyezettje, valamint a négy legjobb csoportharmadik kvalifikálja magát az elitkörre, amelyben Spanyolország és Anglia csatlakozik a selejtezőhöz. Észtország házigazdaként biztosan ott lesz a 2020-as tornán.

2020-AS U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÉSZAK-ÍRORSZÁG
SELEJTEZŐ
13. csoport:

Horvátország
Grúzia
MAGYARORSZÁG (házigazda)
Kazahsztán
A mérkőzéseket 2019 októberében rendezik meg.

A TELJES CSOPORTBEOSZTÁST ITT MEGTEKINTHETI!

2020-AS U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÉSZTORSZÁG
SELEJTEZŐ
6. csoport:

Szerbia
MAGYARORSZÁG
Fehéroroszország (házigazda)
Lettország
A mérkőzéseket 2019 októberében rendezik meg.

A TELJES CSOPORTBEOSZTÁST ITT MEGTEKINTHETI!

UEFA.com on Twitter

The 2019/20 #U19EURO qualifying round draw has been made - see the groups on the first step of the road to @NorthernIreland in July 2020 https://t.co/PTQda9BLKD



UEFA.com on Twitter

The 2019/20 #U17EURO qualifying round draw has been made - see the groups on the first step of the road to Estonia in May 2020 https://t.co/NFRvfnskrp



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik