U19: Mutassuk meg, milyen magyarok vagyunk! – Tímár Krisztián

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 17:07
null
Tímár Krisztián büszke csapatára, az olaszok legyőzése után úgy érzi, az U19-es válogatottnak van esélye eljutni a jövő évi korosztályos Eb-re (Fotó: Meder István)<br />
Az U19-es válogatott sikeres őszt tudhat maga mögött, hiszen csoportelsőként jutott tovább a 2022-es, korosztályos Eb selejtezőjének tavaszi elitkörébe, majd a héten legyőzte a tétmeccsen még hibátlan olasz együttest. Tímár Krisztián szövetségi edzőt a korosztályban rejlő lehetőségek mellett egyéni ambícióiról is kérdeztük.

– Az U19-es válogatott az ősszel veretlenül megnyerte az Eb-selejtezős csoportját és továbbjutott az elitkörbe – Ausztriát, Fehéroroszországot és Észtországot megelőzve –, majd előbb egy-nullára kikapott, aztánhárom-egyre győzött az olaszok ellen.Milyen tanulságokat lehet levonni ezekből a mérkőzésekből?
– Nyilván azt, hogy jó úton járunk, de ezt nem is kimondottan az eredmények miatt gondolom, hanem azért, mert edzőtáborról edzőtáborra azt látom, fejlődik a csapat, a játékosok sikeréhesek, hisznek magukban. Az edzői stábbal folyamatosan azt sugalljuk feléjük, hogy a felnőttválogatotthoz hasonlóan ők is képesek lehetnek kijutni az Európa-bajnokságra, és az olaszok elleni mérkőzések azt mutatták, ezt el is hiszi a csapat. Ez az olasz válogatott hibátlan teljesítménnyel, mind a három meccsét megnyerve lett csoportgyőztes a selejtezők során, mindkét meccsen játszott ellenünk a korosztály kiemelkedő ígérete, a kétmillió eurósra becsült, tizennyolc évesen folyamatosan a svájci élvonalban szereplő csatár, Wilfried Gnoto, de a második meccsen jó játékkal így is győzni tudtunk ellenük.

HORVÁTH RAJMUND SZÉPSÉGDÍJAS GÓLJA AZ OLASZOK ELLEN

– Labdarúgásban az utánpótláscsapatok az egyik legnagyobb kárvallottjai a koronavírus-járványnak, hiszen sok olyan esemény maradt el, amit később sem pótoltak. A mostani U19-es korosztály emiatt tavaly lemaradt egy elitkörös selejtezőről. Le lehet azért mérni, hol tartunk a legjobbakhoz képest? Mi lehet a reális cél a tavaszi elitkörben?
– Valóban elmaradt számukra egy elitkörös szereplés, amit még Németh Antal irányításával harcolt ki a csapat, kimaradt aztán egy év, idén az első Eb-selejtezőnk előtt pedig leszakadt az ég, a stadionban elment a világítás, mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Azt mondtam a srácoknak, ne foglalkozzanak semmivel, menjenek ki a pályára, ne féljenek elfáradni, ha kell cserélünk, de amíg valaki játszik, adjon ki magából mindent, mutassák meg, milyen magyarok vagyunk! Ezek után bátran, támadószellemben futballozva sikerült megnyerni a csoportunkat. Ugyanakkor nem szabad túlértékelni ezt az eredményt. Az Európa-bajnokságra csak nyolc csapat jut ki, mi az elitkör sorsolásakor a harmadik kalapban leszünk, a csoportjukból második helyen továbbjutó németek a negyedikben, de például a spanyolok sem tudták megnyerni a saját csoportjukat, ettől még remek együttesekről beszélünk. Nagyon nehéz csoportba is kerülhetünk, amelyből csak egy csapat jut tovább az Eb-re, de a hozzáállásunkkal, azzal a munkamorállal, ami a csapatot jellemzi, bárki ellen lehet esélyünk.

NÉMETH DÁNIEL FANTASZTIKUS CSAVARÁSA A FEHÉROROSZOK ELLEN

KIBŐL LEHET SZALAI-UTÓD?
A felnőttválogatott kapcsán egyre aktuálisabb kérdés: ki lehet a jövő csapatának csatára, a 33 éves Szalai Ádám mellett, majd idővel Szalai Ádám után. Kíváncsiak voltunk, Tímár Krisztián kiben látja a lehetőséget az U19-es korosztályból.

„Testalkatából is adódóan a DAC csatárát, Szendrei Ákost mondanám, aki folyamatosan azt nézi, hogyan tud fejlődni, mit kell tennie azért, hogy minél jobb játékos váljon belőle – fogalmazott a szövetségi edző. – A selejtezőkön még gólt szerzett, de sajnos utána megsérült, keresztszalag-szakadást szenvedett, így várhatóan nem számíthatunk rá az elitkörben. De a mentalitása miatt neki minden esélye megvan arra, hogy felnőttválogatott legyen, igaz, ezt több játékosomról is el tudnám mondani.”

– Mennyire beszélhetünk egységes játékfelfogásról, amit korosztálytól függetlenül szeretnének megvalósítani a magyar utánpótlás-válogatottak? És mennyire következnek a játékfelfogásból az olyan látványos gólok, mint amilyet Németh Dánieltől, Sztojka Dominiktől láthattunk vagy amilyet legutóbb az olaszok ellen, félfordulatból, akrobatikus mozdulattal lőtt Horváth Rajmund?
– Fehér Csaba, az utánpótlás-válogatottak igazgatója határozta meg azokat az alapelveket, amelyek szerint felkészítjük a különböző csapatokat, de ez nem játékrendszert jelent. A felállást a kerethez igazítjuk, ha van sok jó csatárunk, akkor nem csak egy ékkel állunk fel, viszont ha mondjuk nincs igazi szélső védőnk, akkor nem játszunk négy védővel. Az a cél, hogy a lehető legtöbb jó játékost tudjuk egyszerre pályára küldeni, de legyen felismerhető karaktere a csapatnak. Én azt szeretem, ha az ellenfél letámadására, a labdaszerzések után pedig kombinatív játékkal minél több lövőhelyzet kialakítására törekszünk. A három selejtezős meccsünkön is harmincháromszor lőttünk kapura (a tizenegyest nem számolva), ami mutatja ezt a célt. Az egy másik kérdés, hogy a harmincháromból csak hat találta el a kaput (háromból lett gól), ebben kell fejlődni, ehhez pedig az kell, hogy a játékosok minden egyes játékpercért megküzdjenek a klubjaikban, és minél több időt töltsenek a pályán felnőttek között. A mérkőzéseken mindenki támad és védekezik is, meg lehet nézni, milyen magasan helyezkednek például a belső védőink, amikor nálunk van a labda és letámadunk. Támadásban és védekezésben is mindenkinek megvan a saját feladata, a játékosok tudják, melyek azok a helyzetek, amikor vállalhatnak kockázatot és megmutathatják az egyéniségüket. Ezt bizonyítják a góljaink is.

SZTOJKA DOMINIK AZ ÉSZTEK ELLEN VILLOGOTT

– Milyen mértékben változhat a keret tavaszig, hiszen például a fiatalabb korosztályból Vancsa Zalán folyamatosan játszik az MTK NB I-es csapatában, de az életkora alapján az ősszel az U21-es válogatottban szereplő Kerkez Milos is játszhatna az elitkörben?
– Az alapelv az, hogy mindenkinek először a saját korosztályos válogatottjában kell bizonyítania, és onnan kerülhet följebb. Az U18-as csapatnál másodedző vagyok, oda már hívtuk Vancsa Zalánt, ha ott bizonyít, akkor följebb léphet. Kerkez korábban játszott nálam, ajánlottam is őt Gera Zoltán figyelmébe az U21-es csapathoz, viszont ha már följebb került, akkor ő most már oda tartozik, nem jellemző a korosztályok közötti oda-vissza ugrálás, Nyilván a felnőttválogatott jelentheti a kivételt, mint Balogh Botond esetében. Egyébként azt elmondtam a fiúknak is, hogy a keret folyamatosan változhat, attól függően, ki mennyit játszik a klubjában, senkinek sincs bérelt helye a csapatban, szerencsére van kikből válogatni.

– Preisinger Sándor vagy a már említett Németh Antal példája azt mutatja, az U-válogatottaknál végzett munka jó ajánlólevél lehet felnőtt vezetőedzői munkához. Mik az egyéni céljai?
– Mindig arra a feladatra koncentrálok száz százalékig, amit éppen végzek, és arra törekszem, hogy legyen nyoma a munkámnak, ami mellett folyamatosan képzem magam. Nemrég elvégeztem online egy nemzetközi taktikai periodizációs tanfolyamot, míg itthon hamarosan kezdem a pro licences képzést. Persze, ha valahol felfigyelnek a munkámra, az megtiszteltetés, de jelenleg nagyon jól érzem magam a szövetség kötelékében, itt minden feltétel adott az eredményes szakmai munkához, nagy örömmel dolgozom az utánpótlás-válogatottaknál.

– Akkor nem csalódott, hogy a korábbi érdeklődés után nem ön lett a Debreceni VSC vezetőedzője?
– Egyáltalán nem! Az edzői pályafutásomban egyedülálló esélynek érzem, hogy ezzel a társasággal most eljuthatunk Európa legjobb nyolc csapata közé, az Eb-ről pedig az első öt helyezett csapat kijut a 2023-as, U20-as világbajnokságra is. Látom ebben a korosztályban a lehetőséget…

AZ U19-ES VÁLOGATOTT ŐSZI EB-SELEJTEZŐI
Magyarország–Fehéroroszország 2–1
Magyarország–Észtország 2–0
Magyarország–Ausztria 1–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik