U19: 9 éve a Besiktas játékosa a magyar válogatott tehetsége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 12:06
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott Győrben 2–0-s vereséget szenvedett Európa-bajnoki selejtezőn Horvátországtól. A találkozó után Bene Ferenc szövetségi edzővel, Ásványi Balázs kapussal és a Törökországban született, a Besiktasban pallérozódó Kalafat Álmossal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Az U19-es válogatott szövetségi edzője, Bene Ferenc szerint csapata szervezetten futballozott Horvátország ellen.

„Nyilván bizonyos posztokon minőségi fölényben voltak. Megtettünk mindent, sajnos támadásban elég kevés volt a minőség ma. Amelyik csapat nem rúgja a gólt, az kapja, bejött ez az örök törvény.”

A tréner videónkban elmondja: mit szűrt le a játékosok karakteréről, illetve miért nem sikerült azt a szintet hozni, mint amikor felkészülési mérkőzésen Svédországot, Olaszországot és Svájcot is legyőzték.

Ásványi Balázs kapus nehezen találta a szavakat a találkozó után.

„Őszintén nem tudom, hogy mit mondjak a mérkőzésről. Szerintem úgy mentünk fel a pályára, ahogy elterveztük, amit kért tőlünk a mester, azt próbáltuk megvalósítani, úgy érzem, nagy részben ez sikerült is. Sajnos ez a horvát csapat nagyon jó volt, és ma sajnos nem tudtunk föléjük kerekedni, hiába tettünk meg mindent.”

Az NSO Tv videójában bemutatkozik Kalafat Álmos, aki Törökországban született és 9 éve a Besiktas labdarúgója.

LABDARÚGÁS
U19-ES EB-SELEJTEZŐ
1. SELEJTEZŐKÖR, 13. CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0–2 (0–0)
Győr
, ETO Park, 400 néző. Vezette: Árnason (izlandi)
Magyarország: Ásványi – Huszti A., Szűcs K., Varju, Körmendi – Hidi S. (Radics, 90.), Kocsis (Nyári, 55.) – Bukta, Szabó B. (Cipf, 55.), Skribek (Kalafat, 75.) – Beke P (Tóth-Gábor, a szünetben). Szövetségi edző: Bene Ferenc
Horvátország: Ziger – Braut, Vuskovic, Gvardiol, Hrvoj – Sucic, Cuic (Zdunic, 85.), Krizmanic – Brnic (N. Soldo, 92.), Saric, Kupresak (Liber, 75.). Szövetségi edző: Josip Simunic
Gólszerző:
Saric (53.), Vuskovic (89. – 11-esből)
A csoport másik mérkőzésén
Grúzia–Kazahsztán 3–1
(Jakobidze 40., 65., Davitasvili 42. – 11-esből, ill. Zsakszilikov 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Horvátország 2 2 5–0 6
2. Grúzia 2 2 7–3 6
3. Magyarország 2 2 2–6 0
4. Kazahsztán 2 2 1–6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik