U18: tizenegyesekkel nyert a válogatott a Jezek-emléktornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.19. 23:03
Ukrajna kétgólos magyar előnyről tudott egyenlíteni a csehországi Jezek-emléktornán, a 2–2-es döntetlent követő tizenegyespárbajt a mieink nyerték meg.

A csehektől elszenvedett keddi vereség után a csoportunk másik pont nélkül álló csapata, a Japántól elszenvedett 2–1-es vereséget követően szintén javítani igyekvő Ukrajna volt U18-as válogatottunk ellenfele a Jezek-torna második játéknapján. keddi vereség után a csoportunk másik pont nélkül álló csapata, a Japántól elszenvedett 2–1-es vereséget követően szintén javítani igyekvő Ukrajna volt U18-as válogatottunk ellenfele a Jezek-torna második játéknapján.

A találkozó úgy kezdődött, ahogyan azt elterveztük, az első húsz percben domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült kétgólos előnyre szert tennünk: az 5. percben egy jobb oldali beadás után Kovács Dávid lőtt a hálóba, majd nem sokkal később, a 20. percben az előkészítője volt a második találatunknak, beadásából Dragóner Filip talált az ukrán kapuba – írja az mlsz.hu.

Kétgólos vezetés után jelentősen visszaesett a válogatott játéka, és a kontrajátékra berendezkedő ukránok ezt kihasználva még a szünet előtt szépítettek. A második félidőben többet birtokoltuk a labdát, fölényben játszottunk, de a támadójáték akadozott, és a találkozó hajrájában egy szöglet utáni rövid felszabadítás után ellenfelünk megszerezte az egyenlítő gólt is, ezzel alakult ki a 2–2-es végeredmény.

A szabályok szerint a döntetlen után tizenegyesrúgások következnek a csoportmeccseken, ebben a magyar válogatott volt jobb, Herjeczki Kristóf, Kovács Dávid és Tóth Bence is a kapuba talált, míg az ellenfél egyik lövését kivédte Vajda Dániel.

„Győzelmi esélyt szalasztottunk el, de nemcsak az eredmény miatt vagyok csalódott, hanem azért is, mert az első tizenöt-húsz perc eredményes és jó játéka után nagyon visszaesett a teljesítményünk – mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. – Talán túlzottan is megnyugtatta a csapatot a kétgólos vezetés, és a játékosok azt gondolták, kézben van a meccs, az ukránok azonban rendkívül szívósan küzdöttek, és döntetlenre hozták a találkozót. Hiába látszott végig, hogy mi vagyunk a jobb csapat, a hibáinkkal felhoztuk az ellenfelet. Az első húsz percet leszámítva nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel, innen mindenképpen tovább kell lépnünk a következő mérkőzésekre.

VÁCLAV JEZEK U18-AS EMLÉKTORNA (CSEHORSZÁG)
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 2–2 (2–1) – 11-ESEKKEL: 3–2
MAGYARORSZÁG: Balogh Péter (Vajda Dániel, 15.) – Szalai András (Szilágyi Zoltán, 46.), Tóth Dávid, Tóth Bence, Nagy Zsombor – Tóth Keve, Takács Ronald (Keményffy Máté, 60.) – Herjeczki Kristóf, Szőke Dániel (Patik Márton, 60.), Kovács Dávid – Dragóner Filip (Pataki Roland, 46.)

AZ U18-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Balogh Péter (Puskás Akadémia), Vajda Dániel (Budapest Honvéd)
Védők: Gergényi Bence (Budapest Honvéd), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Patik Márton (Ferencváros), Szalai András (MTK Budapest), Szilágyi Zoltán (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Tóth Dávid (ETO Futsal)
Középpályások: Bayer Bence (MTK Budapest), Keményffy Máté (Puskás Akadémia), Pataki Roland (Vasas), Szőke Dániel (Illés Akadémia), Takács Ronald (Feyenoord), Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Támadók: Dragóner Filip (Ferencváros), Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd), Kamarás György (Budapest Honvéd), Kovács Dávid (Vasas), Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik