A magyar válogatott a cseh, a skót és a bosnyák együttessel került azonos kvartettbe. Az első helyezettek mellett a nyolc elitkörös csoport hét legjobb másodikja is biztosítja a helyét a bulgáriai Európa-bajnokságon, ami azt jelenti, hogy a második hely is jó eséllyel Eb-részvételt jelenthet Belvon Attila együttese számára. 

A válogatott a hét elejétől Telkiben készül, ahol a korábban elsajátított taktikai elemeket, köztük a labdakihozatalokat, a csapatrészek együtt mozgását, a védekezést és a pontrúgásokat gyakorolták a játékosok. Szerdán videoelemzés is szerepelt a programban, amely során a pénteki ellenfelet, a cseh válogatottat az előző mérkőzésein keresztül mutatták be a játékosoknak. 

Az elmúlt napokban voltak nehézségek is a keretben, Herjeczki Kristóf, Dragóner Filip, Gergényi Bence és Tajti Mátyás is sérülten érkezett Telkibe. Mindannyian különmunkát végeztek az előző napokban, de közülük végül csak Gergényi Bence nem tudta vállalni a játékot a tornán. 

„A felkészülésünk célegyenesbe ért, mindenki a tétmérkőzések lázában ég – mondta Belvon Attila szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. – Voltak gondjaink a sérülésekkel, de bízom benne, hogy a mérkőzésekre mindenki fitt és egészséges lesz. A cseh válogatott hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a csoportját az őszi selejtezők során, ez sokat elárul a játékerejéről. Ellenfelünk mozgékony, dinamikus, gyors játékosokkal rendelkezik, roppant szervezetten, folyamatosan előrefelé védekezve, hatékony célfutballt játszik, nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás pénteken. 

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT KERETE


KAPUSOK
Demjén Patrik (MTK Budapest), Varga Ádám (Ferencvárosi TC)

VÉDŐK
Nemes Barna (Honvéd-MFA), Szalai András (MTK Budapest), Patik Márton (FC Salzburg), Virág Ákos (Debreceni VSC), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Szalai Attila (SK Rapid Wien)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Bodrogi János (Honvéd-MFA), Vogyicska Bálint (MTK Budapest), Keményffy Máté (Puskás Akadémia), Tajti Mátyás (FC Barcelona)

TÁMADÓK
Tömösvári Bálint (Honvéd-MFA), Bíró Bence (SC Vitória Guimaraes), Dragóner Filip (Ferencvárosi TC), Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA), Kovács Dávid (Vasas Kubala Akadémia) FC

AZ EB-ELITKÖR PROGRAMJA

Március 20., péntek: 

14.00: Skócia–Bosznia-Hercegovina, Tatabánya
16.30: Csehország–MAGYARORSZÁG, Telki

Március 22., vasárnap:

14.00: Csehország–Bosznia-Hercegovina, Tatabánya
16.00: MAGYARORSZÁG–Skócia, Felcsút – Pancho Aréna

Március 25., szerda:

14.00: Skócia–Csehország, Tatabánya
14.00: Bosznia-Hercegovina-MAGYARORSZÁG, Felcsút – Pancho Aréna