Kedden, Dorogon Írország ellen nem volt könnyű dolga a magyar válogatottnak a viadal nyitó napján, de Szőke Dániel találatával sikerült 1–0-ra legyőznünk első ellenfelünket. A második játéknapon a szerb válogatott volt az ellenfél, amely kedden ugyancsak 1–0-ra nyert Málta ellen.

Az mlsz.hu beszámolója szerint az első félidőt nyomasztó fölényben játszotta végig a magyar válogatott, kapujuk elé szögezte a szerbeket, de sokáig meddő volt a fölényünk. A meccs elején Bíró Bence előtt adódott kecsegtető helyzet, a játékrész felénél pedig Tömösvári Bálint kapott pontos ütempasszt, de a szerb kapus lelopta a lábáról a labdát.

A 30. percben megszereztük a vezetést, Szalai Attila futott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre adott, a rövid saroknál érkező Tömösvári Bálint egy átvétel után közelről a jobb sarokba passzolt (1–0).

A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, a szerbeknek is adódott egy-két lehetőségük, de labdabirtoklási fölény továbbra is nálunk volt. A 70. percben Szőke Dániel szabadrúgásból találta el a felső kapufát, és ezen kívül is szerezhettünk volna gólt, ha pontosabbak a befejezéseink. Végül nem sikerült magabiztossá tenni az előnyt, de az egygólos fórt megtartottuk a találkozó végéig, így két meccs után hibátlanul, hat ponttal állunk. Miután a másik csütörtöki találkozón Málta 1–1-es döntetlent játszott az írekkel, a szombati, Málta elleni meccsünk eredményétől függetlenül megnyertük a viadalt.

„Az első félidőben uraltuk a középpályát, jól és eredményesen játszottunk, a szerbek csak elvétve tudtak a kapunk közelébe kerülni – mondta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző. – A második félidőben mintha kicsit elbíztuk volna magunkat, és egy-két egyéni hibánkat nagy lehetőséggel büntette a szerb csapat. Voltak ennek a félidőnek is szép periódusai, de sajnos a kialakított lehetőségeket elhibáztuk, így egészen a végéig szoros volt a találkozó. Összességében megérdemelten nyertünk, de még mindig bőven van tere az előrelépésnek a játékunkban.”

U17-ES NEMZETKÖZI TORNA
TELKI-KUPA, 2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–SZERBIA 1–0 (1–0)
Magyarország: Balogh Péter – Tóth Dávid, Nemes Barna, Tóth Bence, Szalai Attila – Szalai András, Bodrogi János (Szőke Dániel, 61.), Vogyicska Bálint (Gergényi Bence, 70.) – Herjeczki Kristóf (Dragóner Filip, 61.), Bíró Bence (Bayer Bence, 61.), Tömösvári Bálint (Kerekes Krisztián, 72.)
Gólszerző: Tömösvári Bálint (30.)
A forduló másik mérkőzésén:
Írország–Málta 1–1

A TOVÁBBI PROGRAM
3. forduló
(augusztus 9., szombat)
Szerbia–Írország, 15.30, Telki
Magyarország–Málta, 17.30, Telki

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Magyarország–Írország 1–0
Szerbia–Málta 1–0