U17: fordított a magyar válogatott, ismét legyőzte a horvátokat

BABJÁK BENCE (Drávavásárhely)BABJÁK BENCE (Drávavásárhely)
Vágólapra másolva!
2019.09.26. 13:02
Megnyerte utolsó felkészülési mérkőzését az október 26-án kezdődő U17-es világbajnokságra készülő magyar korosztályos válogatott, amely a keddi 4–1 után ezúttal 2–1-re győzte le a horvátokat a drávavásárhelyi összecsapáson.
A magyar válogatott három napon belül másodszor is legyőzte a horvátokat – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar válogatott három napon belül másodszor is legyőzte a horvátokat – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)

„Kezdjetek el sprintelni és ütközni!”

A határozott utasítás nagyjából az első félidő közepén szakadt ki Preisinger Sándorból, a brazíliai U17-es világbajnokságra készülő magyar válogatott (ősztől immár U18-asnak is nevezhetnénk a csapatot, de a FIFA által is U17-esként számon tartott világbajnokság végéig egyértelműbb az U17-es megnevezés) szövetségi edzőjének nagyon nem tetszett, amit addig csapatától látott. Az első vb-csoportmeccsét október 26-án, Nigéria ellen játszó együttes múlt vasárnap érkezett meg a csáktornyai összetartásra, kedden 4–1-re legyőzte a korosztályos horvát válogatottat, ám a csütörtök délelőtti, drávavásárhelyi meccsen akadozott a gépezet. A kelleténél kevesebb volt a futás, lassabb volt a labdajáratás, a horvátok pedig egy szabadrúgásból megszerezték a vezetést.

Sőt, néhány perccel később megduplázhatták volna az előnyt, ám Vaits Marcell előbb a hazaiak javára megítélt tizenegyest, majd a közelről rálőtt ismétlést is hárította. Bár néhány játékos számára vélhetően a csütörtöki találkozó volt az utolsó lehetőség a bizonyításra, a magyar együttes játéka a második félidei cseréknek köszönhetően javult fel igazán. A fordulás után többnyire azok kaptak lehetőséget, akik a májusi, Írországban rendezett Európa-bajnokságon is biztos pontnak számítottak a végül ötödik, vb-kvalifikációt érő helyen végző együttesben.

„A mostani összetartás célja elsősorban az volt, hogy a játékosok néhány napon keresztül együtt gyakoroljanak, és bár akadtak hiányzók, ezt sikerült megvalósítani – mondta lapunknak a lefújás után Preisinger Sándor. Mindenki becsülettel hajtott, elégedett vagyok a látottakkal, sikerült előre lépnünk. Ami a csütörtöki meccset illeti, mindkét félidőben akartunk, ám az első játékrész gyengébbre sikeredett. Nem a hiba zavart, az része a játéknak, inkább az, hogy nem pörögtünk kellő fordulatszámon. Összességében nem panaszkodhatok, a játékosok többsége felnőttcsapatnál készül, néhányan külföldre szerződtek, így mostanra letisztult a játékunk. Bízom benne, hogy a játékosok októberben még jobb formában térnek vissza a kerethez.”

A cserék után valóban feljavult a magyar csapat játéka, a hosszú sérülés után a közelmúltban visszatérő Mester Csaba egyenlítése után Ominger Gergő tekert gyönyörűen a bal alsó sarokba. Ekkor már egyértelműen Preisinger Sándor csapata irányított, a labdát többnyire már a félpályán megszerezte, több veszélyes akciót vezetett, és kevésen múlott, hogy tovább növelje a különbséget. A legközelebb Kosznovszky Márk állt az újabb gólhoz, ám ziccerben a rövid alsó sarok helyett az oldalhálót találta el – ezúttal belefért.

„A horvátok elleni két meccs jól szolgálta a felkészülés, színvonalban és futásmennyiségben egyaránt – fújt nagyot a második magyar gól szerzője. – Bár csereként léptem pályára, érzésem szerint gyorsan felvettük a ritmust, próbáltunk végig támadni, ami végül eredményre vezetett. A gólomnál igyekeztem a kapus mozgásával ellentétes irányba lőni a labdát, szerencsére nem is érte el. Bízom benne, hogy hasonló lövés Brazíliában is összejön, persze előbb a meghívót kell megkapnom.”

EGY HÓNAP MÚLVA VB-RAJT
Az U17-es világbajnokságot október 26. és november 17. között rendezik Brazíliában, a meccseknek három város, Gama, Cariacica, valamint Goiania ad otthont. A magyar válogatott utóbbi helyszínen játssza csoportmeccseit Nigéria (október 26.), Ausztrália (október 29.), valamint Ecuador (november 1.) ellen. A vb-re kijutó 24 válogatottat hat darab négyes csoportba osztották, a nyolcaddöntőbe a csoportok első két helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik helyezett jut be.

A második félidei játék bizakodásra ad okot, különösen annak fényében, hogy az augusztusi, Csehországban rendezett Václav Jezek-emléktornán mutatott produkció után (Csehország ellen 5–1-re, Észak-Macedónia ellen 3–0-ra kapott ki a válogatott, míg Lettországot 3–2-re legyőzte) Preisinger Sándor úgy fogalmazott, a vb-kijutás után nagyképűséget és arroganciát érzett néhány játékosán.

„A fiúk hamar visszatértek a helyes útra, egytől egyik okos gyerekek, átlátták, melyek az erősségeink, és hogyan érhetünk el sikereket a jövőben – vette vissza a szót Preisinger Sándor. – Senkit sem kellett győzködni, és érzik a különbséget. Amikor megfelelő mentalitással lépnek pályára, ők is látják, hogy nem háromgólos vereség, hanem győzelem lehet a vége.”

A válogatott felkészülése október 16-án folytatódik, a szövetségi edzőnek addigra ki kell jelölnie a keretet (18 mezőnyjátékos és 3 kapus), amelyen később csak sérülés esetén változtathat. Addigra a csáktornyai összetartásról egyaránt sérülés miatt hiányzó Bekker Roland, Zuigéber Ákos és Buna Gábor is felépülhet, valamint Kata Mihály is csatlakozhat a kerethez, aki ezúttal klubja, az MTK kérésére maradt távol az összetartásról. A válogatott október 19-én utazik Brazíliába.

Így győzte le ismét a horvátokat a vb-re készülő magyar válogatott

Hamar visszakapcsoltak a kívánt szintre a fiúk – Preisinger

U17-ES VÁLOGATOTTAK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Horvátország–Magyarország 1–2 (1–0)
Drávavásárhely (Nedelisce)
Magyarország:
Vaits Marcell – Hosszú Zétény (László Dávid, a szünetben), Americo Pereira (Horváth Milán, a szünetben), Balogh Botond, Orosz Donát – Sipos Gábor (Ominger Gergő, 62.) – Molnár Rajmund (Németh András, 62.), Tóth Borisz (Posztobányi Patrik, 62.), Baráth Péter (Kosznovszky Márk, 62.), Hajdú Roland (Komáromi György, a szünetben) – Szalay Szabolcs (Mester Csaba, a szünetben)
A válogatott gólszerzői: Mester Cs. (60.), Ominger (73.)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Nagy-Pál Tamás (videó), Tumbász Hédi (fotó)

A BRAZÍLIAI U17-ES VB-RE KÉSZÜLŐ MAGYAR KERET
Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Megyeri Gábor (Budapest Honvéd), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Védők: Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (Parma), László Dávid (Budapest Honvéd), Orosz Donát (DVTK), Horváth Milán (Budapest Honvéd), Pereira Américo (ETO FC Győr), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Középpályások: Sipos Gábor (Puskás Akadémia), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Tóth Borisz (DVTK), Major Sámuel (Salzburg), Kosznovszky Márk (Parma), Baráth Péter (DVSC)
Támadók: Hajdú Roland (Ferencváros), Mester Csaba (Austria Wien), Komáromi György (Puskás Akadémia), Molnár Rajmund (Benfica), Németh András (Genk), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik