U17: a válogatott az első idei meccsén kikapott a norvégoktól

Vágólapra másolva!
2016.03.30. 09:10
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott Telkiben az első idei nemzetközi mérkőzésén 1–0-ra kikapott Norvégiától.

Korosztályos nemzeti csapatunk az őszi Eb-selejtező torna óta az első nemzetközi mérkőzéseit játssza a héten, méghozzá Telkiben, a norvégok korosztályos csapata ellen. A keddi első felvonáson néhány új játékos is bemutatkozott a válogatottban, de a csapat nagy része már az őszi keretben is helyet kapott.

A találkozó első helyzete Szabó Levente előtt adódott, ám gólt a norvégok szereztek, az ötödik percben egy bal oldali beadást követően Sebastian Pedersen szabadon tudott fejelni a kapu közvetlen közeléből, és a léc alá bólintott (0–1). A folytatásban kiegyenlített volt a játék, valamivel veszélyesebben játszottak a vendégek, komolyabb lehetőségekig viszont nem jutottak el, a kapusokat egyik oldalon sem tették próbára a támadók.

A fordulás után feljavult a magyar válogatott teljesítménye, irányítani tudtuk a játékot, ígéretes akciókat vezettünk, a gólhoz szükséges plusz azonban hiányzott a támadásainkból. A második félidei játék alapján megérdemeltük volna a döntetlent, de a norvégok jól védekeztek, megőrizték előnyüket, és 1–0-ra nyertek.

„Az első félidőben kicsit pontatlanok voltunk, kapkodó játékkal. A norvég találatnál klasszikus hibát követtünk el védekezésben, nem vettük fel a területre beérkező játékost, így egy könnyen elkerülhető gólt kaptunk. A második félidőben már sokkal jobban nézett ki a játékunk, főleg a cseréket követően. Ebben a periódusban mi domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de a minőségi passzok hiányoztak az ellenfél kapuja előtt a gólhoz. A szervezettséggel, fegyelmezettséggel nem volt probléma, ám koncentrációban és akarásban fejlődnünk kell. Úgy gondolom, ha ezekben előre tudunk lépni, képesek vagyunk legyőzni ezt a norvég válogatottat, ezért várom a csütörtöki mérkőzést” – értékelt a meccs után Szélesi Zoltán szövetségi edző.

U17-ES VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Magyarország–Norvégia 0–1 (0–1)
MAGYARORSZÁG:
Varga Ádám – Erdélyi Botond (Kiss Balázs, 59.), Virág Ákos, Géringer Tamás (Horváth Marcell, 70), Deutsch László (Horváth Gergő, 70.) – Stoiacovici Dávid (Lustyik Levente, 70.), Kiss Bence (Mim Gergely, 59.) – Pratsler Benjámin (Kisari Tibor, 59.), Palincsár Martin (Bolla Bendegúz, 59.), Szuhodovszky Soma – Szabó Levente (Kundrák Norbert, 70.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik