U17-es válogatott: megvan a szűk keret a hazai Eb-selejtezőkre

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 09:40
Bene Ferenc, a magyar U17-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kijelölte azt a 18 fős keretet, amely részt vesz a csütörtökön kezdődő hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán – adta hírül az mlsz.hu.

A magyar U17-es válogatott pénteken vonult be a tatai edzőtáborba, majd onnan ma folytatta útját Szombathelyre, a csütörtökön kezdődő Európa-bajnoki selejtező elitkör mérkőzéseinek egyik helyszínére. A vasi városba már csak a selejtezőkre nevezett 18 játékos utazott el. A csapat kedden az oroszok és a románok elleni meccsnek otthont adó Rohonci úti stadionban hangolódhat a soros megmérettetésekre.

A minitorna minden mérkőzésére ingyenes lesz a belépés, s a két szombathelyi összecsapást – a csütörtöki, oroszok elleni, valamint a jövő keddi, románok elleni találkozót – a Sport Tv élőben közvetíti.

„A játékosok motiváltak, és a tavaszi szezon indulása után érezhetően kezdenek egyre jobb formába lendülni – mondta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc szövetségi edző. – Szeretnék köszönetet mondani a klubedzőknek, akik kitűnő edzettségi állapotban engedték el a selejtezőkre a futballistákat. Optimista vagyok az esélyeinket illetően, úgy gondolom, szép jövő előtt állhat a generáció, egy szerethető csapat alakult ki, amelyet elszánt, intelligens labdarúgók alkotnak. Az elmúlt időszakban felmértük a kerettagok állapotát, és ennek megfelelően szinte egyénekre lebontva állítottuk össze az edzésmunkát. Kondicionálisan és felkészültségben is azonos szinten vannak a játékosok, az összecsapások előtti utolsó napokban már a taktikai elemek finomítására helyezzük a fő hangsúlyt. Az ellenfeleket sikerült maximálisan feltérképezni, minden riválist megnézhettem mérkőzésen. Az esélyeket illetően nem bocsátkoznék jóslásokba; mindhárom vetélytársunk komoly játékerőt képvisel, nekünk az a feladatunk, hogy minden egyes meccsre a lehető legjobban felkészüljünk, majd tudásunk legjavát adjuk."

AZ U17-ES VÁLOGATOTT SZŰK KERETE
Kapusok: Banai Dávid (Újpest FC), Nagy Gergő (Győri ETO FC)
Védők: Kiprich Dávid (Videoton FC-Puskás Akadémia), Zámbó Dániel (MTK Budapest), Kelemen Márk (Győri ETO FC), Zsirai Martin (Szombathelyi Haladás), Szilvási Péter (Budapest Honvéd), Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK)
Középpályások: Pintér András (MTK Budapest), Halmai Ramón (Szombathelyi Haladás), Farkas Aurél (Budapest Honvéd), Lőrinczi Attila (Budapest Honvéd), Illés Dávid (Győri ETO FC)
Támadók: Szécsi Márk (Debreceni VSC), Szenes Bence (Rot-Weiss Essen), Novothny Soma (Veszprém FC), Karacs Péter (Budapest Honvéd), Prosser Dávid (Budapest Honvéd)

 

AZ EB-SELEJTEZŐ PROGRAMJA
MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK
Románia–Izland 15 óra, Bük
Magyarország–Oroszország 17 óra, Szombathely
MÁRCIUS 26., SZOMBAT
Románia–Oroszország 15 óra, Szombathely
Izland–Magyarország 15 óra, Bük
MÁRCIUS 29., KEDD
Magyarország–Románia 17 óra, Szombathely
Oroszország–Izland 17 óra, Bük

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik