U17-es válogatott: félpályás gól; 2-0-ra legyőztük Svájcot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.23. 20:23
A hazai rendezésű Eb-selejtezőre készülő magyar U17-es labdarúgó-válogatott küzdelmes, jó iramú mérkőzésen 2–0-ra legyőzte Svájc korosztályos csapatát.

A keddi mérkőzés előtt Belvon Attila szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy a mérkőzés igazi erőfelmérő lesz, hiszen az Európa élvonalába tartozó svájci utánpótlás egyik csapata ellen lép pályára az együttes – írja az mlsz.hu. A találkozó nagy iramban kezdődött, de ezúttal mi diktáltuk a tempót, az első negyedórában a vendégek nem jutottak el a kapunkig, míg mi többször is zavarba hoztuk a svájci védelmet.

A félidő második felében az ellenfél is erősített a támadójátékán, elsősorban a gyors szélsők okoztak nehézséget a védelmünknek. Ebben a periódusban kiegyenlített volt a játék, de az iram végig magas maradt, az első 40 perc gól nélkül ért véget.

A fordulás után hamar megszereztük a vezetést: a 46. percben labdát szereztünk az ellenfél térfelén, Szalai Attila balról középre ívelt, a rövid saroknál érkező Bíró Bence pedig megelőzte a kapust és 5 méterről a jobb sarokba fejelt (1–0). A gól után a svájciak többet veszélyeztettek ugyan, de a mieink a sorozatos cserék után is jól tartották magukat, és a 78. percben megszerezték a második góljukat is.

A svájci kapus egy felszabadításhoz kifutott kapujából, de csak a felezővonal közeléig juttatta el a labdát, ott Szőke Dániel szerezte meg azt, és a kezdőkör közeléből, 45 méterről a hálóba ívelt (2–0), beállítva a végeredményt.

„Az első húsz percben nagyszerűen futballoztunk, látszott, hogy bátor játékunkkal megleptük a svájciakat – mondta a találkozó után Belvon Attila. – Később volt egy-két eladott labdánk, amiből helyzetet dolgozott ki az ellenfél, ez egy kissé elbizonytalanította a játékosokat. A svájci válogatott gyors játékosai okoztak ugyan kellemetlen pillanatokat a védelmünknek, de összességében jó játékkal nyertük meg a mérkőzést, és két nagyon szép gólt szereztünk.”

U17, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország-Svájc 2–0 (0–0)

Magyarország: Demjén Patrik - Szalai András (Nemes Barna, 69.), Patik Márton, Tóth Bence, Szalai Attila - Tajti Mátyás (Bucz Bence, 54.), Vogyicska Bálint (Szőke Dániel, 54.), Szabó Bence (Gergényi Bence, 69.) - Tömösvári Bálint (Bodrogi János, 54.), Bíró Bence, Herjeczki Kristóf (Dragóner Filip, 69.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik