U17-es Eb-elitkör: A játékosaim már profi labdarúgók! – Szélesi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.23. 17:34
null
Szoboszlai Dominik két gyönyörű gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
Szélesi Zoltán szövetségi edző és a két gyönyörű szabadrúgásgólt jegyző Szoboszlai Dominik értékelte a 2–1-es magyar győzelemmel véget érő Oroszország–Magyarország meccset az U17-es labdarúgó Eb elitkörében.

 

„Sokszor hallom vissza, hogy ez a válogatott nem olyan, mint amilyennek beállítottuk – kezdte értékelését Szélesi Zoltán szövetségi edző az M4 Sportnak. – Azt gondolom, hogy a mai az igazi arca ennek a csapatnak. Nyilván szeretnénk, hogy minél többször így jöjjön ki, ahogy ezen a találkozón. Óriási tisztelet, köszönet a stáb tagjainak, akik részt vettek a ebben. Ez férfimunka volt!”

„Korábban mondtam, hogy ez a szint már közel van a férfifocihoz, de még gyerekek. L***rt, ők már profi labdarúgók! Minden egyes alkalommal ilyen teljesítményt kell nyújtani. Így kell elkezdeni az első perctől.”

„Láthattuk, a játékosok csúcsformában futballoznak, és hogy még egy orosz válogatottat is be lehet darálni, amely pedig pont az erőnlétéről volt híres.”

„Szoboszlai Dominik valóban ilyen jó rúgótechnikájú, mint ahogy ma láthatták a nézők, noha pont Izrael ellen lelőtt egy madarat a fáról.”

„Csapatszinten óriási munkát végeztünk. Rengeteget futottunk, jól vívtuk meg a párharcokat, mindenkinek jár a dicséret.”

„Elég sokat gyakoroltam a szabadrúgásokat, úgy tizenkét év alatt – mondta Szoboszlai Dominik, a duplázó csapatkapitány az M4 Sportnak. – Szerintem elég jó szintre fejlesztettem. Az első gól után sokkal nagyobb önbizalommal játszottunk. Ezért kell a végsőkig küzdeni. A norvégok ellen ugyanígy kimegyünk a pályára, és megnyerjük a meccset.”

SZOBOSZLAI DOMINIK AZ U17-ES, ILLETVE AZ U19-ES CSAPATNÁL IS LETETTE A NÉVJEGYÉT. DE KI IS EZ A FIÚ?

A találkozót a felnőttválogatott is figyelemmel követte Portugáliában, Dzsudzsákék így ünnepeltek a győztes gól után.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik