U17-es Eb: Apukám olyan feszült volt, inkább kiment füvet nyírni – Komáromi

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 20:06
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott az 1–1-es rendes játékidő után a tizenegyespárbajban 5–4-re legyőzte Belgiumot az írországi korosztályos Európa-bajnokságon, így megszerezte az ötödik helyet, s kivívta a lehetőséget, hogy szerepeljen az őszi brazíliai világbajnokságon. A találkozó után az egyenlítő gól szerzőjével, Komáromi Györggyel beszélgetett Dublinban az NSO Tv stábja.

Mielőtt Komáromi György megállt volna kameránk előtt, éppen telefonált valakivel, úgyhogy rögtön meg is kérdeztük, kitől fogadta a gratulációkat.

„Apukámmal beszéltem, épp azt mondta, az utolsó tíz percben olyan ideges és feszült volt, hogy inkább kiment a kertbe, nyírta a füvet, és abból tudta meg, hogy kijutottunk a vébére, amikor a szomszédok kiabáltak, hogy kinn vagyunk.”

A szélső videónkban mesél a 11-esekről, illetve arról is, miért kezdték olyan agresszívan a belgák elleni meccset.

Preisinger a bemelegítéskor kiszúrt valamit, ami hatással volt a meccsre

A legbüszkébb himnusz Dublinban, Preisinger a levegőben

Kaptunk pezsgőt, énekeltünk, aztán folytattuk a protokollt... – Zuigeber

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÍRORSZÁG
PLAYOFF A VILÁGBAJNOKI SZEREPLÉSÉRT
MAGYARORSZÁG–BELGIUM 1–1 (0–0) – 11-esekkel: 5–4
Dublin,
Tolka Park. Vezette: Jakubik (lengyel)
Magyarország: Hegyi – Buna (Szalay, 94.), Horváth M., Balogh Botond, Bekker – Kata – Komáromi, Kosznovszky, Major, Zuigeber – Németh A. (Molnár R., 82.). Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Belgium: Vandevoordt – Persyn, Landu, Sardella, Nizet – Kalulika (Idumbo-Muzambo, 92.), George (De Wolf, 60.), Asoma, Ait El Hadj (Baeten, 82.), Doku – Engolo. Szövetségi edző: Bob Browaeys
Gólszerző: Komáromi (61.), ill. Kalulika (56.)
Sárga lap: Komáromi (17.), Buna (91.), ill. Sardella (27.)

ELŐDÖNTŐ
Hollandia–Spanyolország 1–0
(Taabouni 89.)
Franciaország–Olaszország 1–2 (Millot 41., ill. Esposito 45+1., Udogie 81.)

DÖNTŐ
Május 19., vasárnap
17.30, Dublin, Tallaght Stadion:
Hollandia–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik