Tárlat: megnyílt az „Arany Pillanatok” vándorkiállítás

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 19:01
null
Fotó: Puskás Intézet
Az Aranycsapat olimpiai sikerének 70. évfordulóján megnyílt a Puskás Intézet „Arany Pillanatok” című vándorkiállítása Balatonszárszón.

 

A tárlatot Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója nyitotta meg. Az igazgató a beszédében elmondta, hogy a múlt kötelez, s ezekkel a nemzetközi és hazai kiállításokkal próbálunk méltó emléket állítani Puskás Ferencnek és társainak. Balogh Balázs örömét fejezte ki, hogy ezúttal Balatonszárszóra látogatott az Aranycsapat vándorkiállítás. Továbbá kiemelte, hogy a Puskás Intézet célja nemcsak az Aranycsapat örökségének megőrzése és bemutatása, hanem a hazánkban fellelhető futballkiválóságok relikviáinak összegyűjtése is.

Az eseményen részt vett az „Aranycsapat-leszármazottak” közül ifjabb Buzánszky Jenő, Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, valamint Lantos Mihály unokája, Ködmön Kinga is.

A kiállítás Balatonszárszón, a József Attila Művelődési Házban látogatható augusztus végéig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik