Szlovák–magyar: a hazai terv teljesítve, Szalai eséseit megette a bíró – lapszemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 09:04
null
Szalai és Skriniar fizikai és verbális csatát is vívott (Fotó: Szabó Miklós)
A szlovák sajtó szerint nem történt semmi, Szlovákia nem adott lehetőséget a magyar válogatottnak és a 2–0-s győzelemmel teljesítette a tervét a Nagyszombatban rendezett csütörtök esti Európa-bajnoki selejtezőn.

 

A Pravda „Sikeres rajt, a szlovákok nem adtak lehetőséget a magyaroknak” címmel közölte összefoglalóját a mérkőzésről. A portál a lapszemlés írásában a 24.hu címét vette át: "Tovább tart a szlovák átok".

A Sme.sk cikkének címe szerint „a szlovákok teljesítették a tervet”.

„Pavel Hapal kapitány a várt felállást választotta, klasszikus támadó nélkül, Dudával elöl kezdett. A védekezés érdekessége, hogy Martin Dúbravka mellett mind a négy védő az MSK Zilina akadémiáján nőtt fel. A szlovákok aktívabbak és kezdettől fogva veszélyesebbek voltak, jobban megtartották a labdát, néha veszélyes helyzeteket is kialakítottak. Persze nem volt minden tökéletes, de ezeket a hibákat néhány nagyszerű pillanattal feledtették. Összességében megbízható és ígéretes teljesítményt nyújtottak” – olvasható.

A sport.aktuality.sk szerint a „szlovák védelem feledtette Skrtelt, de van még javítanivaló”. A lap az Inter védőjét, Milan Skriniart kérdezte meg a mérkőzés után, aki a visszavonuló Martin Skrtel helyét vette át a védelemben. „Nem kaptunk gólt, aminek örülünk, de Skrtelt nehéz pótolni. Boldogok vagyunk, hogy sikerült nyerni, ám van még mit javítani. A magyarok több esélyt is kaptak. Ahogy a meccs előtt is mondtam, nem tartom magam vezérnek, de természetesen amiben tudok, segítek a srácoknak” – nyilatkozta. Skriniar hozzátette, abban biztos volt, hogy Denis Vavróval megoldják a feladatot középen, hiszen korábban Zsolnán sokat futballoztak együtt.

 

A lapnak Stanislav Lobotka és Milan Skriniar arról is beszélt, hogy milyen volt Szalai Ádám ellen védekezni. „Különösen az első félidő volt nehéz, amikor öt középpályás között nem volt egyszerű labdát szerezni. Szalai ellen sem volt könnyű, mert erős csatár, de gyakran a földre esett, a játékvezető pedig sípolt” – nyilatkozta a Celta Vigo középpályása, Lobotka.

Skriniar is többször szópárbajt vívott a Hoffenheim játékosával. „Hamsíkkal együtt mondtuk a játékvezetőnek, hogy nagy és erős, viszont nagyon szereti dobálni magát. Ezt ezúttal is megmutatta, a játékvezető pedig többé-kevésbé megette a jeleneteit” – tette hozzá Skriniar.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, E-CSOPORT
Szlovákia–Magyarország 2–0 (1–0)
Nagyszombat,
City Arena, 14 235 néző. V: Bezborodov (orosz)
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Skriniar, Vavro, Hancko – Kucka, Lobotka – Hamsík, Duda (Safranko, 87.), Rusnák (Michalík, 93.) – Mak (Stoch, 79.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Magyarország: Gulácsi – Lang (Holender, 81.), Orbán, Kádár – Lovrencsics G., Kalmár (Dzsudzsák, 61.), Nagy Á., Korhut – Kleinheisler (Szoboszlai, 55.), Kovács I. – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
G: Duda (42.), Rusnák (85.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia1 12–0+23
2. Horvátország1 12–1+13
3. Wales
0–00 0
4. Azerbajdzsán1 11–2–10
5. MAGYARORSZÁG1 10–2–20

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik