Marco Rossi jól taktikázik: a bolgárok elleni Eb-selejtezőre a támadójáték apropóján kell „varázsolnia” (Fotó: Szabó Miklós)

 

Végy egy jó kapust – és ezzel meg is vagyunk! Nem kétséges, ha ezzel a felkiáltással kezdte összerakni a Bulgária elleni hétfői mérkőzésre a magyar válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány, ezen a poszton nem kellett hezitálnia. Gulácsi Péter sérülése, rehabilitációja miatt Dibusz Dénes lett az első számú kapus, aki a Ferencvárosban évek óta kiemelkedően teljesít, és sokkal többször lehetett volna válogatott, ha nem egy évben születik a német Bundesligában is a legjobbak közé sorolt lipcsei riválissal.

A nemzetközi kupamérkőzések is megedzették az FTC remek formában védő kapusát, Dibusz Dénest (Fotó: Árvai Károly)

A jelen és a jövő

Az FTC kapusa nemcsak az NB I-ben, hanem hosszú ideje nemzetközi kupamérkőzéseken is fejlődött, tanulhatott rengeteget, és Észtország ellen is bizonyította, rá lehet bízni a posztot. A kerethirdetés sem hagyott e tekintetben kétséget: Demjén Patrik 1998-as születésű, a következő generáció tagja, a ZTE FC alapembere. Még inkább a jövőbe tekintő döntés volt a 2002-ben született Hegyi Krisztián (West Ham United) meghívása, bő másfél évtizedes, a remények szerint Premier League-szereplésben gazdag pályafutás előtt. Egyértelmű, hogy a kapitány e három kapus közül Dibusz Dénessel vág neki a 2024-es Európa-bajnokság számunkra hétfőn kezdődő selejtezőjének.

Az olasz szakember a három belső, két szélső védős felállás őszinte híve, a magyar válogatott ebben a hadrendben érte el sikereit. A védelem alappillére, ez aligha kétséges, az RB Leipzig 30 éves játékosa, Willi Orbán, aki 175 Bundesliga-, 46 nemzetközi kupamérkőzés mellett immár 38 válogatott meccs rutinjával irányítja a hátsó alakzatot. Mellette jobbról Lang Ádám, balról Szalai Attila alkotja a leghátsó sort – a ciprusi Omonia légiósa rengeteget fejlődött, régebbi bizonytalanságát levetkőzte, meglehet, a három belső védős szisztéma számára sokkal megnyugtatóbb, mint a négyvédős. Szalai Attilát sebessége, határozottsága, fejelőkészsége tette stabil kezdővé, a labdakihozatalokban előrelépett. Bármelyik pozícióban lehet számítani a ferencvárosi Botka Endrére, ő nemcsak a széleken, hanem belül is képes megoldani védőfeladatát, a gyorsasága mellé immár kellő tapasztalat párosul.

Jöjjön az a kifli a szélről!

Ebben a hadrendben kiemelten fontos szerep jut a két szélsőnek, nekik ugyanis egyedül kell a vonal melletti területeket bejátszaniuk hátul és elöl. Komplex játéktudást igényel a poszt, hiszen a védekezésben és a támadásban is nemzetközi szinten kell teljesíteni, kiemelkedő erőnlét kell hozzá, rengeteg futással lehet csak ezen a poszton helytállni. Észt­ország ellen Bolla Bendegúz volt a jobb oldalon, Fiola Attila sérülése, Loic Nego formahanyatlása miatt kapott lehetőséget, és bár a VAR elvette első válogatottbeli gólját, az eset nagyon is tanulságos. Marco Rossi egyik újítása, hogy a szélsőnek nem kell ragaszkodnia az oldalvonalhoz, a labdajáratásnál befelé mozogva kelthet zavart: ha szélső védője nem kíséri, a belső emberek nem veszik fel időben, bizony meglepetést kelthet a felbukkanása. Emlékezzünk a meg nem adott gólra, Bolla Bendegúz huszonöt-harminc méterrel az oldalvonaltól kapta a labdát – ilyen, védők közötti üres területre, mélységi beindulásokkal a bolgár védelmet is meglepheti a magyar csapat. A bal oldalon Kerkez Milos a kapitány felfedezettje, még mindig csak 19 éves, évekre megoldhatja a posztot, noha éppen az észtek elleni, ötödik válogatottsága tanulságos lehetett számára. Gyors, játékintelligens, kiválóak a beadásai, a támadójáték segítésével nincs probléma, furcsa módon a védekezése nem volt igazán meggyőző a csütörtöki mérkőzésen. „Hátrafelé” a felcsúti Nagy Zsolt stabilabbnak tűnik, elöl Kerkez Milos lehet veszélyesebb, bár a németek és az angolok elleni góljával a Puskás Akadémia játékosa is jelezte, oda tud érni az ellenfél kapuja elé. Az AZ légiósa mellett fiatal kora, a benne rejlő fejlődési lehetőség szól, szinte biztos, hogy látjuk őt nagy európai élcsapatban játszani. Még egyszer említsük meg a beadásait: a „kiflik” nagyon sok helyzetet teremtenek még az ellenfél kapuja előtt, reméljük, már hétfőn is.

Az észtek elleni felkészülési mérkőzésen Szoboszlai Dominik remekül játszott, így bizakodni lehet abban, hogy a bolgárok ellen megtalálja a legjobb lövőhelyzetet (Fotó: Árvai Károly)

A három belső védő előtt három középpályás szerepel, általában kettő védekező, egy pedig kimondottan támadó, irányító szerepkörben. A két szűrőből az egyik, Schäfer András sérülése miatt hiányzik. Az utóbbi időben megosztó vélemények kísérik Nagy Ádámot, aki ezen a poszton szerepel. Az észtek ellen 68. alkalommal volt válogatott, e tekintetben a válogatott örökrangsorában utolérte Kocsis Sándort, hétfőn Hidegkuti Nándor mellé csatlakozhat, és 70 válogatott meccse van Nyilasi Tibornak, illetve Kip­rich Józsefnek. Az olasz Pisa légiósának kritikusai szerint túlságosan biztonságra törekvő a játékfelfogása, nem támadja a kaput, tudása messze elmarad azokétól, akiket utolér és le is hagy a szerepléseket illetően. Magunk, bár a játékos nem szorul rá, megvédenénk: labdabiztonsága, védekező képessége, tapasztalata nagyon is fontos ennek a mai válogatottnak, éppen az észtek ellen lett sokkal stabilabb a csapatvédekezés, amikor beállt. Korábban ugyanis Kalmár Zsolt játszott az úgynevezett hatos pozícióban, ő sokkal inkább támadóbb felfogású, mint Nagy Ádám, labdabirtoklás esetén hasznos lehet – ám amikor védekezni, labdát szerezni kellett, bizonytalanabb volt vele a válogatott, a nem megfelelő helyezkedés miatt több észt helyzet is kialakult a kapunk előtt. Nem Kalmár Zsolt miatt, ezt fontos hangsúlyozni: a DAC kreatív játékosa Szoboszlai Dominik megfelelő helyettese lehet, a kapitány érthetően azt gondolta, két ilyen jó képességű futballistának helyet szorít a csapatban, ne egymást váltva, hanem egymás mellett futballozzanak, de kérdés, kettejük egyidejű szerepeltetését elbírja-e a csapat védekezése. A másik szűrő a ferencvárosi Vécsei Bálint volt az észtek ellen, aki a Bolla Ben­degúznak adott, VAR által meghiúsított „majdnem” gólpasszal jelezte, hogy mélységi indításaira lehet építeni.

A harmadik belső középpályás Szoboszlai Dominik. A Bundesligában is meghatározó irányító még mindig csak 22 éves, hétfőn harmincadik válogatott meccse következik. Az észtek ellen végre felszabadult, görcsöktől mentes futballt produkált, indításai, hosszabb és rövidebb passzai lendületet adtak a csapatnak, akadtak lövései is, ebből kellene sokkal több, hiszen a rúgótechnikája világszínvonalú, kár lenne parlagon hagyni.

Kerkez Milost (balra) tömi a labdákkal Szoboszlai Dominik, és az AZ légiósa rendre küldi is a beadásokat (Fotó: Árvai Károly)

Lesz-e váratlan húzás?

Marco Rossi két ékkel játszatja a magyar válogatottat, ezek közül az egyik korábban Szalai Ádám volt mint klasszikus kilences, erőcsatár, a belső védők figyelmét lekötő, magas center – az ő helyét vette át Ádám Martin. A kapitány kijelentette, hogy a dél-koreai Ulszan légiósa nem bír erővel egy teljes mérkőzést, ez adta a beszédtémát a Sportrádió legutóbbi elemző adásának is. Ott kiváló kollégánk, szerkesztő munkatársunk, L. Pap István jegyezte meg: ha Ádám Martin egy félidőt bír, érdemes lehet Varga Barnabással kezdeni. Újoncot avatni ott volt az észtek elleni meccs, gondolhatjuk, de Bulgária ellen a paksi játékossal kezdeni lehet igazán bátor húzás, mert róla tudnak a legkevesebbet a bolgárok, rá aligha készülnek úgy, mint Ádám Martinra, esetleg Németh Andrásra. A kommunikáció, a megfelelő mentális felkészítés ez ügyben (meccs)döntő lehet. Ha Ádám Martinnak elmagyarázza a kapitány, az észtek elleni győztes gól után azért marad ki, hogy hétfőn is nyerőember lehessen! Logikátlannak tűnik, de nem okvetlenül az, hiszen Varga Barnabástól elvárhatja a kapitány, hogy egy órán keresztül futással, állandó mozgással fárassza a bolgárok belső védőit (és közben érkezzen Kerkez Milos beadásaira), és az erővel sem kell spórolni, mert a paksi gólgyáros is tudja, feladata hatvanperces, addig adjon ki magából mindent. A friss, erőteljes Ádám Martint pedig meggyötört, fáradó védelemre lehet ráküldeni, őt elég egyszer szem elől téveszteni, máris gólt szerezhet. Nyilván nem tudni, Varga Barnabás játéka hogyan működik Szoboszlai Dominik mellett, a zsúfolt Puskás Aréna feldobja-e vagy bénítja, de mi hiszünk benne, és a meghívó szerint Marco Rossi is.

A másik támadónk Sallai Roland, ő a kilences és Szoboszlai Dominik között, sokat visszafelé indulva, a védőket a falból kimozgatva lehet veszélyes, míg az észtek ellen ragyogóan bemutatkozó Csoboth Kevin a hajrában beszállva okozhat fejfájást a bolgár csapatnak.

Variációs lehetőség bőségesen van tehát, de a kiszámíthatóság némi váratlan húzással színesítve nyerő taktika lehet.

A Nemzeti Sport – nyíltan vitaindítónak szánt – kezdőcsapata tehát: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Bolla Bendegúz, Nagy Ádám, Kleinheisler László, Kerkez Milos – Szoboszlai Dominik – Sallai Roland, Varga Barnabás.

A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ
Gellei Imre, korábbi szövetségi kapitány
Maximálisan megbízom Marco Rossi szövetségi kapitány döntéseiben, aprólékos, mindenre odafigyelő szakember. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is kiváló szakmai döntéseket hoz mind az összeállítás, mind a taktika terén. A paksi kötődésem miatt nagyon szurkolok a keret jelenlegi vagy volt paksi játékosainak, és jó esély van rá, hogy a korábbi gólkirály, Ádám Martin vagy a csapat jelenlegi gólkirályjelöltje, Varga Barnabás kezdjen a középcsatár posztján. Az észtek elleni kezdőcsapaton nincs sok oka változtatnia a kapitánynak, ugyanakkor Bulgária a Montenegrótól elszenvedett veresége ellenére sem könnyű ellenfél. Néztem a találkozót, a meccs legjobbja a montenegrói kapus volt, rengeteg taktikai szabálytalanságot követtek el a montenegróiak. Vereségük miatt a bolgárok még eltökéltebbek lesznek, hogy pontot vihessenek haza Budapestről, de hazai pályán nekünk kell kezdeményezőbbnek lennünk, az előző évek eredményei felhatalmaznak minket, hogy diktáljuk a játék ritmusát. 

VÉLEMÉNYEK

Halmosi Péter, 35-szörös válogatott védő: Az észtek ellen még lehetett kísérletezni, ezért úgy gondolom, változtat majd valamennyit a csapaton Marco Rossi, de biztosan nem sok helyen, mert a sérülések miatt némiképp meg van kötve a keze. A jelek szerint az új játékosok beleillenek a csapatba, a többiek pedig ismerik a rendszert, nem kell taktikát vagy stílust váltani. Hazai pályán nyomás alá kell helyezni a bolgárokat.

Telek András, 24-szeres válogatott védő: Hazai pályán mindenképpen le kell támadni a bolgárokat, jó erőben is van ehhez a csapat. Jó látni, hogy motivált játékosokkal van tele a keret. Ádám Martin nagyszerűen megtartotta a rá felívelt labdát, jól tette le a társaknak, s kellemes meglepetés volt az újonc Csoboth Kevin játéka is. A csapat gerince adva van, ám jó tudni, hogy van kikből válogatnia Marco Rossinak még akkor is, ha sok a sérült.

Szokolai László, 12-szeres válogatott csatár: Mindig a támadófutball feltétlen híve voltam, úgy vélem, Bulgária ellen is az lehet célravezető. Az észtek elleni meccs jó kiindulópont, ma már nem cél a látványos játék, csak a győzelem. Marco Rossi eddig mindig olyan érzékkel változtatott, amilyen a legjobb olasz edzőkre jellemző, minden változtatása jól sült el, ezúttal is bízhatunk benne, felépített már valamit a magyar futballban.

 

Tiber László, kétszeres válogatott csatár: Az irány adva van, zajlik a fiatalok beépítése is, de a kapitány érthető módon ragaszkodik azokhoz, akik a korábbi sikerek letéteményesei, így meghívja őket akkor is – például Loic Negót –, ha a klubjukban nem megy jól nekik. Nagy kérdés a centerposzt, de ha az észtek elleni gólja után beteszi Ádám Martint, abba nem lehet belekötni. A keret egyben van, bárkihez nyúlhat a kapitány.

 

Dzurják József, magyar és ciprusi gólkirály: Sok változásra szerintem nem lesz szükség, ám a kapitány maga is mondta, vannak, akik nem bírnak kilencven percet. A háromvédős rendszer működik, de kulcsszerep vár a két felfutó szárnyvédőre. Kíváncsi vagyok, ki lesz a center, és örülnék neki, ha Szoboszlai Dominik mellett Kalmár Zsoltnak is jutna hely a kezdőben, szükség van minél több technikás középpályásra.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MÁRCIUSI MECCSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

EB-SELEJTEZŐK
Március 27., 20.45:
Magyarország–Bulgária
Június 17., 18.00: Montenegró–Magyarország
Június 20., 20.45: Magyarország–Litvánia
Szeptember 7., 20.45:
Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Magyarország–Szerbia
Október 17., 20.45: Litvánia–Magyarország
November 16., 20.45: Bulgária–Magyarország
November 19., 15.00: Magyarország–Montenegró