Rettenetes csapás az osztrák futballra, „kiheverni tán évek múlva sem tudja”

Nevezetesen azzal, hogy – addig példátlan módon – kilenc ferencvárosi labdarúgó került be a kezdő tizenegybe.

„Hát helyes és igaz legyen az, hogy csak két olyan magyar játékos van széles ez országban, aki az FTC-n kívül még érdemes volna a válogatott címerre? Nem azt a kérdést vetette fel elsősorban a kritika, hogy lehet-e jobb csapatot összeállítani, hanem hogy összeegyeztethető-e a válogatás elvével, a nemzeti küzdelem egész természetével, hogy e feladat jóformán teljesen egy klubcsapatra bízassék. Lett volna elég helyre egyenértékű más játékos, és nem kellett volna arra vállalkozni, hogy egy klubcsapatot tenni annak a dicsőségnek osztályrészesévé, ami jogosan csak az egész nemzetet illeti meg.” (Nemzeti Sport – a korabeli helyesírást végig megtartottuk a lap, valamint a Sporthírlap idézeteiben is)

Dörgedelmes szavak – és az anyatermészet sem maradt el a villámszórással. Szó szerint értve, a kezdés előtt ugyanis dörgött, villámlott, zuhogott; kis híján elmaradt a meccs.

300 PESTI DRUKKER KÜLÖNVONATTAL

„Elszomorító kép tárult szemeink elé. Víz alatt az egész pálya. Úgy látszott, lehetetlenség megtartani a mérkőzést. Csak 10 perccel öt óra előtt kezdett tisztulni az ég.”

A nap kikandikált a felhők mögül, aztán előbújtak a játékosok is.

„Már elmúlt öt óra, amikor a piros dresszes magyar csapat a pályára lépett. Hangos hurrázás és zászlólengés fogadta. Fényképezés után egy kapun trenirozott a csapat, majd mikor az osztrákok is a pályára léptek, a félvonalra mentek, és részt vettek Studnicka ünneplésében. A jeles csatár huszonötödször játszott Ausztria színeiben!” – fogalmazott a Nemzeti Sport tudósítója.

Jan Studnicka – a korszak egyik nemzetközi klasszisa, aki 1897–1920 (!) között futballozott a Wiener AC-ban – nem is tétlenkedett a pályán, a 62. percben kiegyenlítette Tóth-Potya István vezető találatát.

Hanem a magyarok újítani tudtak, és az utolsó húsz percben nem mindennapi tűzijátékot rendeztek a Bécsbe különvonattal érkező 300 fős pesti szurkolósereg legnagyobb örömére.

ELDÖNTJÜK AZ UTOLSÓ 20 PERCBEN

A 70. percben Schlosser Imre fejese után véd a kapus, a labda „Biró (sic) elé esik, aki élesen gólt lő” huszonöt méterről – 1:2.

Kisvártatva Pataki Mihály pillanatai következnek. Előbb a jobb szárnyon három emberen átverekedve magát a sarokba vágja a labdát (1:3), majd „Schlosser szökteti Borbást, aki hátra centerez, Schlosser átlépi a labdát, mire Pataky (sic) azt a sarokba helyezi”. 1:4 a 77. percben!

Még tizenhárom perc, és kezdődhet a felhőtlen ünneplés. „A biró sipjelzése után a közönség betódul a pályára, Zsákot és Schlossert a vállukon viszik le.”

„Csak egyszer: a kiegyenlitő gólnál látszott, hogy az osztrák lelkesedés kerekedik felül, de ahogy Biró labdája, eljutott Brunner (Josef Kaltenbrunner, a kapus – a szerk.) hálójába, ismét a magyarok üdvrivalgásától visszhangzott a pálya, amint pedig hullottak a magyar gólok, mintha ott sem lett volna a tizezernyi osztrák, a nézőtér minden sarkából a magyarok lelkesedése viharzott.”

A POCSOLYA SEM IRRITÁLTA ZSÁKOT

A hajrában két gólt szerző még egy éve sem válogatott, 19 esztendős Pataki Mihály teljesítményéről a kritika megállapította:

„Ilyen körülmények között nem brillírozhatott. Dicsérő szavak helyett csak annyit, hogy nála jobb magyar középcsatárunk nincs és nem is volt soha.”

„Bródy (Sándor) – kitett magáért. A nehéz sár ellenére fényesen oldotta meg feladatát, és labdakezelésben épp úgy, mint a leadásban és passzolásban kitűnő volt. Partnere, Blum (Zoltán) a csapat legjobb embere volt. Zsák (Károly) brilliáns volt, igazi reprezentatív kapus, akit a kapu előtti pocsolya sem irritált. Ezúttal azonban a szerencse is melléje szegődött.”

Végezetül álljon itt az egyik tudósító összegzése.

„Nagyobb örömünnepe nem volt még a magyar footballsportnak, mint a tegnapi. Előfordult ugyan már egyizben, hogy riválisunkat saját fészkében legyőztük, a mostani diadal oly nehéz viszonyok között jött létre, és oly imponálóan nagyarányú, hogy azzal örökké büszkélkedhetik. Rettenetes csapás volt ez a mai fényes győzelem az osztrák labdarúgó sportra; kiheverni tán évek mulva sem tudja.”

(A cikk megírásához nyújtott önzetlen segítségért köszönettel tartozunk a Tempó Fradi! szerkesztőségének.)