Olvasóink elsősorban Nikolicsot ajánlják Egervárinak

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.11.22. 19:00
null
Olvasóinkat már meggyőzte Nikolics Nemanja teljesítménye (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Tegnap szavazást indítottunk arról, hogy a Nemzeti Sport Online olvasói hogyan állítanák fel az NB I legjobbjaiból összeálló ligaválogatottat a tervezett decemberi tesztmérkőzésre. A voksolók elsősorban a Videoton csatárát, Nikolics Nemanját ajánlották Egervári Sándor szövetségi kapitány figyelmébe, de rajta kívül még hét, a nemzeti csapatban korábban nem szereplő futballista került be a kezdőcsapatba.

 

Dibusz Dénes – Völgyi Dániel, Lipták Zoltán, Debreceni András, Korhut Mihály – Varga József, Elek Ákos – Bódi Ádám, Böde Dániel, Dudás Ádám – Nikolics Nemanja. Így fest az olvasóink által megszavazott, az NB I legjobb magyar állampolgárságú labdarúgóiból összeálló ligaválogatott.

A kapusoknál a 21 éves pécsi Dibusz Dénes (3506 szavazat) fölényesen győzött szavazásunkon, egyedül több voksot kapott, mint másik két riválisa – Csernyánszki Norbert (1732), Szűcs Lajos (761) – együttvéve, sőt az összes posztot figyelembe véve is a második helyen végzett a szavazatok alapján.

LIGAVÁLOGATOTT – AZ NSO-OLVASÓK KERETE
Kezdőcsapat: Dibusz (PMFC, 3506 szavazat) – Völgyi (Győri ETO, 2858), Lipták Z. (Újpest, 3097), Debreceni (Bp. Honvéd, 2881), Korhut (DVSC-Teva, 3344) – Varga J. (DVSC-Teva, 2694), Elek Á. (Videoton, 2713) – Bódi (DVSC-Teva, 2780), Böde (Paks, 2306), Dudás Á. (Győri ETO, 2743) – Nikolics (Videoton, 3753)
Cserék: Csernyánszki (Paks, 1732), Mészáros N. (DVSC-Teva, 2805), Vaskó T. (Videoton, 1887), Fehér Z. (Győri ETO, 1536), Gosztonyi (Videoton, 2135), Lázár B. (Újpest, 1813), Torghelle (Bp. Honvéd, 1740)

A legszorosabb verseny a védelemben alakult ki, ugyanis például a debreceni Mészáros Norbert (2805) hiába kapott több szavazatot, mint több középpályás, a legnépszerűbbnek tűnő 4–2–3–1-es felállásban a hátsó alakzatba már nem fért be.

Az egész ősszel megbízható teljesítményt nyújtó szintén debreceni Korhut Mihály 3344 szavazattal kiemelkedett a védők közül. Érdekes, hogy rajta kívül még egy balhátvéd, a Győri ETO-t erősítő, főleg az őszi idény első felében villogó Völgyi Dániel (2858) került be a legjobbak közé, de őt nem eredeti posztján, hanem inkább jobbhátvédként vették számításba olvasóink. A két bal lábas szélső védő bekerülése azért is érdekes, mert a válogatottban éppen ez az egyik hiányposzt.

A belső védők közé bekerült az Egervári Sándornál eddig is rendszeresen számításba vett, de az NB I-ben az elhúzódó átigazolási ügye miatt ebben az idényben eddig csak hat meccsen játszó újpesti Lipták Zoltán (3097) és a kapitány által az U20-as vb-bronzérmes válogatottból is jól ismert Debreceni András a Honvédból (2881).

A középpályára két debreceni játékos került be: Bódi Ádám (2780) és az eddig is stabil válogatottnak számító Varga József (2694). Mellettük helyet kapott a Debreceni Andráshoz hasonlóan U20-as vb-bronzérmes győri Dudás Ádám (2743), a székesfehérvári Elek Ákos (2713) és a kapitány által már többször dicsért, de lehetőséget még nem kapó paksi Böde Dániel (2306). A középpályások között Gosztonyi András volt a következő a sorban, de az ő 2135 szavazata már kevés volt a csapatba kerüléshez.

Az összeálló névsor jól megfeleltethető az Egervári Sándor által kedvelt, két védekező és három támadó középpályásra épülő rendszernek, amelyben Varga és Elek lehetne a két védekező, ütköző ember. Amíg a védelembe két balhátvédet szavaztak be olvasóink (Völgyi így kényszerből került át jobbra a hátvédeknél), addig a középpálya támadó szekciójába két jobb oldali támadó középpályásra (Bódi, Dudás) voksoltak a legtöbben, kettőjük közül Dudás Ádámot „húztuk át" balra– egyébként nem ritka a futballpályákon, hogy jobb lábas szélső játszik a bal oldalon, vagy éppen fordítva (utóbbira példa, hogy a bal lábas Dzsudzsák Balázs is játszott már a válogatottban a jobb szélen).

A támadók közül, sőt a tejes negyvenes keretet figyelembe véve is kiemelkedett a Videoton egy éve honosított csatára, a vajdasági születésű Nikolics Nemanja, aki 3753 voksot kapott, míg a csatárok között őt követő Lázár Bence ennek kevesebb mint a felét (1813). A 2009–2010-es szezon NB I-es gólkirálya ősszel mindössze egy bajnokin volt kezdő ebben az idényben, ám így is eljutott hét gólig, tehát nem meglepő, hogy a szurkolókat meggyőzte a teljesítményével.

Összegzésképpen megállapíthatjuk: olvasóink a válogatás tegnap már taglalt elvei közül az Egervári Sándor által is hangsúlyozott fiatalítást tartották szem előtt. Ezért fordulhatott elő, hogy a Varga, Elek, Lipták triót leszámítva olvasóink csapatából a többiek még nem szerepeltek az A-válogatottban. Ugyanakkor a korábbi, tapasztaltabb válogatottakkal, így például Halmosi Péterrel, Tököli Attilával, Tóth Balázzsal, Torghelle Sándorral olvasóink sem igazán számolnak. Legalábbis a kezdőcsapatba egyikük sem került be, igaz, Torghelle (1740) a tizennyolcas keretbe azért befért, kiszorítva onnan többek között Lencse Lászlót (1353) vagy éppen Tisza Tibort (1183).

Az NSO olvasói ebben a felállásban küldenék pályára a ligaválogatottat decemberben
Az NSO olvasói ebben a felállásban küldenék pályára a ligaválogatottat decemberben

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik