Női futball: német szakember veszi át a válogatott irányítását

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 14:26
null
Margret Kratz az első külföldi kapitány a magyar női válogatott élén (Fotó: mlsz.hu)
Marozsán Dzsenifer korábbi edzője, a német utánpótlásnevelésben is elismert Margret Kratz veszi át a magyar női labdarúgó-válogatott irányítását. Az 59 éves német szakember női nemzeti csapatunk első külföldi szakvezetője – írja az mlsz.hu.


Margret Kratz játékos-pályafutása során a Bundesligában középpályásként szerepelt és karrierje csúcspontján a német válogatottban is pályára léphetett. Később edzőként jelentős szerepet vállalt a német utánpótlásnevelésben, a fiatal női játékosok kiválasztásában és felépítésében. A német futballrendszerben második nőként szerzett felsőfokú edzői diplomát. A német edzőképzésben az első nő volt, aki a B-licences tanfolyamokon férfi edzőket képzett – mutatja be az új kapitány az mlsz.hu.

Több neves játékos pályafutását segítette, akik aztán a Bundesligában és a német válogatottban is szerepet kaptak. Dolgozott későbbi Európa-bajnokokkal: Nadine Kesslerrel (2015-ben az év játékosa, jelenleg az UEFA női szakágvezetője), az olimpiai és BL-győztes Josephine Henninggel, és a magyar származású, szintén olimpiai és BL-győztes Marozsán Dzseniferrel is.

„Azt akarom elérni, hogy a csapat minden egyes tagja, játékosok és a stáb is megismerje, elsajátítsa és magáénak érezze ugyanazt a futballfilozófiát. Minden játékhelyzetben – akár nagy nyomás alatt is – a csapattagoknak együtt kell dolgozniuk, akár támadunk, akár védekezünk. Hogy ezt meg tudjuk valósítani, az a játékosok teljesítményén is múlik majd. Harminc éven keresztül voltam a Német Labdarúgó-szövetségnél, és rengeteg fejlesztésen dolgoztam. Nagyon jól éreztem itt magam, de most eljött az idő, hogy valami újba kezdjek. Ötvenkilenc éves vagyok, de még mindig nagyon motivált. Új fejezetet kezdek az életemben, ami rengeteg kihívást tartogat. Élvezem a közös munkát a futballistákkal, a stábtagokkal és a vezetőkkel; örülök, hogy új embereket ismerhetek meg egy új országban. Tudom, hogy Magyarországon nagyon sok tehetség van, akiknek támogatásra van szükségük a fejlődésükhöz. Szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a bizalmat, már nagyon várom, hogy belevágjunk a munkába” – fogalmazott Margret Kratz, aki a magyar női labdarúgás fejlesztésében is részt vett az elmúlt években: az UEFA és az MLSZ közös U14-es programja keretein belül többször utazott az Európai Labdarúgó-szövetség képviseletében hazánkba, ahol a kiválasztási folyamatok mellett az edzőképzést is segítette szaktudásával. Így sokszínű nemzetközi tapasztalatai mellet a magyar női labdarúgást is ismeri.

A német szakember Markó Edinát váltja a szövetségi kapitányi poszton, aki a csapat utolsó 2020-as találkozója, az Eb-selejtezőket lezáró, Izland elleni találkozót követően mondott le posztjáról.

Az új szövetségi kapitány áprilisban tartaná első összetartását – amennyiben a vírushelyzet ezt lehetővé teszi.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik