NL: Nehéz a magyarokat megtörni – Gareth Southgate

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 14:32
null
Gareth Southgate nem számít egyszerű csatára (Fotó: AFP)
A szombat esti Magyarország–Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőzően a vendégek sajtótájékoztatót tartottak, amely során a szövetségi kapitány, Gareth Southgate és a csatár, Harry Kane válaszoltak az újságírók kérdéseire.

 

Foden nem játszik, Sterling sem biztos, hogy bevethető lesz a Puskás Arénában
Az angol kapitány tájékoztatása szerint Phil Foden elkapta a koronavírust, Fikayo Tomori és Marc Guéhi pedig apróbb sérülésekel csatlakozott a kerethez, így a budapesti meccsen még egyikük sem lesz bevethető – a későbbi találkozókon már elképzelhető a visszatérésük. Raheem Sterling egy kisebb betegséggel bajlódott a napokban, az ő játéka még kérdéses.

Angliát hétvégén leginkább II. Erzsébet brit királynő platina jubileumi ünnepsége tartja lázban, így nem volt meglepő, hogy Gareth Southgate is az első kérdést ennek kapcsán kapta. Az angol szövetségi kapitány méltatta az uralkodót, aki „egész életét áldozta az országért”, majd elmondta, szeretnének az ünnephez méltóan szerepelni Budapesten.

Ezt követően már közelebb kerültünk a pálya eseményeihez, bár a brit újságírók kérdései nagyrészt a mérkőzés körítését firtatták: az elmúlt napokban bejárta a világsajtót, hogy a zárt kapus büntetés ellenére hatalmas tömeg – a legfrissebb számok szerint 36 000 fő, 14 év alatti gyermekek és kísérőik látogathatnak ki a Puskás Arénába.

Harry Kane elmondta, nincs ellenére, hogy a szankciók ellenére lehetnek szurkolók a lelátón.

„Reméljük nem lesz gond a nézőtéren. Hálásak vagyunk, hogy a gyermekek ott lehetnek, de alapvetően most a meccsre szeretnénk koncentrálni.”

„Meg kell békéljünk azzal, ami majd a lelátóról fogad minket. Remélem, egyrészt a gyermekek, akik kilátogatnak a stadionba, megértik, hogy miért hozták ezt a büntetést, másrészt, hogy a felnövő generációk toleránsabbak lesznek. Hozzá kell tegyem: mi is küzdünk ezzel a problémával és mi is hívtunk fiatalokat a lelátóra Olaszország ellen” – tette hozzá Gareth Southgate.

Idővel a sajtóbeszélgetés eljutott a pályán zajló eseményekig is. A szövetségi kapitány kiemelte, szívesen megismételné „az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményét”, amelyet csapata a 2021 szeptemberi magyar–angol vb-selejtezőn (0–4) nyújtott, ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, Magyarország ellen általában nagyon nehéz játszani, ahogy ez a londoni, 1–1-gyel zárult találkozón is megmutatkozott.

„Nehéz a magyarokat megtörni, mindenképpen kemény meccs lesz” – szögezte le.

Ha a mérkőzésen Harry Kane gólt szerez, 50. találatát jegyzi majd az angol válogatottban

„Még mindig elképesztő érzést Angliáért játszani. Amikor először felhúztam a három oroszlános mezt, nem gondoltam, hogy egyszer megközelítem az 50 gólt. Persze most nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy szerezzük meg a három pontot.”

AZ ANGOL KERET A JÚNIUSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Hátvédek:
Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Marc Guéhi (Crystal Palace), Reece James (Chelsea), James Justin (Leicester City) Harry Maguire (Manchester United), John Stones (Manchester City), Fikayo Tomori (Milan – Olaszország), Kieran Trippier (Newcastle United), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások:
Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Conor Gallagher (Crystal Palace), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United), James Ward-Prowse (Southampton)
Támadók:
Tammy Abraham (Roma – Olaszország), Jarrod Bowen (West Ham United), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Manchester City)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A CSOPORT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 4., szombat
18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia, Budapest
20.45: Olaszország–Németország, Bologna
Június 7., kedd
20.45:
Németország–Anglia, München
20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG, Cesena
Június 11., szombat
20.45:
Anglia–Olaszország, Wolverhampton
20.45: MAGYARORSZÁG–Németország, Budapest
Június 14., kedd
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG, Wolverhampton
20.45: Németország–Olaszország, Mönchengladbach

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik