NL: keretet hirdettek a mieink ellenfelei is

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 20:16
A magyar labdarúgó-válogatott következő két ellenfele, a görög és az észt csapat is kihirdette keretét a Nemzetek Ligája következő fordulóira. Mindkét ország sportági szövetsége a honlapján közölte a névsort.

Az észtek Mattias Käit és Enar Jääger mellett a Bajnokok Ligája-döntős Liverpooltól nyáron a Cagliarihoz távozott Ragnar Klavan játékára sem számíthatnak sérülés miatt.

A két kör után hárompontos magyar együttes jövő pénteken Görögországban, három nappal később pedig Észtországban lép pályára a Nemzetek Ligája C-osztályának 2. csoportjában.

A GÖRÖG KERET
Kapusok:
Oresztisz Karnezisz (Napoli), Vaszilisz Barkasz (AEK Athén), Alexandrosz Paszhalakisz (PAOK)
Védők: Vaszilisz Toroszidisz (Olympiakosz), Kosztasz Manolasz (AS Roma), Szokratisz Papasztathopulosz (Arsenal), Mariosz Ikonomu (AEK Athén), Dimitrisz Koloveciosz (Panathinaikosz), Jorgosz Cavellasz (Alanyaspor), Dimitrisz Jannulisz (Atromitosz), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Kosztasz Cimikasz (Olympiakosz)
Középpályások: Zeca (FC Köbenhavn), Dimitrisz Kurbelisz (Panathinaikosz), Alexandrosz Ciolisz (el-Fajha), Andreasz Buhalakisz (Olympiakosz), Kosztasz Fortunisz (Olympiakosz), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Olympiakosz), Petrosz Mantalosz (AEK Athén), Dimitrisz Pelkasz (PAOK), Taszosz Bakaszetasz (AEK Athén)
Támadók: Kosztasz Mitroglu (Olympique Marseille), Nikosz Karelisz (PAOK), Eftimisz Kulurisz (Atromitosz)

AZ ÉSZT KERET
Kapusok:
Mihkel Aksalu (Seinäjoki JK), Marko Meerits (Vaasa Palloseura), Sergei Lepmets (Levadia Tallinn)
Védők: Taijo Teniste (Brann Bergen), Gert Kams (Flora Tallinn), Karol Mets (NAC Breda), Ken Kallaste (Korona Kielce), Nikita Baranov (Sogndal), Artur Pikk (Miedz Legnica), Joonas Tamm (Sarpsborg), Madis Vihmann (Flora Tallinn), Marek Kaljumäe (PS Kemi)
Középpályások: Konstantin Vassiljev (Piast Gliwice), Sander Puri (Waterford), Ilja Antonov (FC Hermannstadt), Siim Luts (Teplice), Artjom Dmitrijev (FC Lahti), Brent Lepistu (Kristiansund)
Támadók: Sergei Zenjov (Cracovia), Ats Purje (Kuopio Palloseura), Henri Anier (FC Lahti), Henrik Ojamaa (Miedz Legnica), Rauno Sappinen (FC Den Bosch)

A MAGYAR KERET
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A C-LIGA PROGRAMJA

2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
20.45: Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2 0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2 0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik