Na, ugye? – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 23:16

A címben kiemelt, klasszikussá lett kérdést sajnos most nem azért tehetjük föl, mert futballválogatottunk ismét kijutott egy nagy tornára, de legalább elmondhatjuk, hogy a Magyarország elleni világméretű lejárató kampány és a nyári német–magyar Eb-meccset kísérő nemzetközi hisztéria ellenére szinte példátlan módon visszakozott az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és enyhítette korábbi büntetését: eggyel kevesebb, azaz jelen állás szerint csak egyetlen, az UEFA által rendezett mérkőzést kell zárt kapuk mögött játszania csapatunknak. Ez még mindig éppen eggyel több annál, ami igazságos lenne, de az eset nem tanulságok nélkül való.

Fontos tanulság, hogy a hatalmas ellenszéllel szemben is érdemes kiállni az igazunkért, pocskondiázhat bennünket a fél világsajtó, ha precíz és kellően alátámasztott jogi álláspontot alakítunk ki, akkor lehet eredményt elérni a nyoni bürokrácia fórumain is. Nem vagyok azonban ennyire naiv, bizonyára lobbizás, sajtófigyelés és sok más folyamat is zajlik a háttérben. Nem túlmisztifikálva egyik hatást sem, de erre is tessenek gondolni, amikor olybá tűnik, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség hetekig hallgat (vagy legfeljebb óvatosan és visszafogottan nyilvánít véleményt a nyilvánosság előtt), s olyankor is, amikor a hazai közéleti és médiaszereplők elkeseredetten, s látszólag hiábavalóan ostorozzák az igazságtalan UEFA-döntéseket. Igenis van értelme kimondani, amit gondolunk, és e pillanatban el kell ismerni azt is, hogy a sokak szerint tehetetlenséggel vádolt MLSZ ezúttal bravúrosan küzdött. Mert tényleg példátlan, hogy ilyen kérdésekben visszakozzon a nagy liberális médianyomás alatt álló UEFA, amelynek mindez kétségtelen presztízsveszteség. Számunkra ugyanakkor némi elégtételt jelent: lám, nem csak mi hajtogattuk, hogy a budapesti Eb-meccsek nagyszerűen szervezett, lélekemelő hangulatú sportünnepek voltak elsősorban.

Persze az ünneplésre nincs éppen okunk, mert a soron következő UEFA- és FIFA-mérkőzésünk is zárt kapus lesz, el kell szenvednünk az ostoba kollektív büntetést néhány elszigetelt, alig azonosítható, talán meg sem történt eset miatt. De talán megfordult a trend, a súlyos igazságtalanság szülte össznépi felháborodás meg az MLSZ határozott és szakszerű fellépése talán feltartóztatja az aránytalan, eredménytelen, valóságtól elszakadt nemzetközi büntetési gyakorlatot. Lám, igenis küzdeni kell az igazságunkért, a reménytelennek tűnő meccs is megfordítható.

Egyszerűbben: na, ugye?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik