„Moldova ellen nekünk kell irányítanunk!”

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 14:21
null
Egervári Sándor és Gera Zoltán már előretekint (Fotó: Németh Ferenc)
A Svédországban 2–0-s vereséget szenvedő magyar labdarúgó-válogatott tagjai hajnali négykor érkeztek meg a telki edzőtáborba, ahol délben nyilatkoztak a sajtó képviselőinek. Egervári Sándor elmondta, megérdemelt volt a svédek győzelme, mert a második félidőben teljes egészében elfojtották csapatunk játékát. A szövetségi kapitány szerint a következő találkozón, Moldova ellen azt a játékot kell erőltetni, amit mi tudunk. Gera Zoltán csapatkapitány szerint az első kapott gól után kinyílt a magyar együttes, amit a svédek klasszisai kihasználtak.

„Hajnali négy órakor érkeztünk meg Telkibe, azt nem nevezném alvásnak, ami azóta volt, inkább forgolódásnak. Ez egyébként így van győztes és vesztes meccsek után is. Megérdemelten nyertek tegnap a svédek, a második félidőben már nagyon hamar elfojtották a támadásainkat, kevesebbet volt nálunk a labda, így nem tudtuk a saját játékunkat játszani” – kezdte a mai sajtótájékoztatót Egervári Sándor.

A MAGYAROK ELLENI
GYŐZELEM UTÁN NYERT
ISMÉT TÉTMECCSEN MOLDOVA
A moldovai válogatott győzelemmel kezdte a selejtezőket, miután hazai pályán 2–0-ra felülmúlta Finnországot. A mérkőzésről szóló tudósítások nem felejtik el megjegyezni, hogy a nemzeti csapat 2007 novembere, a magyarok elleni hazai 3–0 után nyert ismét tétmeccsen, és hogy Gavril Balint szövetségi kapitány abban bízik, kedden Budapesten folytatni tudják a pénteken megkezdett sorozatot.
„A mérkőzés elejétől fogva győzelemre játszottunk, és ez a taktika működött. Megérdemeltük a győzelmet” – jelentette ki a román Balint a találkozó után.
Moldova a 2010-es világbajnokság selejtezőit nyeretlenül vívta meg, csoportjában tíz találkozón hét vereség mellett három döntetlent jegyzett.
Magyarország és Moldova kedden 20.30-tól mérkőzik meg egymással a Szusza Ferenc Stadionban.

A szövetségi kapitány nem tartja meglepőnek Moldova Finnország elleni győzelmét a csoport másik meccsén. A szakember szerint nehéz mérkőzésre számíthatunk kedden, de hazai pályán nekünk kell irányítanunk. Ezért a szakvezető több változást is tervez.

„Csábi József kint volt a Moldova–Finnország találkozón, és késő este konzultáltunk is a meccsel kapcsolatban. A moldovaiak jól használtak ki a hazai pálya előnyét, és hozzátartozik az összecsapás krónikájához az is, hogy a 36. perctől emberelőnyben voltak. Ugyanakkor addig is jobban játszottak, mint a finnek. Komolyan kell venni őket, nem lesz sétagalopp a keddi mérkőzés, de nekünk támadó felfogásban kell játszanunk, azt a játékot erőltetve, amit mi tudunk. Ennek érdekében változtatni fogok a csapat szerkezetén is, és az egyes posztokon sem zárható ki, hogy lesznek változások.”

Egerváritól megtudtuk még, hogy Laczkó Zsolt fejsérülése nem súlyos, s a korábban szintén sérüléssel bajlódó Varga József is visszatér az együtteshez, csakúgy, mint a Svédországba utazó keretből kimaradó Bogdán Ádám és Szalai Ádám.

Gera Zoltán, a magyar válogatott kapitánya úgy véli, a csapatnak meg kell tanulnia, hogy egy kapott gól után ne törjön meg. A Fulham légiósa szerint az első svéd gólt követően túlzottan kinyílt a gárda, ezt pedig kihasználták a svédek.

„Az első félidőben mindkét félnek volt lehetősége, a második játékrész elején pedig betaláltak a svédek, ami kicsit megfogta a csapatot. Rosszul reagáltuk le a helyzetet. Az természetes, hogy egyenlíteni akartunk, de nem szabadott volna ennyi teret hagyni az ellenfélnek. El kell felejtenünk ezt a találkozót és már csakis a Moldova elleni meccsel szabad foglalkoznunk!”

EMLÉKEZTETŐ – LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–0 (Wernbloom 51., 73.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik