MLSZ: Németh Antal az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 16:59
null
Németh Antal (Fotó: MLSZ)
Németh Antal lett az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője a Magyar Labdarúgó-szövetségben – adta hírül az MTI.

 

„Egységes szakmai koncepció kereteinek kidolgozása és megvalósítása lesz a feladatom. Az elsődleges célunk, hogy a korosztályos válogatottakban szereplő tehetséges játékosok közül minél többen eljussanak a felnőtt nemzeti csapatig, és az oda vezető úton minden segítséget megkapjanak a fejlődésükhöz” – mondta hétfőn az MLSZ honlapján.

A 47 éves Németh Antal 2009-től az MLSZ Pest megyei koordinátoraként, majd a Pest megyei igazgatóság szakmai igazgatójaként tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan a Vasasnál utánpótlás szakmai igazgatóként is dolgozott. Később, 2015 és 2020 között szövetségi edzőként vállalt szerepet több korosztályos válogatottnál.

Két évvel ezelőtt a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely másodedzője, majd vezetőedzője lett. Az MLSZ-nél Fehér Csabát váltja az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetőjeként.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik