MLSZ: alig több mint 3500 jegy keresi még a gazdáját a novemberi meccsekre

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 11:29
null
Óriási az érdeklődés a magyar válogatott közelgő meccseire (Fotó: Tumbász Hédi)
Péntek délelőtt 10 órától lehet bérletet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott novemberi mérkőzéseire, s az MLSZ tájékoztatása szerint az első egy órában több mint 6000 jegy talált gazdára – számolt be róla a szövetség a hivatalos Twitter-oldalán. Később újabb információkkal jelentkeztek. 

 

Ahogy az várható volt, hatalmas az érdeklődés a nemzeti csapat következő mérkőzéseire. A legolcsóbb kategóriájú jegyek máris elfogytak.

Marco Rossi együttese november 12-én Izlanddal játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt, amelynek tétje a 2021-es, részben Budapesten rendezendő Eb-n való részvétel. Gulácsi Péterék ezt követően Szerbiával és Törökországgal küzdenek meg a Nemzetek Ligájában. Mind a három találkozónak Budapesten a Puskás Aréna ad otthont.

Első körben az MLSZ Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet a meccsekre. Ha nem fogynak el a belépők, november 2-tól a nem klubtagok is vehetnek mindhárom összecsapásra szóló jegyeket.

FRISSÍTÉS: Az MLSZ délután újabb poszttal jelentkezett, ebben arról számolt be a szövetség, hogy már csak alig pár ezer jegy maradt szabadon. Az értékesítési felület alapján, ez valamivel 17 óra előtt 3600 tikett várt még gazdára.

 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA

EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.: Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.: Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.: Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32

null

Hatalmas az érdeklődés a novemberi válogatott mérkőzések jegyei iránt, melyeket elsőként a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak meg. Egy óra alatt több mint 6000 jegy talált gazdára, a legolcsóbb kategóriájú jegyek mind elfogytak a három mérkőzésre.#magyarok #csakegyutt pic.twitter.com/kZ4Hhm83Dj



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik