MLSZ: Csányi a legjobb és a legrosszabb döntéseiről beszélt

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 13:47
null
(Fotó: Török Attila)
„Más az MLSZ feladata, és más a kluboké (...) a játékosok fejlődéséért, a profi futball színvonaláért a klubok a felelősek” – jelentette ki Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, aki úgy érzi, 2010-es kinevezése óta sikerült megteremteni a minőségi munka hátterét a magyar labdarúgásban és a produktivitási index bevezetésével a kellő motiváció is megvan a saját nevelésű fiatalok csapatba állításához. A sportvezető-üzletember az Indexnek elárulta, nem George Leekens kinevezését tartja a legrosszabb döntésnek az elmúlt évekből, bár a belga szakember már Fehéroroszországban elveszítette a bizalmát. 

„A családom is aggódott értem, amikor azt látták, dől az orromból a vér, olyan magas volt a vérnyomásom. És akkor még csak nem is sejtettem, hogy Luxemburg még hátravan” – tekintett vissza a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a 2017-es andorrai vereségre az Indexnek adott interjúban. Csányi Sándor szerint erre a kudarcra adott közvetlen válasz volt többek között a produktivitási index bevezetése.

„Milyen válaszokat kellene még adnunk? A magyar futballt szét kell választani. Más az MLSZ feladata, és más a kluboké. Azt gondolom, az MLSZ elvégezte a saját feladatát: jelentősen javította az infrastruktúra színvonalát. Az amatőr futball körülményeinek fejlesztésével megduplázta a játékosok számát, csaknem duplájára nőtt a csapatok száma. Biztosítjuk a szükséges anyagi bázist, stabilizálódott a harmad-, a másod- és az első osztályú klubok pénzügyi helyzete, és eközben a szövetség megfelelő nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki.

Hozzátette: az MLSZ bevezette azokat az ösztönző elemeket, amelyek előremozdíthatják a fiatalok és a hazai nevelésűek játékát.

Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a játékosok fejlődéséért, a profi futball színvonaláért a klubok a felelősek, és a válogatott jelentős mértékben ki van szolgáltatva a munkájuknak. Az MLSZ nem klub, a válaszokat a kluboknak kellene adniuk, hogy ott se menjen fel egyszer se a vérnyomás egy ilyen meccs után.”

Az UEFA és a FIFA alelnöki tisztségét is betöltő Csányi úgy gondolja, fölösleges párhuzamot vonni Pintér Attila és Georges Leekens kinevezése, majd gyors menesztése közt.

„Attilának én magam több lehetőséget adtam volna, de az idő nem engedte. Leekens nyilatkozatait hallottam, hogy azonnali eredményt szerettünk volna, és ez lehetetlen kérés volt. Nem hiszem, hogy a világ bármelyik pontján szeretnék a vereségeket. (...) A kritika jogos, de mindkétszer gyorsan javítottunk. Egyszer olyan jól, hogy Bernd Storckkal végül Eb-re jutottunk, hátha most a másik is bejön. Nem indultunk jól Leekensszel, és a kinti fehérorosz meccsen döntöttem el magamban, hogy Georges-zsal nem tudjuk folytatni, nem látom vele az esélyt, hogy képes összerakni a csapat alapjátékát, magát a csapatot, hogy jussunk valamire. Előfordulhat egy klubcsapatnál is, hogy a nyáron még istenített edzővel szeptemberben már szerződést bontanak, nem igaz?

A sportvezető-üzeltember szerint jó példa ugyanakkor a kézilabda Bajnokok Ligájában menetelő, az előző idényben magyar bajnoki címet nyerő Mol-Pick Szeged, amely a gyengébb eredmények idején is kitartott Juan Carlos Pastor vezetőedző mellett, aki végül élt is a bizalommal.

Pedig volt vele egy kisebb hullámvölgyünk, amikor válthattunk volna, de eszembe sem jutott. Bajnokok lettünk, most a Bajnokok Ligája-csoportunk második helyén állunk, esélyesek vagyunk a kölni négyes döntőre, az év legfontosabb szakasza azonban még csak most jön.”

Az MLSZ elnöke szerint mégsem ez volt 2010-es megválasztása óta a legrosszabb döntése.

„Inkább a szurkolói kártya. Jót akartunk, de nem tudtuk igazán megértetni a klubokkal és a szurkolókkal sem a célját, ám már ott is megvolt a korrekció. Ez is egyik oka lehet annak, hogy a nézőszámokkal nem vagyok elégedett, de most már látszik egy lassú emelkedés, ha már mindegyik klub saját pályáján játszik, azt hiszem, még szebb számokat kapunk.”

Csányi Sándor egyebek mellett beszélt a magyar akadémiák fejlesztéséről, illetve a taopénzek felhasználásáról is. Hozzátette: jelentős sikernek tartja, hogy 2010 óta megduplázódott az igazolt labdarúgók száma és az infrastruktúra-fejlesztés részeként 1100 pálya épült, további 1800 pedig megújult. Az elnök pontszámokra tippelni nem szeretett volna, de továbbra is optimista azzal kapcsolatban, hogy a budapesti Eb-mérkőzéseken Magyarország is szóhoz jut 2020-ban: „azt mondanám: nekünk 51-49 a részvételre az esélyünk velük (Szlovákia és Wales) szemben."

A teljes interjú ide kattintva olvasható!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik