Milinkovics-Szavics és Jovics még nem járt Eb-n – Nikolicsnak jön a második!

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 09:48
null
Nikolics Nemanjáról (alul, jobbról a második) már akkor tudták, hogy szép karrier előtt áll, amikor Zentán futballozott (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport Online-on folytatjuk az Európa-bajnokságig tartó, „Ez a csapatunk” sorozatunkat, melyben az Eb-re készülő magyar válogatott tagjairól szóló elemzésekkel, portrékkal vezetjük fel a jövő héten kezdődő, részben hazai rendezésű tornát. Ezúttal, a nemzeti összetartozás napjához is kapcsolódva a vajdasági Zentról származó, 33 esztendősen a második Európa-bajnokságára készülő, 37-szeres magyar válogatott Nikolics Nemanja gyerekkorát, pályafutásának korai szakaszát elevenítjük fel.

 

Miközben a szerb válogatott topligás ászai, így a 70 millió euróra taksált Szergej Milinkovics-Szavics (Lazio), a Real Madridot is megjáró Luka Jovics (Frankfurt) vagy a Sevillával tavaly Európa-liga-győztes Nemanja Gudelj még sosem járt Európa-bajnokságon, a szerb apától és magyar anyától származó, a vajdasági Zentán született Nikolics Nemanja már a második Eb-részvételére készül – a magyar válogatottal, 2016-ban négy meccsen játszott. (Ráadásul a nagyszülei révén magyar származású, ugyancsak a mai Szerbia területén született Holender Filip is tagja Marco Rossi szövetségi kapitány Eb-keretének.)

A Zentáról 2006-ban Barcsra, majd Kaposvölgyére, 2008-ban pedig Kaposvárra kerülő Nikolics egyik zentai nevelőedzője, Faragó Iván korán felismerte, hogy a csatár előtt szép karrier áll.

A LEGNAGYOBB MEGTISZTELTETÉS

„Nekem a lehető legnagyobb megtiszteltetés, hogy a magyar válogatottban játszhatok – mondta lapunknak a válogatott kapcsán az Eb-re készülő Nikolics Nemanja. – Hiába Szerbiában születtem, már majdnem többet éltem Magyarországon, mint ott. Természetesen a szerb gyökereimre is ugyanannyira büszke vagyok, de a legnagyobb dolog, amit pályafutásom során elérhettem, az az, hogy Magyarországot képviselhetem a labdarúgó-válogatott játékosaként.”

„Már kilencévesen, amikor hozzám került, benne volt egy olyan mértékű góléhség, ami nagyon kevés játékosra jellemző. Emellett azt is láthatta mindenki, hogy a tízéves Nemanja a lövése előtt mindig használta az eszét, figyelte a kapust, az érkező társakat, és igyekezett a legjobb megoldást találni – mondta a Nemzeti Sportnak Faragó Iván, aki Nikolics Nemanja édesapjának esküvői tanúja volt, a Mol Fehérvár csatára pedig néhány hete lett Faragó unokájának a keresztapja. – Bizonyára furcsán hangzik, de Nemanja már tizenévesen úgy viselkedett, mint egy profi labdarúgó. Egy nappal meccs előtt már pihent, készült a találkozóra. Ha bajnokit játszottunk, az édesanyja készítette neki a megfelelő szendvicseket, ha meg tornára mentünk Magyarországra vagy Szlovákiába, hát akkor a családban már bolondokháza volt, igazi focilázban égett az egész família.”

Az edző kiemelte, hogy Nikolics a tréningek után is ott maradt még néhány fiúval, és különböző ügyességi feladatokat végeztek. Faragó korábban is említette egy nyilatkozatában, hogy Nikolicsot valahogy mindig megtalálja a labda.

„Ezt ő az apjától örökölte, akivel én még együtt játszottam. Nyugodtan mondhatom, ha a labda a kapufáról visszapattan a mezőnybe, ott eltalál egy játékost, akkor az egyszer csak a Nikolicsok elé fog kerülni. Ezt tanítani nem lehet” – emlékezett vissza Faragó, aki szerint ő volt az egyetlen a Vajdaságban, aki nemcsak hitt benne, de ki is merte mondani, hogy a csatár egy nap magyar válogatott lesz.

„Amikor Kaposvárra szerződött, két-három napra meglátogattam. Amíg néztük az edzést a klub vezetőivel, odaszóltam nekik, hogy Nemanjából egy nap magyar válogatott lesz. Ők ezt kényszeredett és illedelmes mosollyal vették tudomásul, de hála az égnek, igazam lett” – mondta Faragó.

Nikolicsot jól ismeri a Zenta Labdarúgóklub titkára, Özvegy József is, aki szintén gyerekkorától végigkísérte a pályafutását.

„Mindig is jellemző volt rá, hogy a pálya bármelyik részén is kapja meg a labdát, ő azonnal az ellenfél kapuja felé fordul, és rögtön el is indul abba az irányba. Ennek a mentalitásnak köszönheti mindazt, amit a futballpályán elért. Tizenhét évesen igazolt el a Zentából, de a nyolc év alatt nem tudok felidézni egyetlen olyan esetet sem, amikor vitatkozott volna a játékvezetővel – mindenkinek példát mutatott” – mondta Özvegy, aki arról is beszélt, hogyan vélekedtek a csatárról társak.

„Nem tartották önzőnek, de ez sem volt véletlen, ugyanis ha látta, hogy valaki előnyösebb helyzetben van, és könnyebben gólt szerezhet, akkor Nemanja mindig passzolt. A társai is tisztában voltak azzal, hogy Nikolics góljainak köszönhetően ők is nyerik a mérkőzéseket, hiszen nem egy ember győz a meccs végén, hanem a csapat. Azt szokás felénk mondani, hogy a labda megjutalmazza azt, aki mindent megtesz a győzelemért – ez volt a helyzet azon a számomra emlékezetes mérkőzésen, amelyet Csonoplyán játszott a Zenta, és Nemanja góljával nyertünk meg. Ma is előttem van a kép, ahogy elé került a labda, ő pedig egy lövőcsel után megszerezte a győztes találatot, majd örömében szétrúgta a szögletzászlót.”

A többségében magyarok lakta Zenta alighanem egy emberként szurkol majd, hogy Nikolics az Európa-bajnokságon is kitörő örömmel ünnepelhessen pályafutása első Eb-gólja után…

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
20.00: Magyarország–Ciprus

Budapest, Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik