Mi kell ahhoz, hogy Sallói Dániel a válogatottban is gólokat szerezzen?

Sallói Dánielnek (9) a válogatottban még nem jött össze a gól (Fotó: Szabó Miklós)

Múlt héten a negyedik válogatott meccsén sem sikerült betalálnia az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City magyar támadójának, Sallói Dánielnek. Marco Rossi Albánia ellen kezdőként számolt a támadóval, csúcsékként kapott helyet a csapatban, helyzetig is eljutott, azonban a második félidő elején lecserélte a szövetségi kapitány, kedden, Anglia ellen pedig már nem küldte pályára.

A különböző hozzászólásokban, fórumokban Sallói szerepét és teljesítményét illetően megoszlanak a vélemények. A legfőbb kritika azzal kapcsolatban éri a korábban az NB I-ben az Úpestben és a Gyirmótban futballozó játékost, hogy azt, amit az MLS-ben megtesz, válogatott szinten nem tudja megvalósítani.

Nézzünk a kritikák mögé és lássuk Sallói Dániel karakterjegyeit!

EGY EGY ELLENI TÁMADÓPÁRHARCOK

Kezdjük Sallói teljesítményének sikertelenebb részével! Aki figyelemmel követte a magyar szélső mérkőzéseit ebben az évben (jómagam majdnem az összes találkozóját láttam), az láthatta, hogy az idényt nem kezdte lendületesen, már ami az egy egy elleni párharcokat illeti. A gólok és a gólpasszok sorozatban jöttek (26 meccsen 16 gól és hét gólpassz az idei mérlege az MLS-ben), de bátortalanul kezelte ezeket a kifejezetten szélsőkre szabott helyzeteket, gyakran inkább visszapasszolt, ahelyett, hogy felvállalta volna az esetlegesen labdavesztéssel járó cselezést.

Mentségére meg kell említeni, hogy önbizalomhiánnyal kezdhette a szezont, hiszen az előző két éve nem sikerült igazán jól, sokszor még a játékpercekért is meg kellett harcolnia. Ez változott meg idén: Sallói a liga egyik legjobb és legeredményesebb játékosává nőtte ki magát. Ez a fellendülés a párharcok felvállalásában is hozott változást. Ahogyan teltek a fordulók, úgy vált a magyar válogatott játékos egyre magabiztosabbá és ezáltal sikeresebbé ezekben a párharcokban.

Ugyanakkor a magyar válogatottban az ellenfél térfelén kialakuló párharclehetőségek száma meglehetősen alacsony, mivel a csapat szélső nélkül játszik és sokszor nem is birtokolja a labdát, amikor pedig birtokolja, akkor többnyire hátul adogat, előrejutás nélkül.

Sallóinak az albánok ellen egyetlenegyszer akadt olyan lehetősége, amikor szabadsága lett volna egy szélső területen, ahol az ellenfél nem tudott létszámfölényt kialakítani. Ebben az egy szituációban viszont nem volt sikeres, pedig klubcsapatában láthattuk, Amerikában igencsak dinamikus módon képes átjátszani védőit.

SALLÓI 1v1

A SZABAD ÉS ELÉRHETŐ TERÜLETEK KEZELÉSE

A fentiek ellenére Sallói Dániel játékstílusából adódóan nem párharckereső, hanem párharckerülő viselkedésformákkal szokott túljárni ellenfelei eszén. Atletikus alkata, gyorsasága mellett azért is képes az ellenféltől leválva, a testi kontaktust kerülve futballozni, mert folyamatosan képes észrevenni, kihasználni az elérhető szabad terülteket.

Ebben a kategóriában érdekes volt elemezni azt a szituációt, amikor a válogatottban alkalmanként felívelésekkel keresték a társak a Sporting Kansas City támadóját. Sallói bevallottan nem csúcsék, fejjátéka nem az erőssége, ám ezekből a szituációkból nem jött ki mindig rosszul. Az igazság az, hogy Sallói épp annyit volt képes elérni, amennyit kellett: a védők nem tudták hosszan visszafejelni a labdákat, lepattanókat tudott kiharcolni. Ezekből a lepattanókból pedig olyan szituációk alakultak ki, amelyekkel Sallói már jóval sikeresebben tudott bánni.

Az ilyen helyzetekben a „második labda” begyűjtése után az albán védelem mögötti területeket megfelelően tudta bejátszani, helyzeteket kialakítva. Jobb beadásokkal, kicsivel több szerencsével egy ilyen helyzetből megszülethetett volna a támadó első találata a nemzeti tizenegyben – ő lehetne az első magyar játékos, aki az édesapja (Sallói István) után maga is betalál a válogatottban.

TERÜLETKEZELÉS

A TIZENHATOSON BELÜLI VISELKEDÉSMÓD

Muszáj egy-két mondatban kitérnem azokra a kommentekre, amelyeket az amerikai labdarúgóligával (MLS) kapcsolatosan olvastam több helyen is. Elképesztőnek tartom azt a felfogást, mely szerint az MLS gyenge bajnokság gyenge játékosokkal, amelyben könnyű gólt szerezni. Szeretném jelezni, hogy ebben a ligában nemcsak Gonzalo Higuaínok és „Chicharitók” (a Manchester United korábbi csatára, a 109-szeres mexikói válogatott, Chicharito néven közismertté vált Javier Hernández a Los Angeles Galaxy játékosa – a szerk.), hanem például több millió euróra becsült argentin (Ezequiel Barco, Santiago Sosa – mindkettő Atlanta, Valentín Castellanos – NYCFC) és brazil (Brenner – FC Cincinnati, Talles Magno – NYCFC) utánpótlás-válogatott labdarúgók is futballoznak. De a Los Angeles FC-től szerződött nemrég a Fenerbahcéhoz és lett Szalai Attila csapattársa az uruguayi U-válogatott Diego Rossi, míg a 25 éves brazil Luiz Araújo a francia bajnok lett Lille-től érkezett Atlantába csaknem 11 millió euróért.

Szóval ebben a bajnokságban vezetni a kanadai táblázatot, versenyben lenni a gólkirályi címért, meghívást kapni az All-Star-csapatba és esélyessé válni az év labdarúgója elismerésre, nagy szó. És ez még akkor is igaz, ha Európából nézve az amerikai labdarúgás nem úgy néz ki, nem úgy működik, és nem olyan stílusú, mint amilyenhez az átlag európai hozzá van szokva.

Tehát Sallói Dániel 16 gólja egészen bravúros teljesítmény. Annak tükrében pedig még inkább, hogy Sallói mindegyik gólját akcióból szerezte: nem ő végzi el a büntetőket és a szabadrúgásokhoz sem ő áll oda, hanem a skót válogatott csapattárs, Johnny Russell. Különben is: az utóbbi 30 évben hány olyan magyar labdarúgót találni, aki bármelyik külföldi élvonalbeli bajnokságban 15 gól fölé tudott kerülni egy idényen belül? Biztosan nem sokat, főleg 11-esek elvégzése nélkül.

De miért ennyire eredményes Sallói Dániel a kapu előtt? A válasz legfőképpen az elővételezési képességében keresendő, vagyis abban, hogy Sallói mindig jókor van jó helyen. Szakmai értelemben arról van szó, hogy Sallói Dániel a kapu előtti területeket gyorsan és hatékonyan értékeli: úgy helyezkedik, hogy a labda útvonalát lefedje, a labda hozzá tudjon kerülni, pattanni, csusszanni.

A másik fontos aspektus ezzel kapcsolatban az a viselkedésmód, amit az ellenfél becsapása közben mutat be. Sallói szeret elbújni, vagyis az ellenfél látószögén kívül helyezkedni azokban a pillanatokban, amikor a labda centerezése várható. Ez megfigyelhető volt az eddigi válogatott meccsein is. A nemzeti csapatban egy-egy rossz befejezésen, a szerencsétlenségen, illetve az összességében kevés pályán töltött időn is múlhatott, hogy eddig nem szerzett gólt. Ugyanakkor, ha a magyar csapat játszana szélsőkkel, és az egyik szélső Sallói Dániel lenne, akkor több gólhelyzete lehetne a csapatnak, illetve több gólja lehetne Sallói Dánielnek is.

A TIZENHATOSON BELÜL

A SZOBOSZLAI–SALLÓI-JÁTÉKKAPCSOLAT

A futball a világ legnagyszerűbb sportága, amelyben két csapat közül az tud eredményesebb lenni, amelyik hatékonyabban képes együttműködni, szinkronban mozogni, területeket nyitni labdával és területeket csökkenteni az ellenfél számára labda nélkül. Bár ezek a folyamatok első olvasásra egyszerűnek tűnnek, kivitelezésük meglehetősen bonyolult.

Ezt az összetettséget többféleképpen lehet kezelni, azonban a játékostársak közötti szoros kapcsolat kihasználása sokszor válik az egyik, ha nem a leghatékonyabb megoldásnak. Ezért szoktak a győztes edzők a csapaton belüli kémiáról, a csapategységről, illetve remek közösségekről beszélni taktika helyett. Az ilyen edzők tisztában vannak azzal, hogy a taktikán túl tizenegy különálló ember összekovácsolása kiemelkedően fontos feladat a sikeresség, illetve a futball kiszámíthatatlanságának kezelése szempontjából.

A magyar válogatott esetében az idősebb németországi különítmény, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szalai Ádám kapcsolata tűnik ilyennek, de a fiatalabb korosztály tagjainál, a Szoboszlai Dominik-, Sallai Roland-, Kalmár Zsolt-féle csoportnál is megfigyelhető bizonyos fajta kapcsolódás. Ez utóbbi csoportosulásba épült be Sallói Dániel, aki a pályán egyből egy hullámhosszon futballozott Szoboszlai Dominikkel.

Itt is fontos megjegyezni, hogy a hatékonyabb támadófutballt szolgálhatná egy olyan szerkezeti felállás, amelyben Sallói az egyik, Sallai a másik oldalon, Szoboszlai pedig a csatár mögötti irányító szerepkörében futballozva próbál helyzeteket kialakítani. Ahogy az amerikai mondaná: ez lehetne a „win-win” megoldás…

SZOBOSZLAIVAL PÁRBAN