Lapunk bizonyítványa: a vb elszállt, mégis előreléptünk

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 08:34
null
Marco Rossi tudja, kikre építheti a jövő magyar válogatottját (Fotó: Török Attila)
Összességében pozitív évet zárt a labdarúgó-válogatott, és bár az albánoktól elszenvedett két vereség miatt a nagy álom szertefoszlott, úgy tűnik, a generációváltás előrelépéssel is párosul – összeállításunkban fókuszban a keret játékosainak osztályzatátlaga és összprodukciója.

Ez az év is jól végződött! A labdarúgó-válogatott, csakúgy, mint 2020-ban, 2021-ben is győztesen hagyta el a pályát az esztendő utolsó mérkőzését követően. Tavaly ilyenkor a Törökország elleni 2–0-s sikernek, azzal együtt a Nemzetek Ligája B-divízió 3. csoportja megnyerésének (röviden: az A-ligába jutásnak) lehetett örülni, most pedig annak, hogy a világbajnoki selejtezősorozat záró játéknapján Lengyelországból hozta el a három pontot Marco Rossi csapata.

Más kérdés, hogy ez nemhogy a csoportelsőséghez, a rájátszást garantáló második helyhez sem volt elegendő, mi több, még a harmadikhoz sem.

Nem egyszerű értékelni a nemzeti együttes ez évi teljesítményét, ez az igazság. Mert összességében több volt a jó, mint a rossz, de...

Az van, hogy valami mindig hiányzott ahhoz, hogy a félig teli pohár, ha nem is teljesen, leg­alább háromnegyedig megteljen. S az is van, hogy napjaink magyar válogatottja képes a bravúrokra (lásd még: döntetlen Franciaország, Németország és Anglia ellen), a kötelezőt is hozza (12 pont San Marino és Andorra ellen), már csak azt kellene „megtanulnia”, hogy a vele nagyjából azonos játék­erőt képviselő riválisokat miként múlja felül. Mert sokszor bizony ezen múlik... Ha leegyszerűsítjük ezt az „egyenletet”, megállapíthatjuk, a tizenöt idei mérkőzésből mindössze három, ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor négy miatt főhetett a szövetségi kapitány – és a játékosok – feje. Az Albánia elleni két meccs és az Anglia elleni hazai összecsapás rondít bele az amúgy még pozitívnak is mondható össz­képbe, és persze az Andorra ellen Budapesten kiszenvedett 2–1 sem kívánkozik a magyar futballhistória szép fejezetei közé. Utóbbi találkozót követően kifakadt az érzelmeit máskor sem titkoló Marco Rossi, mégpedig úgy, hogy az még tőle is szokatlan volt – nem véletlen, hogy az azt követő napok témáját elsősorban az szolgáltatta: a 2018 júniusa óta hivatalban lévő szakvezető megy-e, vagy marad?

Persze maradt, ami ismerve Magyarország, azon belül is a magyar labdarúgás iránti kötődését, nem csoda. Amiként az sem, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség még márciusban meghosszabbította a szerződését egészen 2025-ig. Oka éppenséggel volt rá, hiszen előzőleg az olasz szakvezető irányítása mellett a válogatott nem csupán a Nemzetek Ligájában remekelt, hanem a részben hazai rendezésű Európa-bajnoki részvétel jogát is kiharcolta.

S ha már az Eb...

A nyári tornán a nemzeti együttes egyetlen mérkőzést sem nyert meg, a végén mégis győztesnek érezhette magát, ugyanis a rajta kívül Franciaország, Németország és Portugália alkotta „halálcsoportban” az utolsó meccs utolsó pillanatáig volt esélye, méghozzá valós esélye a túlélésre, vagyis a továbbjutásra. Annál nagyobb „elismerésben” nem is részesülhetett volna, mint hogy a hazai pályán játszó németek a hajrában az időt húzták, hogy megőrizzék a továbblépésüket biztosító 2–2-t. A lefújást követő kép sokakba beleégett: a síró Schäfer András a bánatát egy félmosollyal leplező Marco Rossi vállán lelt atyai vigaszra. Aligha túlzás, de abban a képben minden benne volt, ami a mostani válogatottat jellemzi. Öröm és szomorúság éppúgy, mint az összetartozás. Tegyük hozzá, a szoros kapocs nem csupán edző és játékos, hanem csapat és szurkolótábor között is megvan. Elképesztő a válogatott iránt megnyilvánuló szeretet, mondhatott, jelenthetett bárki bármit, a drukkerek a legrosszabb meccsek után is kitartottak a válogatott mellett, még egy-egy elkeserítő vereség után is felcsendült a Himnusz. Kudarcból szerencsére nem volt sok ebben az évben, csak négy. Igaz, abból kettő, az albánoktól „oda-vissza” elszenvedett vereség a világbajnoki szereplésről szőtt álmok szertefoszlását jelentette. Mert azért valljuk be, válogatottunk hiába nyújtott maradandót az Európa-bajnokságon, hiába ámult egy földrész a világbajnok Franciaország ellen elért 1–1-es döntetlenen, hiába siratták a határon túl is sokan a máskor csodaszámba menő, június 23-án azonban kieséssel párosuló 2–2-es müncheni döntetlent, a vb-részvétel kivívása most még sokkal inkább volt vágyálom, mintsem reális cél. Más lapra tartozik, hogy előbb-utóbb ki kell mondani: azok után, hogy két egymást követő Eb-n is megméretett Magyarország, az újabb lépcsőfokot nem jelentheti más, mint a világbajnoki kvalifikáció kiharcolása.

Schäfer András is a jövő embere (Fotó: Török Attila)
Schäfer András is a jövő embere (Fotó: Török Attila)

A 2026-os torna természetesen még odébb van, de 2021 egyik hozadéka lehet, hogy ha eljut oda a magyar válogatott, a soraiban tudhat majd olyan futballistákat, akik ebben az évben „rúgták be az ajtót”. Mert amit Marco Rossi három éve elkezdett, azzal, hála az égnek, azóta sem hagy fel: ahol és amikor tud, fiatalít. Márpedig úgy fest, a generációváltás előrelépéssel is jár.

Az A-válogatott szerelését először 2019. március 21-én magára öltő, még csak 21 éves Szoboszlai Dominik már 2020-ban alapemberré vált, és az idén csatlakozott hozzá a 22 esztendős Schäfer András, aki manapság ugyanúgy nélkülözhetetlen tagja a kezdő tizenegynek, mint a Leipzig középpályása – no és az „öreg rókák” közül Willi Orbán, Fiola Attila, Botka Endre, Nagy Ádám, valamint Szalai Ádám. A 24 éves Sallai Rolandot és a nála egy esztendővel fiatalabb Szalai Attilát túlzás lenne régi motorosnak titulálni, ugyanakkor vitathatatlan, a támadó és a védő egyaránt kulcsfigurává nőtte ki magát, és – az ajtó berúgására visszatérve – lassacskán 2021 egyik újoncának, az őszi vb-selejtezőkön átlag feletti produkcióval kirukkoló Schön Szabolcsnak is bérelt helye lesz a Rossi-csapatban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szövetségi kapitánynak kapusposzton sincs gondja (ha van Gulácsi Péter, az is jó, ha nincs, ott van Dibusz Dénes vagy Bogdán Ádám), nyugtázhatjuk: máris adva van annak a válogatottnak a gerince, amellyel jövőre harcba lehet indulni.

Mivel 2022-ben „csak” a Nemzetek Ligája és néhány felkészülési meccs vár az együttesre, a szövetségi kapitány arra is használhatja az évet, hogy az utolsó mozaikdarabokat a helyükre tegye, újabb fiatalok beépítésével összerakja azt a csapatot, amellyel a 2023 márciusában kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatnak nekivág – nem titkoltan abban a reményben, hogy ami kétszer sikerült, harmadszorra is összejön. A németországi viadal tíz helyszíne közül az egyik München lesz, és élünk a gyanúperrel, történt, ami történt 2021. június 23-án, Marco Rossi, Schäfer András és még sokan mások boldogan visszatérnének oda 2024 nyarán...

A nagyobb méret megtekintéséhez kattintson a képre!
A nagyobb méret megtekintéséhez kattintson a képre!

Az alapokat már 2020-ban lerakta a „brigád”, az építkezés ebben az évben folytatódott – a továbbiakhoz ezúton is jó munkát lehet kívánni!

Schön Szabolcs (Fotó: Szabó Miklós)
Schön Szabolcs (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik