Koronavírus: labdarúgó-válogatottunk tagjait is beosztották oltásra

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 20:46
null
A magyar válogatott egyik novemberi edzése (Fotó: Török Attila)
Az olimpikonokhoz hasonlóan a magyar labdarúgó-válogatott tagjait is beosztották a koronavírus elleni oltásra – derült ki az RTL Híradójának értesüléséből. A hírt a Magyar Labdarúgó-szövetség is megerősítette a televíziós csatornának.

 

Azt írták, hogy az Operatív Törzs döntése alapján az olimpiára készülő sportolók mellett a márciusban két vb-selejtezőt is idegenben játszó válogatott tagjai is felvehetik az oltást. Egyelőre még azt mérik fel, hogy a sportolók közül hányan kérik a vakcinát – olvasható az RTL Klub honlapján.

Mint beszámoltunk róla, az olimpikonok oltása már pénteken elkezdődött, eddig tíz sportoló, köztük a dél-afrikai edzőtáborba utazó kajakos válogatott keret tagjai kapták meg a Moderna vakcináját.

Mint ismert, az olimpia július 23. és augusztus 8. között lesz, míg a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság – amelyre a magyar válogatott kijutott – június 11. és július 11 között zajlik majd a tervek szerint.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik