„Vasárnap élőben néztem meg Vadócz Krisztiánt az Osasunában. Kilencven percet játszott a Real Madrid otthonában, és gólt lőtt, ezt nagyszerű volt látni… Sőt a vezető találatot is megszerezhette volna, ha a második góllövési esélyénél nem dönt rosszul” – írta a kapitány.

„Hozzáteszem, abból a szempontból is tanulságos volt a találkozó, hogy némileg új poszton láthattam őt futballozni, hiszen kissé a szokottnál előrébb, támadó középpályásként szerepelt az Osasunában. Nem teljesen világos, mik a tervei edzőjének Krisztiánnal: hol játszik, hol nem, és a posztja is váltakozik. Ezzel együtt nagyon örülök, hogy láthattam játszani, és nem fölöslegesen utaztam Madridba. Azt mondhatom, nagyszerűen teljesített a világ egyik élcsapata ellen.”

Erwin Koeman a héten előbb az U19-es válogatott Portugália elleni mérkőzését nézi meg, majd pénteken ott lesz a DVSC-TEVA–Videoton élvonalbeli „aranyrangadón” is.

„Igazán várom a Debrecen–Videoton meccset, amelyet a helyszínen tekintek majd meg. Ez a két csapat fej fej mellett halad a bajnoki címért, így van remény egy kiélezett, jó értelemben kemény mérkőzésre, a csapatok pozitív, győzelemre törő hozzáállására. Az ilyen találkozók emelhetik a magyar bajnokság értékét. És ha már a kiélezett meccseknél tartunk, ugyanez elmondható a Ferencváros–Újpest találkozóról is. Ez mindig egy igazi városi derbi, most is az volt, a rangadókra jellemző remek hangulattal. Hatalmas a nyomás ilyenkor a játékosokon, rengeteg az érzelem a pályán kívül és belül is. Az ilyen meccsekre nagy szüksége van a futballistáknak, és egyáltalán az egész magyar labdarúgásnak" – elemzett Erwin Koeman.