Horvát–magyar: öt hazai és egy vendégszurkoló őrizetben, egy kórházban

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.10. 08:11
null
A magyar szurkolók minden lépését szemmel tartják a rendőrök (Fotó: Török Attila)
Szerdán már beszámoltunk róla, hogy horvát szurkolók támadtak magyarokra a két ország labdarúgó-válogatottjának csütörtöki, spliti Eb-selejtezője előtt. Szerda este és csütörtök reggel már több horvát forrás is összecsapásokról számolt be.

Több horvát oldal arról ír, hogy egy kisebb, ötvenfős magyar társaság már szerdán megérkezett Splitbe, és többször is összetűzésbe került horvát szurkolói csoportokkal, noha a magyar drukkerek külön rendőri kíséretet kaptak.

A index.hr szerint a magyar szurkolók a belvárosban énekelve járták az utcákat és a hatóságok nem tudták megakadályozni, hogy horvát drukkerekkel találkozzanak. A beszámolók szerint az esti órákban alakult ki több konfliktus is.

A rendőrség szóvivője, Ana Cepic a Dalmacija danasnak elmondta, egy magyar szurkoló megsérült az összecsapásokban, öt horvát és egy magyar állampolgárt pedig őrizetbe vettek. Azt a szóvivő nem tudta megmondani, hogy milyen sérülést szenvedett a magyar drukker, de a sportske.jutarnji.hr azt írja, hogy kórházi ellátásra szorult.

Az index.hr azt is írja, hogy az utcai zavargások mellett reggel egy magyar rendszámú furgont is megtámadtak, de a támadókat már elfogták a rendőrök.

Így kísérték a rendőrök a magyar drukkereket Splitben (Forrás: Tifo Tribina és Dalmacija danas)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE HORVÁTORSZÁG ÉS AZERBAJDZSÁN ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC),Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC – Anglia), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencvárosi TC)
Sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez: Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria). A horvátok ellen eltiltás miatt nem szerepelhet: Baráth Botond, Nagy Ádám. Sérüléssel bajlódik Bese Barnabás, ám ennek ellenére tagja a keretnek.

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Luton Town – Anglia)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Karlo Bartolec (FC Köbenhavn – Dánia), Mile Skoric (NK Osijek), Dario Melnjak (Rizespor – Törökország), Matej Mitrovic (FC Bruges – Belgium)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Fiorentina – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic
(Bayern München – Németország), Ante Rebic (AC Milan – Olaszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Marko Rog
(Cagliari – Olaszország), Dino Peric (Dinamo Zagreb), Filip Brdaric (Hajduk Split), Mijo Caktas (Hajduk Split)

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9–7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7–6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

A Nemzeti Sportot Splitből tudósítja: Pietsch Tibor (szöveg), Török Attila, Meder István (fotók), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik