Hiddinkről ne álmodjunk, de Camachót megpróbálhatnánk

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.10.17. 14:38
null
Bölöni? Camacho? Sousa? (Fotók: Reuters, montázs)
Bölöni László, Guus Hiddink, Ronald Koeman. Egervári Sándor lemondása óta a külföldi forrásokban is csak úgy röpködnek a nevek a magyar szövetségikapitány-jelöltekkel kapcsolatban. Ráadásul Csányi Sándor MLSZ-elnök tegnapi nyilatkozata is erősíti a találgatásokat. A sportvezető azt is elmondta, várja az ajánlásokat. Hát tőlünk most megkapja, de vajon kikre lehet reális esély, és kik tartoznak az álomkategóriába?

 

„Jelenleg hét-nyolc név van a pakliban, közülük három-négy már vezetett topcsapatot. Tapasztalt, kemény edző kell, valószínűleg külföldi lesz. Nem kapkodunk, várjuk még a javaslatokat” – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a kapitánykérdéssel kapcsolatban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. De mégis, milyen körből kerülhet ki a befutó? Kinek a szerződtetésére lehet reális esély, és ki az, akit hiába hívnának, biztosan nem vállalná?

A RIJKAARD, TEN CATE PÁROS HOZZÁNK IS JÖHETNE – A HOLLAND VONAL

Első körben kézenfekvőnek tűnne egy holland szakember idecsábítása, hiszen az 1–8 is azt támasztotta alá, tőlük lenne mit tanulnunk...

SZAVAZÁS

Ön melyik külföldről érkező szakembert ajánlaná az MLSZ figyelmébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ráadásul holland kapcsolatokban bővelkedik a magyar futball. Köszönhetően többek között korábbi hollandiai légiósainknak, a Hollandiában élő edzőnek, Popovics Sándornak, vagy éppen a Ricardo Monizt is Magyarországra invitáló, holland székhelyű, de Georgi Attila révén itteni érdekeltségekkel rendelkező Sports Entertainment Group (SEG) menedzserirodának.

Korábban Popovics Sándor ajánlotta a magyar szövetség figyelmébe Egervári Sándor elődjét, Erwin Koemant is. Akkor Koeman mellett a rutinos Aad de Mos és a felnőttcsapatot még csak egyszer irányító Danny Blind is a jelöltek között szerepelt. Az 1988-ban a Mechelennel KEK-et nyerő, 66 éves De Mos most már túl idősnek tűnik egy többéves projekthez. Az 52 éves, jelenleg a holland válogatottnál Louis van Gaal segítőjeként dolgozó Blind pedig rutintalannak számít, egyetlen szezonban, a 2005–2006-os idényben irányította az Ajax első csapatát, később másodedzőként és sportvezetőként is dolgozott.

A SEG ügyfelei közül a magunk részéről Ronald Koemant, Huub Stevenst vagy éppen Fred Ruttent is el tudnánk képzelni magyar kapitányként.

A fiatalabbik Koemant már a román sajtó is bedobta. Vele két „probléma” van. Egyrészt a jelenlegi szezonban még akár holland bajnoki címért is harcolhat a Feyenoorddal, másrészt pedig Hollandiában úgy tartják, Van Gaal a vb végén várhatóan visszavonul, és akkor jó eséllyel Ronald Koeman követheti, vagyis a korábbi kiváló hátvéd – aki alighanem nagy hangsúlyt fektetne a védekezésünk megreformálására – várhatóan előbb lesz holland, mint magyar kapitány. (De Mos, Danny Blind és Ronald Koeman szerepvállalásának esélye megítélésünk szerint: 10 százalék alatt)

A Schalkéval 1997-ben UEFA-kupát nyerő, 59 esztendős Stevens több szempontból is megfelelő jelöltnek tűnne. Keménykezű, tapasztalt tréner, akinek alapelve a zárt védekezés. Más kérdés, hogy nemrég nevezték ki a görög élvonalbeli PAOK élére, amellyel második helyen áll a bajnokságban. Másrészt a múltban több magyar játékossal is dolgozott már, és nem mindenkivel volt felhőtlen a viszonya. A PSV-nél Dzsudzsák Balázs például az ő távozása után kapta el igazán a fonalat. (Stevens esélye: 15–20 százalék)

Méghozzá Fred Ruttennél, aki jelenleg éppen munkanélküli. Az 50 éves edzőnek megfelelő tapasztalatai vannak, hiszen volt a Twente, a PSV, a Schalke és a Vitesse vezetőedzője is, de az ő pályafutását eddig elkerülték a hangzatos sikerek (2001-ben Holland Kupát nyert a Twentével, ez a legnagyobb eredménye). Továbbá nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ő képes lenne felrázni a vb-selejtezők végére széteső válogatottunkat, nem az a „kemény edző" típus, akiről Csányi beszélt. (Rutten esélye: 15–20 százalék)

A felsoroltak mellett holland vonalon persze igazi sztáredzőket is tudunk az MLSZ figyelmébe ajánlani, olyanokat, akik már irányítottak topcsapatot, de ők inkább tartoznak a megfizethetetlen kategóriába. Guus Hiddinket ausztrál források több csapattal, köztük a magyar válogatottal is összeboronálták, de évi több millió eurós fizetési igénye miatt szinte biztosan nem fog érkezni. Hasonló a helyzet Frank Rijkaarddal is, aki legutóbb Szaúd-Arábiában dolgozott. Ennek ellenére úgy véljük, a Barcelonával BL-győztes 51 éves trénernél talán érdemesebb kopogtatni, mert neki esetleg még kihívást jelenthetne a magyar kispad. Jöhetne például korábbi barcelonai segítőjével, az MTK-nál is dolgozó Henk ten Catéval együtt. Holland vonalról esetleg szóba jöhetne még a két éve klub nélküli, edzőként még keveset bizonyító Ruud Gullit vagy éppen a volt holland kapitány, Marco van Basten, de utóbbinak van állása, a Heerenveennél Otigba Kenneth edzője. (Hiddink esélye: 1 százalék, Rijkaard, Van Basten, Gullit: 10 százalék alatt)

CAMACHO, MUNOZ, SOUSA – AZ IBÉRIAI SZÁL

Egyre többet hallani, hogy ha nem a holland, akkor az ibériai vonal lehet a befutó. Már csak azért is, mert az MLSZ az utóbbi időben jó kapcsolatokat épített ki a spanyol szövetséggel, a futsalkapitányunk, Sito Rivera is Spanyolországból érkezett.

A magunk részéről José Antonio Camachót például ideális jelöltnek gondoljuk. Hiddinkkel ellentétben nem sorolják a világ legjobb edzői közé, éppen ezért talán megfizethető, főképp úgy, hogy jelenleg nincs csapata. Camacho 58 esztendős, vagyis bőven tervezhetnénk vele hosszú távra. Ugyanakkor már megfelelő tapasztalatokat szerezhetett szövetségi kapitányként is, hiszen négy évig dirigálhatta a spanyol nemzeti csapatot 1998 és 2002 között, legutóbb pedig két évet a kínai válogatottnál dolgozott. Karakteres, határozott edző benyomását kelti, aki képes lehet rendet tenni a fejekben. Igaz, hogy nagy győzelmek – a Benficával elért 2004-es Portugál Kupa megnyerésén kívül – nem kötődnek a nevéhez, de a 2002-es spanyol válogatott nagyon kimunkált csapat képét mutatta, elsősorban a játékvezetőkön múlt, hogy a házigazda Dél-Koreát nem tudta búcsúztatni Camacho együttese a nyolc között (két szabályos gólt nem adtak meg a spanyoloknak). Szomorú magyar szál vele kapcsolatban, hogy ő volt a Benfica mestere Fehér Miklós 2004-es halálakor – zokogásban tört ki a pálya mellett, miután a csatár összeesett. (Camacho esélye: 30 százalék)

A tragikus sorsú csatárhoz a húga, Fehér Orsolya modell révén egyébként kötődik egy másik spanyol edző, Quique Sánchez Flores is (Fehér Orsolya párja), akit szintén el tudnánk képzelni magyar kapitányként. Ő még csak 48 éves, fiatal, ambiciózus, mégis tapasztalt, Portugáliában és Spanyolországban is dolgozott már. A Benficával 2009-ben portugál bajnok volt, 2010-ben Európa-ligát nyert az Atlético Madriddal. Ugyanakkor 2011 óta az Arab Emírségekben tevékenykedik, márpedig oda nem feltétlenül a szakmai kihívások miatt megy dolgozni az ember fia, vagyis az ő szerződtetése is biztosan drága mulatság lenne. (Sánchez Flores esélye: 15–20 százalék)

Spanyolországból tavaly áprilisban Victor Munoz neve is szóba került már, akkor a DVTK edzőjelöltjeként. Ő is azok közé tartozik, akik játékosként nagyobb karriert futottak be, mint edzőként, ennek ellenére hazájában elismert szakembernek számít. Több klubnál is dolgozott, 2004-ben a Zaragozával Spanyol Kupát és Szuperkupát nyert. Edzőként megfordult Görögországban (Panathinaikosz), Oroszországban (Tyerek Groznij) és Svájcban is (Neuchatel Xamax, Sion). Szövetségi kapitány még nem volt, jelenleg nincs csapata, vagyis szabadon igazolható. (Munoz esélye: 20–25 százalék)

Az ibériai vonal első számú „jelöltje" azonban továbbra is a portugál Paulo Sousa, akit szinte minden, a magyar kapitánykérdéssel foglalkozó külföldi forrás a kiszemeltek között említ. Mellette szól, hogy a Videotonnal elért siker (El-csoportkör) után a szurkolók jelentős része támogatná (ez derül ki korábbi olvasói szavazásunkból is), és befolyásos kapcsolatai vannak, a hírek szerint Orbán Viktor miniszterelnökkel is jó a viszonya. Kérdés, az alapvetően visszafogott természetű MLSZ-elnök, Csányi hogyan viszonyul Sousa sokakat megosztó személyiségéhez, jelenthet-e akadályt, hogy a portugált élő szerződés köti a Maccabi Tel-Avivhoz, amellyel vezeti az izraeli bajnokságot. Nem mellesleg az MLSZ korábban közleményben határozottan cáfolta, hogy Sousa lenne a következő kapitány („A szövetség határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, miszerint esetleg a Videoton FC korábbi vezetőedzője, Paulo Sousa lehet a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya" – szólt a szeptemberi MLSZ-közlemény). (Sousa esélye: 50 százalék felett)

BÖLÖNI, DI MATTEO, MAGATH – KI KERÜLHET MÉG SZÓBA?

Miután végigvettük azt a két fő vonalat, ahonnan érkezhet a következő kapitány, most említsünk meg néhány további olyan nevet, akit valamilyen szempont miatt elképzelhető jelöltnek gondolnánk.

Ha az is szempont, hogy az illető külföldön élő magyar legyen, akkor kizárólag László Csaba és Bölöni László jöhet még szóba. Előbbi szeptemberben távozott Litvániából, ott szövetségi kapitányként nem sikerült neki igazán kiugró eredményt elérnie, kérdés, hogy itt mire menne. Bölönit román források emlegették a jelöltek között, jelenleg Katarban, az al-Hor csapatánál dolgozik. Vele korábban a Kisteleki István vezette MLSZ is egyeztetett, de nem sikerült egyezségre jutnia. Belgiumban és Portugáliában is volt bajnok és kupagyőztes, irányította a román válogatottat is. Szakmai rátermettsége megkérdőjelezhetetlen, de szókimondó, a konfliktusokat felvállaló ember hírében áll, kérdés, mennyire tudna érvényesülni a hazai közegben, megtalálná-e a közös hangot a játékosokkal. Ugyanakkor keménykezű edző, ami ugye Csányi Sándor szavai alapján fontos kitételnek számít. (László Csaba esélye: 30–40 százalék, Bölöni László esélye: 40–50 százalék)

Keménykezűségért nem kell a szomszédba mennie Felix Magathnak sem, aki ízig-vérig profi, nagy tekintélyű nyugati edző. Annál jobb ajánlólevél nem kell a magyar válogatott kispadjára, mint hogy valaki két különböző csapattal, a Bayern Münchennel és a Wolfsburggal is német bajnokságot tud nyerni. A 60 éves szakember kezdetben alighanem már csak az eddigi eredményeivel is tiszteletet tudna parancsolni a játékosok körében, akik valódi megtiszteltetésként élhetnék meg, hogy vele dolgozhatnak. Már csak miatta is érdemes lenne harcolni a meghívóért. Nála például a Bundesligában edződő Huszti Szabolcs valószínűleg gyorsan újra alapemberré válna. Ő a futballról folyamatában gondolkodik, a hosszú távú építkezés nagy mestere. Kérdés, ki lehet-e mozdítani Németországból, tudna-e annyit fizetni az MLSZ, amennyiért átlépi a határt (korábban például édesapja szülőhazájába, Puerto Ricóba csábították kapitánynak, de visszautasította az ajánlatot). A Bundesligában egyébként sorban állnak érte a csapatok, ma éppen a Nürnberggel hozták hírbe. (Magath esélye: 10 százalék alatt)

Végül, de nem utolsósorban egy kevésbé valószínű forgatókönyv: olasz vonal és Roberto Di Matteo. Az olasz szál alapvetően elképzelhető lenne, hiszen sok talján edző vállal külföldön munkát, de azok a trénerek, akik szinte garantáltan felkavarnák az állóvizet, nem jönnének Magyarországra, többségüknek van is munkájuk. Esetleg Roberto Mancinit mondanánk a kispesti kapcsolatai miatt (a nyáron a Honvédhoz igazolt a fia, Andrea Mancini), de nemrég aláírt a Galatasarayhoz, így ő kiesett. Ha mégis mindenképp olasz edzőt akarna az MLSZ, akkor tudnánk ajánlani Roberto Di Matteót. A 43 éves, a Chelsea-vel tavaly BL-győztes szakembernek lassan egy éve nincs csapata, így valószínűleg ég benne a bizonyítási vágy. Nem számít rutinos edzőnek, de az ahogy a 2011–2012-es szezon közben, amolyan beugró edzőként néhány hónap alatt egységes csapattá formálta az előtte sok sebből vérző „kékeket", mindenképpen azt mutatja, ért a válságkezeléshez. Vagyis a magyar futball jelenlegi helyzetében jó megoldás lehetne, kérdés persze, hogy hosszú távra elkötelezné-e magát nálunk, vagy inkább szeretne mihamarabb nyugati topligában dolgozni. (Di Matteo esélye: 10 százalék)

Ha külföldről jön az új szövetségi kapitány, akkor véleményünk szerint a fent felsorolt szakemberek több-kevesebb eséllyel szóba jöhetnek. Mi őket ajánlanánk az MLSZ figyelmébe megfontolásra. Önnek mi a véleménye? Szavazzon! Kommentáljon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik