Gyász: elhunyt a legendás Guttmann Béla unokaöccse

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.25. 21:33
Kilencvenegy éves korában Brazíliában elhunyt Guttmann Imre, a legendás magyar futballtréner, Guttmann Béla unokaöccse.

„Nemrég kaptuk a szomorú hírt Brazíliából, hogy július 7-én, 91 éves korában elhunyt Guttmann Imre. Guttmann Imre Guttmann Béla unokaöccse volt, Kőbánya szülötte, a helyi Szent László Gimnázium tanulója és cserkészcsapatának tagja. Maga is próbálkozott a futballal a helyi, akkor nagyon jelentős Törekvésben (valamikor itt játszott Guttmann Béla is, és a Törekvés adta a világnak többek között Weisz Árpádot és Fischer Mór FIFA-alelnököt is), de Béla lebeszélte erről, így a futballkarrierje véget is ért" – számolt be róla a Focikönyvek Facebook-oldal.„Nemrég kaptuk a szomorú hírt Brazíliából, hogy július 7-én, 91 éves korában elhunyt Guttmann Imre. Guttmann Imre Guttmann Béla unokaöccse volt, Kőbánya szülötte, a helyi Szent László Gimnázium tanulója és cserkészcsapatának tagja. Maga is próbálkozott a futballal a helyi, akkor nagyon jelentős Törekvésben (valamikor itt játszott Guttmann Béla is, és a Törekvés adta a világnak többek között Weisz Árpádot és Fischer Mór FIFA-alelnököt is), de Béla lebeszélte erről, így a futballkarrierje véget is ért" – számolt be róla a Focikönyvek Facebook-oldal.

A Focikönyvek részleteiben idézi azokat a beszélgetéseket, amelyek során az 1950-es évek eleje óta Brazíliában élő Guttmann Imre Gulyás Zsolt fociblogger társaságában felelevenítette a legendás tréner életét, beszélt a Honvédhoz köthető 1957-es illegális dél-amerikai túráról, szóba került mások mellett Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Kubala László és Puskás Ferenc személye is.

A Guttmann Imrére emlékező poszt itt olvasható!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik