Gyász: 94 évesen elhunyt Raduly József

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.21. 14:15
null
94 éves korában elhunyt Raduly József (Fotó: Földi Imre)
94 évesen elhunyt Raduly József, a legidősebb magyar válogatott labdarúgó. A hírről a családhoz közeli forrás értesítette a Nemzeti Sportot, és a Vasas is beszámolt róla a Facebook-oldalán.

A Vasas információja szerint rövid betegség után hétfő délelőtt aludt el örökre.

Raduly József 1927. május 6-án született Budapesten. Fiatalon a Kőbányai TC és a Fűszért csapatában futballozott, felnőttként a Gammában. Ám 1944 decemberében bevonult katonának, majd 1945 májusában szovjet hadifogságba esett. Hat év után, 24 évesen 1951 decemberében került haza.

A Postás (1952–1953) futballistája volt, majd a Vasashoz igazolt át (1953–1962), amelyben 133 mérkőzésen játszott. Magyar bajnok (1957 tavasz), bajnoki bronzérmes (1959–1960), MNK-győztes (1955), BEK-elődöntős (1957–1958), Közép-európai Kupa-győztes (1956, 1957).

Két alkalommal a magyar válogatottban is szerepelt, ő volt a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó, valamint az utolsó az élők sorában, aki együtt játszott a válogatottban Puskás Ferenccel.

Játékos-pályafutása befejezését követően mellékfoglalkozásban edzősködött, többek között a Csepel Autó, az ÉGSZÖV MEDOSZ és a Szigetszentmiklós együttesénél, továbbá a Vasas és a BKV Előre ificsapatánál.

RADULY JÓZSEF NÉVJEGYE
Született: 1927. május 6., Budapest
Posztja: jobbszélső
Klubjai játékosként: Gamma (1944), Postás (1952–1953), Vasas (1954–1961), Csepel Autó (1962)
Legjobb eredményei: magyar bajnok (1957 tavasz), MNK-győztes (1955), BEK-elődöntős (1958), KK-győztes (1956, 1957)
Válogatottság/gól: 2/– (1955, Svájc és Svédország ellen)
Csapatai edzőként: BKV Előre (ifjúsági), Csepel Autó, Vasas (ifjúsági), ÉGSZÖV MEDOSZ, Szigetszentmiklós
RADULY JÓZSEF VÁLOGATOTT FELLÉPÉSEI
Európa-kupa-mérkőzés
Svájc—Magyarország 4:5 (2:3)
1955. szeptember 17., Lausanne, 45 000 néző. Vezette: Devillers (francia)
Svájc: Pernumian – Dutoit, Schmidhauser, Kernen – Vonlanden, Rösch – Antenen, Meier, R. Vonlanthen II, Ballaman, Mauron
Magyarország: Fazekas – Buzánszky, Kárpáti, Várhidi – Bozsik, Szojka – Raduly (Tichy, 74.), Kocsis S., Machos, Puskás, Hidegkuti
Gólszerző: Vonlanthen II (16., 43), Antenen (64., 73.), ill. Machos (20., 22.), Kocsis S. (26.), Puskás (57., 85. – 11-esből)

Felkészülési mérkőzés
Magyarország—Svédország 4:2 (2:1)
1955. november 13., Népstadion, 90 000 néző. Vezette: Macko (csehszlovák)
Magyarország: Fazekas – Buzánszky, Kárpáti, Várhidi (Kovács III, 46.) – Bozsik, Szojka – Raduly, Kocsis S., Tichy (Hidegkuti, 80.), Puskás, Czibor
Svédország: Svensson – Gustavsson, A. Johansson, Axbom – S. O. Svensson, Parling – Hamrin, Löfgren, Sandell, Lindskog, B. Nilsson
Gólszerző: Tichy (13.), Czibor (14., 60.), Puskás (50.), ill. S. O. Svensson (38. – 11-esből), Löfgren (66.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik