Gera: Utálok veszíteni, Hollandia ellen sem akarok!

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 13:56
null
Gera Zoltán (balra) Tököli Attilával küzd a labdáért a telki edzésen (Fotó: Németh Ferenc)
Karrierje egyik legfontosabb mérkőzésére készül Gera Zoltán. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya arra koncentrál, hogy hetvenedik válogatottságát legalább döntetlennel tegye emlékezetessé.

 

– Mennyire viseli meg, hogy nem kap lehetőséget a Fulhamben?
– Ha nem futballozhatok, nem érzem jól magam. Nehéz időszak áll mögöttem, de előfordul egy labdarúgó életében, hogy alig, esetleg egyáltalán nem jut szóhoz. Eddig jó néhányan miattam voltak kénytelenek a kispadra vagy a lelátóra ülni, most én tapasztalom meg, milyen érzés, amikor mellőznek valakit. Ahogy a sikert, ezt is fel kell dolgozni.

– Szerződése a nyáron lejár, és gyanítom, a hosszabbítás kizárható.
– Ha nem játszik az ember, aligha meglepő, hogy elkívánkozik. Ám bármily fura, a klub részéről már felvetették, hogy írjunk alá egy újabb megállapodást, mi több, menedzserünk, Mark Hughes is jelezte, szeretné, ha maradnék. Ilyen körülmények között viszont nem akarok maradni. Hughes hangsúlyozta, jó futballistának tart, el is hiszem neki, hogy így gondolja, én azonban nem elégszem meg azzal, ha csak tartalékként számol velem, vagy még úgy sem.

– Amikor a vébéezüstérmes érkezik Pestre, érdemes az esélyeket latolgatni?
– Hiba lenne hiú ábrándokat kergetni, a mérkőzés favoritja nem a magyar válogatott. Hollandia erős, sőt nagyon erős, ráadásul a stílusa a Barcelonáéra hajaz. A célunk az lehet, hogy egyfelől a maximumot kihozzuk magunkból, másfelől pedig elrontsuk a vendégek játékát. Utálok veszíteni, és hiába neves ellenfél, Hollandia ellen sem akarok!

– A döntetlen már győzelemmel érne fel?
– Látatlanban igennel felelek a kérdésre, aztán lehet, hogy a lefújást követően csalódott leszek az iksz miatt... De mielőtt bárki azt hinné, hogy elszaladt velem a ló, leszögezem, egy esetleges pontszerzés is bravúrral érne fel, hiszen számunkra nem a hollandok, hanem a svédek és a finnek az igazi ellenfelek.

– Hatvankilenc válogatott szerepléssel a háta mögött kijelentheti, hogy pályafutása egyik legfontosabb mérkőzése előtt áll?
– Igen! Hollandia ellen játszani nagy dolog, úgy pedig különösen, hogy van esélyünk a továbbjutásra. Roppant fontos meccsre készülünk, személy szerint már nagyon várom. Telt ház lesz, a tavalyi világbajnokság döntősét fogadjuk, a csoport második helyén tanyázunk – ha valakit ez sem sarkall jó teljesítményre, akkor semmi!

EGERVÁRI POZITÍV SPORTÉLMÉNYRE VÁGYIK

 

A HAZAI PÁLYA A HOLLANDOKKAL SZEMBEN IS ELŐNY – SZALAI

 

AZ INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN – BENNE AZ ARJEN ROBBEN TÁVOLMARADÁSÁVAL ÉS A VILÁGRANGLISTÁS HELYEZÉSEKKEL KAPCSOLATOS RÉSZT – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik