Gera: Meg kellett mutatnom, hogy megy az a szaltó

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 09:43
null
<p>Gera szerint egységes a válogatott </p><p>közösség (fotó: Németh Ferenc)</p>
Hétfőn találkozott Telkiben az Észtország és Törökország elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott keret. Természetesen ott volt az Angliában profiskodó Gera Zoltán is, aki szerint minden rendben van a csapatnál, és semmilyen feszültséget nem szabad csiholni.

Mennyire lesz óvatos a magyar válogatott Tallinnban?
– Azt tudni kell, hogy minden csapat annyit támad, amennyit az ellenfél enged neki. Idegenben lépünk pályára, nem szabad ész nélkül nekiesni a házigazdának, okosan, higgadtan kell futballoznunk. Tudom, hogy a mérkőzés kezdetéig még többször nézünk videókat az ellenfélről, kielemezzük a játékát, és elkészül az a taktika, amellyel legyőzhetjük az ellenfelet. Az már más kérdés, hogy azt a bizonyos taktikát mennyire tudjuk megvalósítani.

Na, ez az… A hollandok ellen nem nagyon sikerült.
– Azon a mérkőzésen muszáj volt túllépnünk. Ráadásul néhány óra alatt kellett ezt tennünk, hiszen profi futballisták vagyunk, mindenkinek bajnoki mérkőzése volt a hétvégén, ilyenkor egyszerűen nincs idő rá, hogy hetekig lógassuk az orrunkat, verjük a fejünket a falba, hogy mit rontottunk el. A magam részéről kibeszéltem a bennem lévő, mi tagadás, jókora csalódottságot, és inkább azt tekintem irányadónak, hogy ez a csapat már többször is nagyon jól reagált rá, ha nehéz helyzetbe került. Előfordult, hogy vereség után kellett pályára lépnünk, és túl tudtuk magunkat tenni a korábbi kudarcon, képesek voltunk jól játszani. Most is ezt várom magunktól.

Térjünk még vissza a hollandok elleni vereségre. Ön éppen a lapunkban mondta, hogy nem a védők, hanem a csapat egészének a bűne a sok kapott gól. Egervári Sándor szövetségi kapitány pedig úgy vélte, egyéni hibák okozták a vesztünket. A kettő nem ellentmondás, hiszen az együttes rossz védekezése szülhet egyéni hibákat, mégis sokan úgy gondolták, másként értékelik a történteket.
– Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni. Amúgy is látom, hogy kívülről sokan gerjesztik a feszültséget a csapat körül, pedig higgye el, nincs itt semmi probléma. Egységesek vagyunk, nyerni akarunk. Igaz, nem lepődöm meg azon, ami történik, hiszen tíz éve vagyok válogatott, többször átéltem már, hogy mesterségesen próbálják megbontani a csapategységünket. Hallottam, olvastam én is, hogy ez az egység már nem olyan, mint régen, de higgye el, én nem érzékelek semmiféle problémát a magyar válogatotton belül. És azt is elhiheti, hogy közelebb vagyok a közösséghez, mint azok, akik kívülről értékelnek szakmailag. A felvetésére pedig az a válaszom, hogy ha jobb oldali középpályásként cselezek erre, passzolok arra, esetleg még gólt is rúgok, ugrabugrálok a vonal mellett, de közben az ellenfél balhátvédje háromszor elszalad, és a beadásaiból gólt kapunk, a közönség azt gondolhatja, hogy a Gera Zoli jól játszott, de a védők hibáztak. Ám én és a szakmai stáb is tudja, hogy a balhátvéddel nekem kellett volna visszazárnom.

A szaltó is jelzi: Gera térdének nincs baja (fotó: Reuters)
A szaltó is jelzi: Gera térdének nincs baja (fotó: Reuters)


Beszéljünk önről… Milyen formában van?
– Azt hiszem, önbizalommal várhatom ezt a két selejtezőt. Jobban érzem magam, mint amikor a múltkor megérkeztem Telkibe. Itt vagyok, játszom, még gólt is sikerült rúgnom a hétvégén, ami lelkileg mindig ad egy nagy pluszt.

Még szaltózott is a gólja után, pedig ilyet régen láttunk öntől.
– Már azt is hallottam, azért nem csinálom a kis tornamutatványomat a gólok után, mert már túl öreg vagyok, fáj a térdem. Nos, valóban nem vagyok már nagyon fiatal, de a térdem nem fáj, és meg kellett mutatnom, hogy megy még az a szaltó.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA! A CIKKBŐL KIDERÜL, GERA MIT TUD AZ ÉSZTEKRŐL, MILYEN CSAPATNAK TARTJA ŐKET, TOVÁBBÁ, HOGY MIÉRT MELLŐZHETTÉK ŐT A LIVERPOOL ELLEN SZERZETT GÓLJA UTÁN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik