FFT: a magyar–románra időzített büntetés

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 19:07
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal bizonyítja, mennyire körültekintően kell ellenfelet választani.

Korábban felidéztük a magyar klubfutball történetének első, büntetésből eredően zárt kapus nemzetközi meccsét, az 1990-es Ferencváros–Bröndby UEFA-kupa-találkozót. Ezúttal pedig a magyar válogatott első ilyen esetét dolgozzuk fel, a 2013-as Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt, amely bár időben nem túlságosan távoli, ám annál fájóbb emlék.

Különösen azért is, mert az azt kiváltó ok és mérkőzés, a 2012-es, Izrael elleni barátságos találkozó a napjainkban már abszurd méreteket öltő stadionbezárási cunami epicentruma volt. Azóta vagyunk rajta a FIFA és az UEFA, valamint az európai szövetséget a rasszizmus elleni harcban partnerként szolgáló FARE (Football Against Racism in Europe – Futballal a rasszizmus ellen Európában) nevű nemzetközi civil szervezet radarján. Ahogy azt a FARE kelet-európai elnökségi tagja, a magyar Jósa Bálint a Nemzeti Sport 2021. július 16-i számában megerősítette, az izraeli meccs óta áll a magyar szurkolótábor a FARE figyelmének középpontjában.

A Magyarország–Izrael barátságos mérkőzést 2012. augusztus 15-én játszották a Puskás Ferenc Stadionban. Ezzel a mérkőzéssel kívánt az Egervári Sándor szövetségi kapitány által irányított nemzeti csapat felkészülni a szeptemberi 7-i, Andorra, illetve szeptember 11-i, Hollandia elleni világbajnoki selejtezőre.

Unalmas, jellegtelen mérkőzésen nyolcezer néző előtt, vagyis szinte kongó stadionban 1–1-es döntetlen született. Tipikusan olyan meccs volt, amelyre másnap már nem is emlékszünk. Álmunkban sem hittük volna, hogy olyan utórengései lesznek, amelyeket máig a bőrünkön érzünk. Kitört ugyanis a botrány.

A FARE, továbbá a Bécsi Izraelita Kultuszközösség és a Simon Wiesenthal Központ feljelentést tett a FIFA-nál, mivel bizonyítékokkal tudtak előállni, hogy a nézőtéren antiszemita megnyilvánulásokra került sor egy elszigetelt, két-háromszáz tagú szurkolói csoport részéről...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik